A HSZIUNNUK NÉPVÁNDORLÁSÁNAK OKAI (KIEGÉSZÍTÉS AZ ARVISURÁKBÓL)
A népvándorlásokat nem népi szövetkezések, hanem elementáris hatású külső okok váltják ki.
Buda a 267. Arvisurájában őszintén lerótta, hogy nem haraggal váltak meg a kinaj népek ba¬ráti közösségétől, hanem ráuntak a gyakori földrengések okozta elhalálozásokra és a kőházak építése helyett inkább sátor-jurta és kamlik lakók lettek, ezért elindultak az ataiszi lakóhelyük előtti őshazájukba.

MI AZ OKA ANNAK, HOGY ATILLÁÉK HONFOGLALÁSRA INDULNAK? (KIEGÉSZÍTÉS AZ ARVISURÁKBÓL)
Augustus Római császár kötelezettséget vállalt 100 évre, hogy a pannón őslakosokat békében hagyja. Ez a szerződés minden évszázadban megismétlődik. Az utolsó szerződést Kr. u. 360-ban a Hun Birodalom felbontja, mert a római császárok a szerződést megszegve, pannón területen romanizálni, latinosítani kezdtek.
Ezenkívül Erdélyt az aranykincsek kizsákmányolása céljából elfoglalják. Ez az oka annak, hogy a Hun Birodalom megindul. A százhalombattai nagy csata után a Római Birodalom hadereje megrendül és megkezdik a kivonulást. Majd a 400-as évek elején a Hun Birodalom előőrsei lépésről lépésre visszaszerzik az ősi területeket. 430-ban a 24 hun törzs Buda főpap és Atilla fővezér vezetésével a pannón területeket teljes egészében visszafoglalja.

ALÁNFÖLD MEGHÓDÍTÁSA 350-360
A hun nyugati haladás elől a germánok kitértek. Az út során két helyen állapodtak meg, a Volga és a Don folyónál. A Volga a népvándorlás előtt is saját területnek számított. Ugor népek lakták ekkor. A Donnál azonban az alánok a hun nyomulás útját állták.
Az alánok sok törzsből álltak, de mind az Arsacida dinasztiából származó főkirály vezetése alatt álltak. Harcias szellemű lovasnomád nép, vitéz és kegyetlen az alán.
A hunoknak többszöri összecsapás után sikerült bevenni a területet. Több alán elmenekült nyugatra (belőlük lesz később a rómaiak páncélos, zsoldos lovassága. Akik behódoltak a hunoknak, őket nevezzük oszétoknak. Ma is a Kaukázusban élnek. Harmadik részüket Galliában, Hispániában és Afrikában találjuk a vandálok társaságában.
Az alánok után a Meotis partján (Azovi-tenger) élő több kisebb - alán fennhatóság alatti szarmata - népet hódítják meg. A Meotison és a Donon túl már a gót birodalom feküdt, Amál uralkodóházi Ermanrik király vezetése alatt.

KELETI GÓT BIRODALOM ELFOGLALÁSA 374.
Az alánföldi és a gótok elleni támadásokat Balambér fővezér irányította.
374-ben a hunok átlépik a Don-t és megsemmisítik a germánokat. (A gótok a gepidákkal együtt a germánság keleti ágához tartoztak. A II. században vándoroltak a Balti-tengertől a mai Ukrajna területére. A III. században rettegésben tartják a Római Birodalmat).
A germán birodalom négy területből állt. A keleti gót terület a Dnyeper völgyben van és a Dnyesztertől a Donig terjed. A nyugati gótok a keletiek mellett az Aldunáig laknak. Királyuk Athanaric. A vandálok a Tisza mentén éltek, a gepidák észak-Erdélyt és Galíciát tartják megszállva.
A hunok a keleti gót birodalomban élő óriási szarmata közösséggel kezdtek tárgyalni. A roxolánok (szarmata nép) lázadását korábban Ermanrik gót király leverte, mire fejedelmük a hunoknál talált menedéket.
A hun roham félelmetes gyorsan és a gótok számára meglepően zajlott. A hunokat segítették a szarmaták is. Ermanrik összeroppant, öngyilkos lett. Halála után még egy évig folyik a harc Vithimir újraválasztott gót király vezetésével.
A keleti gótok nagyobb része azonban behódolt a hunoknak és a hunok ezek fejedelmének elismerték Ermanrik egyeneságú leszármazottját Hunimundot.
Miután Vithimir is megtört és a teljes keleti gót birodalom hun fennhatóság alá kerül több ottlakó nép is behódol a hunoknak, így számos szláv, szarmata, ugor és török nép. (374-375)

