Indulókép

Poland
UK
Spain_flag
Slovakia

BőségINDÍTÓ IMPULZUS

Először játszott iráni rockzenekar Magyarországon. A Titanic filmfesztiválhoz kapcsolódó rendezvényen kedden lépett fel a Take It Easy Hospital nevű, irániakból álló formáció.
Mahmúd Amhedinezsád elnök hatalomra kerülése után Iránban tilos volt bármilyen formában nyugati zenével foglalkozni. "Iránban nem ismerni a szabályokat. Csak ott lebeg a fejed felett, hogy bármikor letartóztathatnak" - fogalmazott a duó női tagja, Negar Sagagi. Kitért arra, hogy fiatal korukban csak úgy lehetett zenéhez hozzájutni, ha egy külföldről érkező ismerős hozta be. Ilyenkor az illető ízlésétől is függött, mit sikerült szerezni. "Sohasem lehetett tudni, hogy ABBA lesz, Nirvana vagy Pink Floyd. Az internet megjelenése óta egyszerűbb lett a helyzet" - jegyezte meg. A keddi koncerten sok Magyarországon élő iráni fiatal is ott volt. Kusanedzsad szerint nekik hasonló a sorsuk, mint az együttesnek, elhagyták Iránt, hogy tanuljanak vagy megéljenek, vagy pedig általában olyan dolgokat tegyenek, ami a hazájukban tiltott. "Nagyon jó érzés, hogy meg tudunk osztani valamit velük, de sajnáljuk, hogy nem tudunk többet tenni értük" - mondta el végül. (kultura.hu)

KIFEJTÉS

Minden népnek megvan a maga nyomora. Minél többet olvasom a történelmeket Angliát, Oroszországot, Norvégiát, a franciákat, az amerikaiakat, mindegyiknél ott vannak a kisebb-nagyobb tragédiák. Járják a maguk szabta ösvényeket, mely a Sorsnak is jó. Mégis mindegyik népnek van min keseregni, vagy éppen vigadni. Még a módszerük is lehet hasonló. Bár van aki iszik, van aki káromkodik, van aki magában kesereg, és van aki nem vesz róla tudomást. A népek egyike sem különb, inkább azt kellene megtalálni, hogy ki mitől jó és mit tud beleadni a nagy egészbe. Ha erre rájövünk - vagy rájön az adott ország - akkor szüntelenül azzal kell foglalkoznia hogyan tökéletesítheti azt a tulajdonságát és adottságát, mert ő ezzel vesz részt a nagy világtenger mindenségében. Nem számít itt a bőrszín, vagy az istenképe, csak az hogy ki ő és mit nyújt a világnak. De nem az az elsődleges hogy adjon, hanem hogy megélje önmagát. Lehessen önmaga és majd utána megnézzük, hogy ki miként hatott ezzel. Az egysíkú emberiség halálra van ítélve, de nem is egysíkúra teremtette az emberiséget a Jóisten. Még a szkíták sem voltak egységesek, hajjaj de még mennyire nem. Ezer ága, ezer törzse, ezer hangulata és szokása, és egy hatalmas ázsiai kontinens. És ma mi lett, például amit a fenti hír mutat: elszakítottság. Örülök ennek a hírnek, már a jelenség okán is.

Szent LászlóA magyarok - a korabeli 2-300 éves magyar történelem könyvek tanúsága szerint (1) Noé Jáfet nevű fiától erednek, és Jáfetnek fia Madaj volt az észak-iráni médusok ősapja (2) . Ezen médusok közt élt a mágus törzs és ők voltak a magyarok ősei. A magyar annyit tesz mágus papi közösség. Magyarrá váló ember annyit tesz lelki életet élő, istent magában felidézni tudó ember. Fogalom. De ma már nemzet név is. Legnemesebb cselekedeteink egyike lehet ha a nemzetünket magyarrá nemesítjük, úgy ahogyan azt az őseink törzsei, a mágusok törzsei tették és hatottak rá minden más szkíta törzsre és szomszéd pl. hellén vagy később európai népre. Szt. László idejében itt lehetett házasodni a papoknak, nem kellett pedofiliától tartani. Vannak mintáink, amelyek jók, amelyeket érdemes a világnak megmutatni - ha kell újra is - mert csak mi tudjuk magunkat megmutatni, más nem fogja megmutatni kik vagyunk mi, magyarok.

