Az első magyar régésznő Thorma Zsófia 1840-ben született Csicsókeresztúron. Atyja Szolnok-Doboka alispánjaként szorgalmas történetíróként szerepelt, és csak azért vállal országgyűlési képviselőséget, hogy a pesti levéltárakat bújhassa és megírhassa nagy munkáját, amelyet csak halála után adatott ki fia Károly, 1879-ben Kolozsvárott.

Zsófia első nyilvános szereplése a budapesti IX. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszus alkalmával történt. Hunyad megyét képviselte. Az egyetlen nő volt az összejövetelen. Ellenségeinek zöme, az akkori Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemi professzorok sorából került ki, míg legjobb barátai Sayce, Langenschmit, Virkow és főként Schliemann. Ekkor merült fel Tordas-Trója-Mezopotámia kultúráinak szerves összefüggésének a gondolata.

Vén András, tordosi tanító, 1875 áprilisában bekopogott Zsófiához és összetört edénydarabokat, zúzott cserepeket hozott. Elmesélte, hogy ilyesmiségek ezrével akadnak a Tordas falu határi Maros part homokjában. Így gyűlt össze a tordosi kultúra felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye, amely az 1876. szeptemberében lezajlott Nemzetközi Régészeti Kongresszus legnagyobb látványossága volt.

Zsófia az őt ért folyamatos támadásra egyszer ezt mondja: „Bár nem szándékom megsérteni, és leértékelni a mindenkori akadémiák „nagyjait", hiszen valóban nagyon sok emberi érték volt és van közöttük, de sohasem szabad elfeledniük, hogy a cím nem teszi az embert és hogy Caligula lova – bár szenátorrá avatták – mégiscsak ló maradt örökre..."
Zsófia külföldi tudósok leleteit is tanulmányozta. Vallástörténelmi, mitológiai és néprajzi tanulmányokat folytatott. Ekkor kezdte figyelni leletein szereplő jelek és írások sokaságát és Tordost hamarosan a trójai műveltséghez tudta kapcsolni. Tróján túl is vezetnek szálak, s eljutotta a sumérokig. Barátságot köt Gooss Károly segesvári rajztanárral. Most már szemléletes módon is el tudta juttatni a külföldi érdeklődőkhöz leleteinek főként felírásait, és titokzatos jeleit.

1879-ben jelent meg első tudományos munkája: Hunyad-megye neolitih (kőkorszakbeli) telepei. Helyi jelentőségéből egyszeriben kinőtt. Nem is várat sokat az új munkája: A nándori barlang csoportozat címmel. Még nagyobb lett az országos meglepetés e törékeny „kisasszony-régész" tekintélyén, amikor a német embertani, nemzetközi kongresszus 1880. augusztus 15-ére meghívta Berlinbe az ott lezajlott nagy találkozásra. Itt ismeri meg Virchow nagy német etnográfust, korának legnagyobb tekintélyét.

A sok magyar mellőzés, gúnyolódás és hivatalos leintést egyre több külföldi elismerés némítja el, és szégyeníti meg. Munkája németül jelent meg, bár kivonatos formában 1894-ben Ethnographysche Analogien címen Jénában. (Magyar fordítását Foyta István készítette el.)

A kis könyv hatása óriási. Európa sumerologusai, régész, történész, néprajzista tudósai sorra hívják Thormát Európa szerte az egyetemekre, hogy tartson előadásokat elgondolásairól. Nem megy, nem mehet, mert betegség kínozza, a gyógyíthatatlan asztma, és „régészeti reuma", mint azt tréfásan nevezi. Pedig közben már Virchow személyesen is meglátogatja, Lenormat is felkeresi, sőt a Magyar Nemzet Kormányzója, Kossuth Lajos is felkeresi leveleivel.
Lelkiismeretének függetlenségét fel nem adja.