NYUGATI GÓT BIRODALOM LEVERÉSE 376.
- Atharic nyugati gót királynak bőségesen volt ideje felkészülni a hunok ellen, még azok a keleti szomszédaival harcolt, de sajnos elmulasztotta Vithimirnek segítségére sietni, mert gőgje azt mondta, hogy egyedül is el tud bánni a „barbárokkal". Emellett komoly belső feszültség is szerepet játszott a nyugati gótok tétlenségében: a keresztény és a pogány gótok gyűlölték egymást s a királyt pont a bajban hagyták magára a keresztény alattvalói. Atharic támogatója lesz Vithimir harcosai akik nem hódoltak be a hunoknak és a nyugati gótokhoz menekültek.
- A gótoknak bölcs lett volna a Római Birodalom területére kitérni a hunok elől és ott egyesíteni az erejüket, de nem ezt tették. A hatalmas hun nyomulás előtt már így is nagy számú alán és keleti gót menekült nyugat felé, majd ezt tetézte a nyugati gótok menekülése. Athanaric Erdélybe menekült.
- 376-ra a menekülő gótok zöme befogadást nyert a keletrómai birodalomba.
- Az egész délorosz és román síkság a hunok fennhatósága alá került. A hunok előretörése minden barbár népet mozgásba hozott a Duna vonalán, amelyek vagy észak felé tértek ki a támadás elől, vagy pedig a határt átlépve elözönlötték a római tartományokat.
- 377. A hunok átkelnek a Dunán, és a keleti gótok ajánlatát elfogadva a rómaiak ellen közösen zsákmányolnak. Theodosius császár vet véget ezen kisebb kalandozásoknak.
- 380-ban Athanaric megunja Erdélyben a hunok rajtaütéseit a menedékhelyén és a gyűlölt rómaiakkal egyezkedve az ő földjükre kap bebocsátást maga és népe számára. Athanaric heteken belül, 381 elején Konstantinápolyban meghal.

AZ EURÓPAI HUN NAGYHATALOM MEGSZILÁRDULÁSA
- A hun hódításokról elmondható, hogy alapos munka volt. Nemcsak a nyílt ellenállást törték meg, hanem előrenyomulásuk közben a mögöttes területeket is meghódították. A hunok minden erejüket a már birtokba vett óriási keleti és középeurópai területek biztosítására fordították.
- 381 után nem hallunk a hunok újabb támadásairól sem a keleti sem a nyugati római birodalom ellen. Ennek az az oka, hogy Theodosius kiegyezett a hunokkal, békét kötött velük és adófizetés ellenében szövetségi támogatásban részesítette őket. Ezt bizonyítja több római birodalmi csata amelyben hun harcosok is részt vettek, illetve hun határvédelmi szolgálat rómaiak szolgálatában Pannonföldön.
- Az is valószínű, hogy a hunok központja még az oroszországi sztyeppéken volt és nem azért nem támadtak a rómaiakra, mert a támadó szellem megtorpant volna.