A zsidók keserűsége, vagy éppen politikai érdeke legyen példa tanítás számunkra arra nézve, hogy nekünk nem szabad keseregni, nekünk nem szabad kufárkodni, nekünk nem szabad önzőnek lenni. De más nép is ugyanezt a tükröt kapja, nekik is ugyanezt kellene megtanulniuk: nem keseregni és nem gyűlölni a képet, amit elébünk helyeznek. Amikor a hunok elkanászodtak és már nem követték a szaporodás törvényét, a régi jogokat, akkor kaptak tükörbe sok kis kínait. Évezredeket harcoltak ellenük mire valamelyest hozzászoktak a tanításhoz, a másságukhoz. A kunok, akik hun testvérnépek mikor idejönnek a 11. században a magyar király háborút vív ellenük (3), igaz ők is nagy csinnadrattával törnek be az országba. Mégis ma ki ne fogna kezet egy kun vagy egy jász asszonnyal és vagy úrral. Együvé váltunk, összeszoktunk - valamelyest. Megedzett minket az idő. Összeterelt és össze is kovácsolt minket a sors. Talán ezt a gondolatot jelentette I. István sora, a soknemzetiségű ország erejéről. ("Intelmek" tanítás, fiának Imre hercegnek)

Ma ha keseregsz a sok idegen miatt, egy kiutad marad, hogy te megerősödj, mert te vagy a házigazda. Azért és csak addig kesergünk ameddig nem leszünk újra a magunk urai. Nem az idegenek, azaz elfeledett testvérek a bajunk, - mert mért ne nézhetnénk igy is - hanem az ha önmagunk önállóságáról lemondunk. Nekünk büszke magyarokká kell válnunk az pedig önértékeléssel lehetséges, sok egyéni belső munka árán és így nem érint majd más csak dicső fény.

Európa vár arra hogy a magyarok példát mutassanak, de nem mindenki felett, hanem mellett, csak azt kell bemutassa amit ő tud. Európa akkor emelkedik fel ha Magyarország megkezdi ezt a munkát és vele a szomszédait is hozza magával. Mert nem lehet Magyarországot kiemelni a sárból és egy lépcsőnyi szinttel minden más állam fölé helyezni. Ezt az illúziót nem fogjuk tudni elérni. Nem tudom mikor, egyszer régen a gőg árnyéka vetült ránk, de ezek nem mi vagyunk. Nekünk nem kell gőgösnek lennünk, hogy magyarok legyünk. Ott van példának a mágus ősök lelkisége, mely itt leng minden régi házak falaiban, a könyvespolcok porában és a szomszédunk tekintetében. És itt vannak nekünk az Isten adta örökségek, a szellemi jogosítványok, hogy a pálosaink őrizhették Remete Pál testét, hogy a királyaink őrizhették Krisztus urunk ereklyéit, hogy itt járt hazánk földjén az a szent László, aki korszakot nyitott a világra a lovagiasság tekintetében, vagy az a Hunyadi Mátyás, aki nem volt királyi vér - írja Táncsics Mihály (Andorlaki álnéven) a börtönéből szabadulva 1855 táján (4), mégis a legnagyobb magyar király aki valaha volt.