A kis Ethnographysche Analogien elég sokat mondott a maga szűkszavúságával is, annyira, hogy valóban forradalmi tett volt régészeti úton bebizonyítani, amit Lenormat, Hammel, Oppert és mások nyelvészeti úton bizonygatnak, hogy a sumér nép turáni nyelvű, vagyis sem árja, sem sémi népekhez nem kapcsolható.
Gyulai Pál kolozsvári régész írja: „A sumér-akkád szimbolikus jelek, az európai népek kultúrájának alapvető elemei, mint például az írás, a vallás, a népművészet ősi formakincse, európai mitológia, keletről veszi eredetét, innen származott át a turáni népek közvetítésével Európába. A műveltség átszármaztatásának egyik fontos állomása Tordos, illetőleg Erdély."
Ezt a nagy koncepciójú munkát várva várta az egész tudományos világ. Örök szégyene a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy sohasem került kiadásra, s ma ott penészedik a Kolozsvári Múzeum valamelyik irattárában. A leírás szerint mintegy 2500 ábrával illusztrált hatalmas munka, és a címe: Dácia Római foglalás előtt.

Az egyetlen elérhető kép Torma Zsófiáról. A minősége a sokszori fénymásolat miatt ilyen.

AZ ÉLETMŰ

A Tordoson feltárt és felbukkant tárgyak írásos jellegű jelei, rajzai szerinte valamilyen ismeretlen funkciót töltöttek be. Valamilyen gondolatot akartak közvetíteni vagy lerögzíteni, megörökíteni, tehát szerinte Európa legrégibb írásos emlékeiként kell őket számon tartani.
A magyar őstörténet-kutatás terén sem volt tétlen Thorma Zsófia. Főként, és elsősorban az ősmagyar írás mezopotámiai eredetének lehetőségeire vonatkoznak.
Schliemann tételeinek alapvető tévedését a trójai leletek legalsó „tell"-ben azaz a legelső emberi település által használt földszint mélységében előforduló darabjait a Hellén kultúra darabjainak minősítette, és ezzel legkevesebb kétezer évvel megfiatalította, és ezt az időbeli eltolódást Thorma is magáévá tette. Igaz, hogy hamarosan rájött tévedésére, és élete utolsó szakában már pre-sumér és sumér kultúráról beszél.
Ez az időbeli eltolódás késleltette a magyar régésznő eredményeinek végső kibontakozását. Ennek ellenére mégis jelentősek az erdélyi írásjegyek és a „runa", vagy „rovás" jelei között megsejtett összefüggések. Valóságos nyomozással kell felderítenünk ezen a téren folytatott vizsgálódásait.
A legelső ilyen adat, A.H.Sayce oxfordi egyetemi tanár Thormához intézett, és 1883. november 12-éről dátumozott levelében bukkan fel. Sir Archibald Henry Sayce (1845-1933) híres orientalista, világhírű assziorológus, korának legelismertebb szakembere az ékírás terén.
Ő már az ókori keleti írások szakértőjeként, a sumér kultúra Erdély területéig húzódó nyomait vélte felismerni a tordasi leletek darabjaiban.
Thorma intuitív női megérzéssel bogozgatta ezeket a furcsa írásjeleket. A pecséthengereken szereplő jeleket rögzíti, és az akkoriban ismert ókori, keleti írásrendszerek között párhuzamos előfordulásokat keresett. Sejtését bátran ki is mondta, le is írta azzal a magyarázattal, hogy az ismeretlen jelek képírásos figurák, valójában Európa legrégibb írásos emlékei.