HUN BETÖRÉS EURÓPÁBA ÉS ÁZSIÁBA 395-396
- Theodosius meghal. A trónbitorló Eugeniusszal szemben a hunok pusztító betörést intéznek a birodalom keleti része ellen. 395 telén a Duna befagy és a hunok átkelve rajta elfoglalják a Balkánt. A római légiók javarésze nyugaton van, így ők nem avatkoznak be. A hunok egészen Thrákiáig óriási pusztítást végeznek.
- A hunok Ázsiába is átmennek a birodalom keleti felének az összeroppantása végett. Lejutnak az Eufrátesz vidékére (Edessa) és Szíriába (Antiochia). Tervbe volt Jeruzsálem bevétele is. Az egész közel-kelet rettegett a hatalmas zsákmányt szerző és nagy véráldozatot maguk mögött hagyó hunoktól. Perzsia felé veszik az irányt, majd átkelnek a Kaukázuson és visszatérnek szállásterületükre.
- A 395. évi nagy Ázsiai hadjáratban már nem Balambér hanem Basik és Kursik a hun haderő fővezére.

UDIN A HUNOK KIRÁLYA
Balambér testvére volt Udin. Alatta a Hunország félelmetes európai nagyhatalom lett, mely időről-időre döntőleg beleszólt mindkét római birodalom belügyeibe. Udin barátságban van a nyugatrómai birodalommal, ami jó szövetségest jelent a rómaiaknak is az ország területén garázdálkodó gótokkal szemben. Udin érdeke a rómaiak és a germánok gyengülése és veszedelmes a két fél megegyezése. Nem igaz tehát, hogy Udinék zsoldosként mentek harcolni római területre, hanem hosszú távú belső országi erősítés állt tettei mögött.

UDIN TÁMADÁSA A KELETRÓMAI BIRODALOM ELLEN
- 401-ben a rómaiakkal való egyezség felbomlott.
- Udin serege nem hunokból állt, hanem javarészt megbízhatatlan hódolt népekből. Így lehetett, hogy 409-ben mikor Udinék átkeltek az Aldunán, a keletrómaiaknak sikerült több alvezért is megvesztegetni. Udin végül csak veszteségek árán tudott az Isteren átkelve visszavonulni. Udin a Balkáni kudarc után 410 körül meghal.
- Udin történelmi jelentősége hogy az ő nyugati irányú hódító előretörése következtében indult meg a nagy népvándorlás második hulláma, mely először a nyugatrómai birodalom területi megcsonkítását, majd a belső elerőtlenedés következtében annak bukását idézte elő.
- Honorius császár nem élt kellően a hun-római szövetséggel a germánok ellen, főként mert a római vezető osztály erősen átitatott volt germánokkal valamint az egyház merev felfogása miatt, mely a germánok egy részében a keresztény hívőket a hunokban a gyűlöletes pogányokat nézte.

KARATON FŐVEZÉR
Udintól Karaton fővezér vette át a hunok irányítását. Ő főként ázsiai érdekeltségekkel foglalkozott. A Római Birodalommal ő is ápolt diplomáciai kapcsolatokat és ő is kapott ajándék formájában burkolt állandó adót a császári udvartól.

RUA URALKODÁSÁNAK KEZDETE
421-ben a kelet-római birodalom háborúba keveredett a perzsákkal.
422. a hunok pusztító betörése a Balkán félszigetre (Thrákia felé)
Rua és Atilla külpolitikája Róma-barát, Bizánc ellenes.
423. Eközben a római birodalomban meghal a keletrómai birodalom vezére és meghal a nyugat-római császár is. A kelet-római császár II. Theodosius addig vacakol, míg nem sikerül újra egyesíteni a két birodalmat. A nyugat-rómaiak kinevezték Johannest császáruknak. Thedosius Johannest trónbitorlónak minősítette, mert ő a vérszerinti örököst, az akkor négy éves III. Valentianust tekintette nyugat-római császárnak.