A jellem a legfontosabb ma, az a jellem ami mindenkinek lehet, pénz és iskolázottság nélkül is. Ha nem térünk vissza a jellemesség útjára nem találunk nemzetet magunk előtt sem ma sem holnap sem semmikor. És nem az Isten lesz ebben a hibás. Ő jellemet nemesíthet csak, de nem adhat. Már adott neked amikor megteremtett. A jellemed most is veled van. Ne állj szóba jellemtelen emberrel, ez ilyen egyszerű. Megérzed a másikról. A jellem országa lehetünk és leszünk ha képes vagy rá a sajátoddal kezdeni valamit. Széppé tenni, fényessé tenni, kiművelni, úgy ahogyan azt rád bízta a Jóistened. Mert rád bízta, hogy azzá legyél aki csak lehetsz de a jellem nemesedés útján. Ezt kaptuk tőle. S hogy ez mire lesz elég? Hidd el nagyon sokra. Mert 3-4 jellemes ember ha összefog, és egymás szemébe nézve megérzik a másik jellemét ott valami robbanás kezdődik a térben, és azt már kultúrának kezdik nevezni. Miért? Mert a jellem szüli a művészetet és az életművészeket. A jellem alapú művészetek sokasága szüli a kultúrát. A kultúrát nem csinálni kell, hanem hagyni megszületni. De csak abból tud, ha vannak jellemes, fényt  árasztó emberek. Ilyet pedig csak az Isten szentesíthet, aki most is azt várja, hogy befogadó légy. A jóra, a szépre, az életre.

Gyémántfény fraktálHidd el, nem veszítesz sokat ha emberré neveled magad. Hidd el nem tartozol senkinek sem akkor ha jellemedre fordítod az időd és erőd s nem a hiteleidre. Mert a jellemes ember szabad és a szabad ember kap, mert árad hozzá minden ami a térben csak jó, mert ő maga is az. A bőség országa lehetünk, ha vannak köztünk jellemes emberek. Satnyákat, haramiákat lapátszám találsz. De élőket, jellemeseket csak keveset. De nekünk őket kell felemelni, nekünk őket kell helyzetbe hozni, mert csak a jó példa emel, csak a jó segíthet bennünket szabaduláshoz, közösen, egy irányba. Nem rekeszthetsz ki senkit magad mellől, még akkor sem ha buta. De tartást nem a pénzedtől vagy a posztodtól nyersz, hanem a jellemed erejétől. Maradj tiszta és a modorod példát mutat. Válj szabaddá, és mire odaérsz a lelked is fényleni fog.

Írtam az Úr 2010-dik esztendejében, április 15-én hajnalban.

- - - - - - -

(1) Például Szekér Joákim 1791. vagy Kiss Bálint 1839. magyar történetei munkáikban.

(2) Ismeretes az a kutatói elképzelés, nézet (pl. Grandpierre A. nyomán), hogy a Kárpát-medencében ősidők, azaz sok tízezer év óta laktak mágus törzsek és az ő kivándorlásaik innen eredtek és nem más forráspontból. A ma ismert - de korabeli - történelemkönyvek leginkább Noé-tól a legutóbbi "nagy" kis-ázsiai özönvíz idejétől számítják a történelmet és ebben a fent említett ponton, az észak-iráni Ekbatana főváros környékén élő médusoktól vezetik le a mágusok származását.

(3) Első betörésük az országba 1070-ben, A Thúróczi krónika szerint II. 49. "A Nyír körül fekvő részen egészen Bihar városáig kegyetlen prédálást vitt végbe, sok számú férfiakat, asszonyokat és marhákat elhúzott magával." Salamon király a két királyi herceggel Lászlóval s Gézával a cserhalmi ütközetben megverték a kunokat és elkergették őket. 1080-ban Kutesk a kunok második betörését vezette, Máramaros vidékét támadta. Ekkor már Szent László király űzte el őt az országból. 1089-ben harmadik ízben törtek be a kunok hazánkba ekkor is Szent László győzedelmeskedett. A legyőzöttek úgy maradhattak itt hogy felvették a kereszténységet és a mai jászságban letelepedést nyertek. stb. - Horváth Péter: Értekezés a kúnoknak és jászoknak eredetekrűl, azoknak régi és mostani állapotjukról, Pest 1823. p. 55-56

(4) "(...) kénytelenek vagyunk  magunknak megvallani, hogy ő volt Magyarország legnagyobb királya. (...) ő nem származott királyi vérből, hanem köznemes sarjadéka volt, hogy atyja dicső haditettei által a méltóságnak legmagasabb fokára küzdötte is föl magát, ezt a királyi vérből származott fejedelmek nem igen vették tekintetbe (...) - Andorlaki Máté (Táncsics Mihály álneve) Magyar Krónika Pest 1859. p. 116.