Thorma önéletrajz-részlet: „Vádolnak, hogy fantasztikus túlcsapongásaimmal, az összefüggéstelen hangokból nyelvet, a csordaéletből államalkotásokat, a bálványimádásból vallást, a teljes kultúra hiányból csak kultúrát származtatok, de ezzel szemben... nincs a világtörténelemnek Hérosa, a történelem írójának az az alakja, aki kiállná a próbát akkor is, ha nagyítóüveggel közelről nézzük. A nagyító még a napban is mutat foltokat. Az író, a tudós, a költő, a bölcsész, mindannyian szenvednek az eredendő bűnben, hogy emberek..."
Thorma Zsófia már 1879-ben utalt a tordosi jelek és az asszír-babilóniai írás kapcsolatának lehetőségére.
„Gyűjteményem tárgyai és az összehasonlító régészet arra a meggyőződésre vezettek, hogy Tordos őskorára következtetve feltételezzem, miszerint mint Erdély más őstelepein, azokat trák-géta féle népek lakták, akikről Herodotos Kr.e. 500 évvel úgy emlékszik meg, hogy azok a Maris, azaz a Maros-menti területek lakói voltak. Tordos leletein ekkor felismerem Babilon-Káldea kultúrelemeiből keletkezett és Egyiptom művészetével együtt Szíriában fejlődött tovább és hasonló volt Trója trákjainak kultúrájához, és melyet nem előzött meg az eddigi régészeti felfogás szerint a gall-kelta, belazg-hellén, vagy római-etruszk kultúra.
„Babilon ékírásos feliratai szerint ős népe turáni fajhoz tartozva sumér-akkád nép volt, kiknek kő és agyagtáblákra vésett képes írásjegyeit és vallásos szertartásait, ceremóniáit összehasonlítva gyűjteményem kultusztárgyaival egészen egybevetve, képekkel kimutattam, Ethnographysche Analogien című illusztrált művemben (Jéna, 1894)."
A sumér népet és nyelvet a turáni fajhoz és nyelvhez csatolja Thorma. Bár ez a turáni név a mai tudomány nézete szerint turáni nyelv és turáni faj nem létezik, és Thorma korában a francia nyelvészek Lenormann és Oppert kardoskodtak mellette. Ezek szerint Thorma a két jeles orientalista véleményéhez csatlakozott, amikor a sumér-akkád népeket turáni fajoknak tartja.
Thorma második nagy jelentősége ama szándék, hogy a sumér nyelv turániságának hangoztatása mellett a rovásírásos jegyek sorait is tudatosan kereste.
Idézet Kossuth Lajos leveléből (1884. március 25.):
„Nagyságod oly adatokkal gazdagította a tudományt, melyet a tudós világ által ekkorig elfogadott némely spekulatív nézetek alapját erősen megingatják, s az ősvilág történelmi rejtelmeire oly új világot vetnek, mely azokat egészen más színben tünteti fel, mint aminőben a szaktudósok ekkorig tekintették, úgy, hogy az eddig divatos nézetek megváltoztatását eredményezhetik, s az ősrégészeti adatokból levonható tudományos következtetések rendszerítésénél fordulópontot képezhetnek. S csakugyan képeznek is: örömömre szolgál érteni, hogy az immár kiváló szaktekintélyek által a külföldön is el van ismerve, és én, mint magyar büszke vagyok reá, hogy ez az érdem, ez a dicsőség a magyar haza egy derék magyar lányának jutott."

SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

Hazánk őslakóinak társadalmáról a birtokomat képező gyűjteményből tanulmányt írok. A Szászváros melletti – Hunyad megye – Tordos őstörténeti lelőhelyen 1875 szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A feltárások több ezer lelettárgyat eredményeztek, miszerint a tordasi őslakók a trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus, Curtius, és mások írtak és akik a rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által említett Maros folyó mentén megtelepedett agatirszek (ugyancsak trák eredetű nép!) közelében szálltak meg.
Ha az agatirsz nevet germán szónak venném, fordítása óriási szörnyet jelentene, ha azonban magyarból vezetném le a jelzet szót, akkor aga törzsének fordítanám.
Célom az, hogy rámutassak néhány ősrégészeti adatra, amelyek az itteni ősi népeknek, néprajzának kialakult jellemzőire, azok hitvilágában és a ma is kimutatható, a mai modern népek életében is szerepet játszó visszatükröződéseire.
Az emberiség az azonos érzetek megjelölésére egyforma, és azonos jeleket használ. A nyelvhatárok azonban nem szabtak határt a vándorlások folyamán, ezeknek a megjelöléseknek. Ezek a jelek az ősi Babilon hitelvei, az ottani sumér-akkád népnél már megvoltak és még ma is majd hatezer év után, csodálatos módon az árja népek etimológiáiban és szokásaiban is éppen úgy megtalálhatok, mint a pelazgok-hellének és a római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik.
Babilon-asszír írásjeleit, vallását és kultuszának istentiszteleti cselekményeit, beavatott szokásait és az ezekkel kapcsolatos szimbolikus tárgyak agyagból, féldrágakövekből készített, hengerekbe vésett képen ábrázolták. Ezeket a hengereket akárcsak fontos alapító okmányokat aztán letétbe helyezték monumentális középületeikbe, vagy templomaikba, vagy pedig, mint a rontó szellemeket elűző varázstárgyakat, beásták házuk küszöbébe. Ezeken a hengereken szereplő jeleket aztán bevésték ékszereikbe, határköveikbe és bronztárgyaikba, valamint domborműszerű dísztárgyaikba is.
A birtokomban lévő hasonló jellegű szertartási-, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak, melyek teljesen egyeznek a sumér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal.
Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval és Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek.
Gróf Kun Géza szerint a szkíta szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes történések az agatirszeket, kazárokat, avarokat az uz-kunokat, törörkös kunokat, besenyőket, dákokat, gétákat, szákokat, szarmatákat, jászokat és masszagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják.
A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a babilóniaiak viszont kimirreinek, míg a görögök skytho-skolot-oknak nevezték.
Lukácsy Kristóf a magyarok őseleji című munkájában, amelyet eddig ismeretlen örmény források alapján írt, a következőket mondja: „A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a magyarságot valamikor chus-nak, chusan-nak, kusitának nevezték, és települési helyei a Kaspi-tótól Indiáig és a Perzsa határterületektől a Nagy-Kínai sivatagig területek el. A chus vagy Chorasan név ismeretes volt az Oxuson-túli részeken (= Turán) míg az innenső részeknek Irán volt a neve és az egész nagy területet Aria-nak hívták..." Arról is ír, hogy latin és görög geográfusok és történetírók ezeknek a vidékeknek a lakóit tahoknak, masszagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódjai az örmény kútfők – köztük Mar ibas katina – szerint a pártusok, kusiták, kus-hunok = magyarok voltak, akik bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és nemzetségüek voltak.
Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név, és helyette a hun, de egész különlegesen az euthalita vagy fehér hun jelenik meg.
Maspero, a kusitákat és a sémi népeket rokonnak tartja: eme népek Babilónia határán éltek és hazájukból, mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt elkerültek Örmény országba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felső folyása az Eufrátesz és Kyros közé.
A legbátrabb kusita törzsek Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva a Nílus mentén telepedtek le. Így terjed el a kusita fajta a Ganges és a Nílus között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai óceán között. A kusiták három főtörzse ezután a Perzsa öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg egy másik részük káldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg.
Egy harmadik ága, a kusitáknak a Földközi-tenger partjain telepedett le (pelazgok, ilonok) és állítólag ezekhez tartoztak volna a föníciaiak is.
Sayou hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma, amely őseinknél oly fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hétvezér, hazánk erdélyi részén a hét hegy és hét „szék", vagyis kormányozási terület.
Dr. Szendrey János szerint a mai Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokonnép volt, ősi címerükben hét oroszlán látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is megtalálhatóak az angol címerekben. Őseink napkultusza is erre a Babilóniai bolygó-kultuszra vezethető vissza.
A szanszkrit az árja, a zend, az airja és az óperzsa az arya szavakkal jelölte az indiai, mét, és a perzsa előkelőket, illetve nevüket, ellentétben az indiai bennszülöttekkel, a sundrákkal és dravidákkal, valamint a Perzsa határmenti nomád turániakkal.
Az árja szőke haja nem bizonyíték ősi származási helyükre, mert pl. a palesztinai kánaániták haja is több esetben szőke, hasonlóan áll a helyzet Egyiptomban is, ahol a líbiai ősi falfestmények szőke és fekete hajú lakókat örökítettek meg.
Perzsia és Irán magas fennsíkjain az árják őshazájában az ottani utódaik közül a kurdok még ma is szőkék.
A babilóniai himnuszok szintén tesznek említést világos és barna bőrű őslakókról, akikre vonatkozóan Perosus annyit említ meg, hogy ezek bárnagyszámú különböző törzsekből álnak, de fölöttük csupán két törzs uralkodott, nevezetesen a kusiták két ága, a sumero-akkádok és a sémi-asszur fajta. Ez utóbbiak Arábi sivatagjaiból hatoltak be Észak-Babilóniába Kasdu és Kaldu-káld név alatt és amely törzsek még mielőtt az Akkádokba felszívódhattak volna Assziria alapítói lettek.
Nimród babilóniai dinasztiáját kánaáneusi uralkodókodónak is nevezték.

Összeállította: Kozsdi Tamás