AETIUS SEGÍTSÉGET HOZ A HUNOKTÓL
425. tavasz. Theodosius elindult seregével Itália elfoglalására. Johannes próbált békét teremteni, de nem tudott. Mivel az ő seregei Afrikában voltak lekötve, visszahúzódott az erős Revennába, és segítségért küldött a hunokhoz, az ifjú Flavius Aetius személyében. Johannes nagy bajban volt, és csak Aetius tudta a hun segítséget megkapni. Aetius hatalmas pénzzel együtt ment a hunokhoz. A hunok is feszült viszonyban voltak a keletrómaiakkal.
- Bármennyire is gyorsan ment a hetekig tartó úton Aetius Rua táborába, a csata eldőlt. A keletrómaiak elfoglalták Aquileiát (Itália kapuja), majd Ravennát is. Ott elfogták Johannest, Aquileiába vitték, és 425 májusában kivégezték. Másnap érkezett meg Rua, Aetius és a hatvanezer fős hun sereg. Véres összeütközésre került sor, de egyezkedésbe torkollott az ügy. A két római birodalom alkut kötött egymással, a hunokat meg hatalmas hadisarccal hazaküldték. De az úton végigportyázták azért a keletrómai falvakat.

AETIUS SZEMÉLYE
Aetius kiváló államférfi, hadvezér. 390 körül született Szilisztriában (akkor: Durostorum). Gyerekkorában Udin hun király udvarában is volt túszként. Ezidőtájt megismerkedett a vele egykorú hun uralkodók ivadékaival.

AETIUS ÚJBÓL A HUNOKHOZ MENEKÜL
A kiskorú III. Valentianus anyja Placidia, irányítja a nyugat-római birodalmat. Aetius 429-ben magister militum, 432-ben consul lesz és a befolyása a császári hatalomra jelentősen megnő. Placidia féltékeny, és 432-ben Aetiust megfosztja fővezéri tisztségétől. Az új vezér - az Afrikából hazatérő – Bonifatisura. Aetius elébe megy, megütköznek, és vereséget szenved, de Bonifatisura meghal. Aetius ekkor a hunokhoz menekül. Rua sereget ad Aetiusnak, mint régi szövetségesnek. Placidia, mivel nem kap erősítést a gótoktól, újra alkudni kényszerül Aetiussal. Ettől kezdve Aetius 20 éven át a nyugat-római birodalom teljhatalmú fővezére, és 433-tól a birodalom legmagasabb méltósága, patricius lesz.

RUA KÜLPOLITIKÁJA
Aetius hatalomba segítése kiváló volt, mert hunbarát került a birodalom élére. 432-től a pannóniai tartományok hun fennhatóság alá kerültek. Nagyon valószínű, hogy már Rua korában eléri a hun birodalom azt a területi nagyságát, amelyet Atilla alatt uralt. Az összes dunai – főként germán – népek behódoltak. A központi hatalom szokatlan nagymértékben megerősödött.
Sem Rua, sem Atilla nem törekedett véres háborúkat vívni, inkább sikeres diplomáciával elérni ugyanazt a célt.
Aetius és Rua viszonya barátságos volt, de nem baráti. Aetius kétszer is, földönfutóból nyerte vissza kívánt pozícióját, a hunok pedig együttműködő vezért találtak a nyugat-rómaiak élén.
A keletrómai birodalommal állandó ellenséges viszonyban állt Rua, csakúgy, mint Udin is. Ők is fizették az évi adót, a békéért cserébe (évi 350 font aranyat).
Rua 434-ben meghalt. Kiváló uralkodó volt. Nagy nemzetközi tekintélye volt a hun birodalomnak.

BUDA ÉS ATILLA
Rua utóda, Buda és Atilla együttesen lettek. Buda jó kedélyű, erélytelen, Atilla zárt fölényességgel bíró, nagyvonalú személy volt. Igazából Atilla volt kettejük közül az erélyesebb.
Ez a kettős királyság az ősi hun alkotmánytól eltért. Atilláé volt a nyugati terület, Budáé a keleti, középen közös területtel. (Magyar Alföld)
Egységes külpolitikájuk volt. Budánál sokkal rátermettebb volt Atilla.

