Archívum
Jar-Hun-a - Kapcsolatfelvétel lehetősége
Jar-Hun-a - Kapcsolatfelvétel lehetősége
2009. december 28. hétfő, 07:05
Szövetségeseim! Jelentkezem!
Magyar idő szerint 18:00 órai kezdettel felvettük a kapcsolatot minden valamire való szervezettel a bolygón akiken keresztül kódok és üzenetek áramolhatnak a továbbiakban így nem ez lesz az egyetlen forrása a flottáról érkező híreknek, csupán csak egy viszonypontja, koordináta igazodványa. Semmi több.
'Mi itt akik a Tér Híradó oldalait figyeljük napról napra egy másik nyomvonal, feladat irányába vesszük a vitorlákat és ez pedig a hazai viszonyoknak a megalapozása.' Stratégiailag folyamatos lesz és marad az összeköttetés minden Flottabeli helyszínnel, állomással, de fókuszpontunkat mostantól a megvalósítás mindennapjaira kell hogy összpontosítsuk.
Éppen ezért feladatunk során sokat kell együtt legyünk, sokat kell kapcsolódnunk egymáshoz, akár virtuálisan akár szellemileg akár tudatban akár testben is. Én itt vagyok, készen arra hogy mindannyiótokkal közvetlenül beszéljek, jelentkezzek, vezessem őket vagy ha kérik közvetlen eligazítást tartsak a szellemében vagy a tudatában. Közvetlen kontrollt nem gyakorolok senki felett sem, azonban minden megkeresést valamilyen módon leközvetítek. Lényem és létem mostantól megtapasztalható, meghívható, megidézhető, meg is kérdőjelezhető. Jelen maradok ameddig a Fiú meg nem érkezik és jelen leszek utána is, egy másik minőségemben. Addig azonban mindenkinek készségesen a rendelkezésére állok amennyiben fel akar személyében is készülni a tettekre és a következményekre, melyre már több utalást is tettünk ezen az oldalon, de más médiumi forrásokban is.
Nevem Jar-Hun-A - szólítsatok így. Mozgási területem, jelenlétem messzebbre nyúlik most mint a Kárpátok területe, de elsősorban és kifejezetten a Kárpátokban lakóknak tudok a segítségére és a szolgálatára lenni. Szólítsatok meg, ha kérdésetek van és a válasz úgy fog elérni hozzátok ahogyan azt kéritek, vagy ahogyan az a legkönnyebben el tud majd jutni hozzátok. Ne lepődjetek meg a nyersességemen, az egyetemleges egyszerűségen, mert minden válasz olyan lesz. Rövid és tömör. De helyes irányba terelheti a gondolatotokat. Mert mindez csak egy kódnak a beállítása, átváltoztatása.
Kérdéseitek arra irányuljanak hogyan tehettek többet és jobbat saját magatok égi előremeneteléért, de senki ne keressen meg egyéni vágyak kiélésének megvalósításával, vagy önző emberi érdekek kiélésének kísérletével. Hatalmam van elhárítani minden emberi gyarlóságot és minden személyiségemet érintő alattomos manipulációt. Törekedjünk tehát a tiszta szándékra és az építő együttműködésre.
Várom a megkereséseteket szellemi úton, jelem és színem a sötét zöld, alakzatom a fénygömbé, a többit pedig a szívedben fogod tudni azonosítani.
Kiadta a Földre települt egyik Vezérkari tiszt, (kinek neve) Jar-Hun-A
Hozzáfűzések - Személyes tőlem
=========================
A fenti adás olyan közel volt hogy itt-ott belecsúszott az én valóságomba és nem sikerült teljesen a pártatlan fogalmazás. De nem korrigálom, csak ezt hozzáteszem. Az üzenet használható teljesen. Azt a mondatrészt ami a személyes tudati teremből inkább szól, de mégiscsak az üzenet része, következménye ' ' jelek közé tettem. Egy ilyen mondat van az elején.
Bizonyos fokig örülök ennek a hírnek. Mert így a TH-t olvasók és kérdésekkel bombázók nem az én tudati teremet használják, ahogy én meg égi segítséget, hanem én kimaradhatok (valamennyire) ebből és ezek szerint más tudati feladatokat vehetek fel, miközben a TH is megy és mindenki megkapja a válaszát, eligazítását. Több sávosra kapcsol tehát a TH mostantól. Ez kafa.
| < Előző | Következő > |
|---|