ATILLA FIATALKORA
Rua udvarában nevelkedhetett. Kettejük tettei nagyban hasonlítanak egymásra. Valószínű Atilla minden Rua vezette hadjáratban ott volt és értékes tapasztalatot szerzett. Ismerte Aetiust, és kémek révén a római birodalom belső működését is.
Priskos elbeszéléséből kitűnik, hogy Atilla olyan félelmetesen tájékozott, mint amilyenek csak a nagy hódítók, kik minden valóságon élesen átlátó szemükkel ösztönösen felismerik a nagy összefüggéseket.
Atilla felhagy Udin óta tartó nyugatrómai barát és Bizánc-ellenes külpolitikájával, nem nyújt több segítséget Aetiusnak, hanem céltudatosan világuralomra törekszik.

CONSANTIAI SZERZŐDÉS 434.
A Duna vonala volt a Hun-Bizánci határ, amelyet gyakran megsértettek átszökő bűnözők, akik következmény nélkül beolvadtak Bizáncba. Rua halála miatt nem került rendezésre a határprobléma, így a bizánci küldöttség már Atillával és Budával tárgyalt. A megállapodás Atilla alkut nem tűrő határozottságának köszönhetően, nagy hun fölénnyel zárult.
1. A keletrómaiak hun alattvalókkal nem tárgyalhatnak, és nem köthet velük szövetséget.
2. Kereskedelemre határmenti városokat jelöltek ki.
3. Rómaiak hun hadifoglyokat nem fogadhatnak be.
4. Az eddig fizetett 350 font aranyat 700 fontra emeli fel.
- Ez a diplomáciai eredmény vezette be Buda és Atilla közös uralkodását. Atilla uralkodása elején tekintélyt és rettenthetetlen nevet szerzett magának. A szerződés 434-441 között élt.

KELETI HADJÁRATOK 435.
A constantinai szerződéskötés után 435-ben Atilla és Buda nagy sereggel vonult fel a hun uralom ellen fellázadt népek ellen. Így a sorosgok (fehér ogurok) ellen. A keleti hadjáratok után rendeződtek a birodalom határai, északon a Balti-tenger, délen Media, keleten messze benn a szteppéken. Komoly harcokra nem került sor.
A legjelentősebb népek a hun birodalom keleti felén a germán keleti-gótok, és gepidák népe. Szlávok ekkor csak Közép-Oroszország területén laknak, három nagy törzsszövetségben: vendek, sclavenok és antok néven.
Nagy számban, de elszórtan élnek szarmaták, alánok. A finn-ugor népek is a keleti hun birodalom részei voltak, így cseremiszek, mordvinok, merják stb. (É-Oroszországban laknak).
Atilla nem vette el a levert népek földjét, mint ahogy a germánok tették a nyugat-római tartományokban.

AKACIROK ELLENI HÁBORÚ 440.
A sorosgoktól keletre fellázadnak az akacirok (Don és Volga közötti nép). A constantiai szerződést megszegve Theodosius ügynökei rá akarták venni az akacir törzsfőket, hogy pártoljanak el a hunoktól és a rómaiakkal lépjenek szövetségre. A küldött ajándékokat nem a legidősebb és legtekintélyesebb akacirnak, Kuridáknak adta, aki emiatt felháborodott, és az összeesküvést jelentette Atillának. Atilla hatalmas serege lázadást vérbefojtotta.

HUN NYUGATI HADJÁRATOK
A hunok több ízben segítették Aetiust birodalma megvédésében. 434-től a parasztfelkelő bagaudok ellen, 435-ben pedig a Belgiumba betörő burgundok ellen. (A hunokat Oktár, a burgundokat Gundikár király vezette.)
Aetius győzelme után a burgundok és a rómaiak békét kötöttek, de Oktár ezzel nem törődve a Rajna parti burgund hazát keresi fel, ahol véres küzdelemben meghal Gundikár, és kb. 15 ezer burgund fegyverforgató.
Nem sokra rá, egy éjjel Oktár meghal, a burgundok visszatámadnak és megsemmisítik a győztes hun tábort. A burgundok maradványát 443-ban Aetius Savoyában telepíti le.
Aetiusnak 436-ban négy fronton (bagaudok, burgundok, armoricai lázadás, nyugati gót háború) kellett védenie birodalmát. Hun segítséget kapott mind a négy fronton.

A NYUGATI GÓTOK ELLENI RÓMAI-HUN HADJÁRAT 436-439.
436. Theoderich nyugati gót király körülzárta a fontos Narbo városát. Aetius elküldte alvezérét, Litoriust hun lovasok élén, a város felmentésére. A várost felmentették, majd nem folytatódott a harc.
438. Újabb hun-római győzelem a gótok felett. (8000 halott)
439. Újabb hun-római győzelem. Litorius előre nyomul a gót fővárosig, Tolosáig. Theoderich békét ajánl, amit Litorius nem fogad el. A gótok hősiesen és sikerrel védik fővárosukat. Litoriust elfogják és kivégzik. Ebben a csatában támogatták a hunok utoljára a rómaiakat.
Atilla nyugat-római politikájának egyetlen ésszerű magyarázata csak az lehetett, hogy a hun királynak érdeke volt a birodalom területén letelepedett erős germán népek megtörése.

A HUN BIRODALOM EGYSÉGÉNEK A MEGTEREMTÉSE
- Atilla erőteljes intézkedéssel megszüntette a hun vér pocsékolását idegen érdekek szolgálatában. Ez hiányzó nagy nemzeti célokat mutat (amibe inkább ölhették volna a fölös energiákat).
- Atilla megtiltotta az egyes törzsek önálló kalandozását is.
- A hun birodalom sok nép meglehetősen laza kapcsolatán épült fel, amelyet egy erőteljes hun kisebbség fegyveres fölénye és kegyetlen szigora tartott össze. A hun áradat ötven év alatt a Volgától a Dunáig nyomult előre, de nem olvasztotta össze az ott élő népeket. A hódítók és a meghódítottak között mélységes szakadék volt, tehát olyan erőskezű uralkodóra volt szükség, aki az össze nem illő elemeket egybe tudta fogni, páratlan akaraterővel és lenyűgöző egyéniségével, egy nagy, felettük álló közösségbe.
- Atilla udvart hozott össze, állandó centrumot. Központi kancelláriát létesített. Atilla a Rua által kitaposott utakon haladt tovább, de erőteljesebb és céltudatosabb lépésekkel.
- Aetius, anyagi szolgáltatások mellett, valamint Atilla germániai jogigényeinek elismerésével honorálta a szüntelen hun segítséget.

DIPLOMÁCIAI ELŐKÉSZÜLETEK A 441. ÉVRE
A hunok a két római birodalom egymástól való elszigetelésére törekedett mindig. Atilla tisztában volt azzal, hogy római politikáját nem lehet örökre rögzíteni. A rómaiak ellensége, a vandálok, akik akkor Afrika meghódítása után hajóhadával Itália és Sziciliát háborgatta, természetes szövetségesnek kínálkozott a hunok számára.
- Theodosius felismerte a veszélyt és hatalmas, 1100 hajóból álló hadat küldött Sziciliába. Geiserich a vandálok királya komoly veszélybe került, beleértve az eddig elért afrikai területeit is; ő is kereste a hunokkal a kapcsolatot.
- Atilláék balkáni hadművelete ésszerűnek tűnt, mert Geiserich tehermentesítése csak ilyen, a birodalom legveszélyesebb pontja elleni támadással volt elérhető, továbbá kedvező lehetőséget termet a Róma elleni támadásra, valamint a legjobb csapatok Sziciliába lettek küldve.
- A birodalom tragikus helyzetét a régóta nyugodt perzsák kihasználták, és a keleti határokat megtámadták. Itt egy évi fegyverszünetet sikerült elérniük.

A HUN HADSEREG FEJLŐDÉSE 370-440.
374-ben a hun előrenyomuláskor könnyűlovasságból állt. Fő fegyvere a nyíl volt. Idővel ez a sereg egészült ki a bevándorolt népek könnyű- és nehézfegyverzetű gyalogságával. Ezekhez a hun hadvezetés számára idegen elemekhez csatlakozott Pannónia meghódítása után számos romanizált kelta és görög harcos, amelyek technikailag felhasználhatóbb egyéniségüket a várostromoknál és folyami átkeléseknél hasznosították. A hun hadsereg így Atilla korában már összetett jellegűvé válik. Magvát továbbra is a hun könnyűlovasság alkotja, de a meghódolt népek hadi illetményei lehetővé tették a nyugati értelemben vett módszeres hadakozást is.

ATILLA ELŐKÉSZÜLETEI A BALKÁNI HADJÁRATRA
- Atilla magatartása egy alaposan felkészült diplomatáé és hadvezéré:
a, megakadályozza, hogy a keleti birodalom barbár területekről zsoldosokat kaphasson (Constantiai egyezmény),
b, magas adókkal, harácsolással kimeríti a bizánci kormány erőforrásait,
c, demoralizálja a lakosságot,
d, kíméletlen katonai akciókkal legázolja a birodalom fegyveres erőit, megtöri az ellenállást és maximális követeléseivel aláássa a császári tekintélyt.

A 441-ES BALKÁNI HÁBORÚ OKAI
Ürügyet könnyű volt találni. Bizánci ügynökök folyamatosan zavart keltettek az elégületlen hun népek körében. Ezenkívül számos kereskedők közti balhé is lezajlott a határmentén, mindkét fél részéről. A császár egy 441-es hun rajtaütést követség útján szóvá téve, azt a választ kapta a hunoktól, amiben több – jogos – érvet felvonultattak:
a, a keletrómaiak kezdték, mert hun alattvalókat vettek fel a római hadseregbe,
b, egy határszéli püspök, a határon átlépve, kirabolt egy hun királyi sírt, a püspök kiszolgáltatását kérték, hiába.
c, a keletrómaiak a vállalt évi adót nem fizették.
- A bizánciak lebecsülték a hunok hatalmát. A követeléseket elutasították, noha a balkáni sereg a békére és a megegyezésre voksolt volna, de vezetőjüket a thráciai lovas parancsnokot, megölték. Gyilkosa az Argenisclus tábornok volt, aki hun szökevény lévén, félt a kiadatásától béke esetén. Így ő lett az új balkáni főparancsnok.
- Atilla, hogy az elhúzódó tárgyalásokat megelőzze az egész Duna vonalán támadást indított. Először a mai Dubravica (Margus) városát vette ostrom alá. A várost a püspök átadta, a hunok átvették. Innen minden irányba támadtak a hunok. Elfoglalták Margustól nem messze fekvő Viminaciumot (ma Kostolác/Drmno falu). Atilla helyettese a török Onegesius, egy másik hun sereg élén beveszi a fontos Singidunum (Belgrád) városát.
- Az Atilla vezette fősereg ezután a nagy Ratiaria (ma Arcser) városát, – mely Dacia tartomány fővárosa volt, és egyben élénk kereskedőhely és hadi csomópont – elfoglalta. A várost elpusztították.
- Más seregek a Száva vonalán taroltak.
- Onegesius serege betört a mai Szerémségbe, és hosszú ostrom után elfoglalta Sirmiumot (Mitrovica) mely Itália és a Balkán összekötő hadi- és kereskedelmi útján feküdt.
- A keletrómai birodalom elvesztette legerősebb védővonalát, ennek ellenére a béke helyett a 441-ben a perzsák ellenében felszabadult ázsiai hadakat a Balkánra vezényelte át. A Sziciliába küldött hajóhadat visszahívta, noha a vandálok ellen nem értek el komolyabb sikert. Geiserich vandál király így megmenekült a nagy veszélytől. Valentianus császár kényszerű békét kötött vele, és az elfoglalt afrikai tartományok urának ismerte el.

NAISSUS (NIS) BEVÉTELE 442.
A hun fősereg hidat vert a Nissava folyóra. Nis városát – amin a folyó keresztülfolyik – teljesen körül tudták venni és ostromszerekkel hozzáláttak a falak lerombolásához. Ez ellen a védők kősziklák legurításával és tűz dobásával védekeztek, hősiesen. Komoly hun veszteségek lettek. Az ezernyi hun nyíl tizedelték a bástyán védőket, a város idővel megtört, majd a földdel tették egyenlővé.
- A szorongatott Theodosiusnak a Ravennai udvar jött segítségül (Atilla velük még mindig baráti viszonyt ápolt). Követség ment Atillához, köztük Aetius fia, Carpilio is, megállapodtak. Csak annyi ismert ma, hogy Carpilio visszamaradt a hunoknál, szavatolni a megállapodás betartását.
- Atilla a birodalom két felét szárazföldön elvágta egymástól. Az észak-balkáni lakosság javarésze elpusztult, vagy hun fogságba került.

BUDA HALÁLA
A Bizánccal történt megállapodás utáni öt évben nem sok információnk van. Eközben hal meg Buda is.

ATILLA KARDJA
Priskos és Jordanes szerint egy hun pásztor észrevette, hogy egyik tehenének a lába megsérült és vérzik. A pásztor a vérnyomokon haladva egy a földből kiálló éles vasdarabra talált, melyet kiásott majd észrevette, hogy az egy éles kardpenge. A pásztor a kardot isteni küldeménynek vélvén, elvitte a hunok főkirályához Atillához. A király ebben a kardban szimbólumot, hatalma kifejezőjét látta s meg volt győződve hogy e kard birtokában isteni rendelés következtében hatalmat nyert a világ összes népei felett.
A hun népek között a hadak istene kardjának megtalálása hihetetlen gyorsan terjedt el és babonás érzés lett úrrá az összes népek felett.

MÁSODIK BALKÁNI HÁBORÚ FELTÉTELEZETT OKAI 447.
A hunok, a kardtól megnövekedett öntudattal és egységes birodalommal rendelkeztek. Theodosius a keletrómai császár az első hadjáratból alig állt talpra. 443-ban elrendelte, hogy a határerődítményeket hozzák helyre, a védvonalakat erősítsék meg, a meglazult katonai fegyelmet állítsák helyre. A tervek egy része nem valósult meg.
A Birodalom továbbra sem fizette az évi adót a hunoknak, bár erre a korrupt közigazgatás és a fényűző udvari életmód mellett nem is volt sok esély. 446-447-ben súlyos természeti csapások, földrengések sújtották a Földközi-tenger keleti felét és sok város, így Konstantinápoly is romba dőlt (a teljes városfal és 57 tornya is!)
Ekkor a császár óriási védekezésbe kezdett és korábbi terveit befejezte. De a körülmények ettől még nem lettek kedvezőbbek.

UTUS-MENTI CSATA
Nagyszámú hun gyalogság és technikai csapat kelt át a Morava torkolatánál s levonultak a mai Bulgáriába a Vid folyó partján (akkor Utus-nak hívták) a mai Plevna környékén került sor az összecsapásra.
A rómaiak hadvezére Arnegisclus (aki korábban hun alattvaló volt, megszökött és a rómaiak nem adták ki a hunoknak). Johannes meggyilkolása után magas katonai rangot ért el. Arnegisclust az Utus menti csatában megölték. A hunok legázolták a kezdetben komoly ellenállást.

ASEMOS OSTROMA
Nikopolis mellett fekvő természettől erős vár, könnyűfegyverzetű várőrséggel. Nem adta meg magát a hunoknak, ellenállt. A hun roham sikertelen maradt, a kitörő várvédők számos hun foglyot ejtettek és kettő kivételével megölték. A hun csapat elvonult.

ELŐRENYOMULÁS KONSTANTINÁPOLY FELÉ
Az Utus-i győzelem után a hun fősereg elfoglalta a Duna menti városokat, bevette és feldúlta Marcianopolist (ma Preslau). Egy másik hun sereg Sardica (ma Szófia) alá nyomult s a várost elpusztította. Majd birtokba vette Philippopolist de Edirnét nem sikerült. Továbbmenve elfoglalták Arcadiopolist (ma Lüleburgaz)
Az összes balkáni tartományok a pusztulás színhelyévé váltak. Atilla Arcadiopolis után váratlanul nem a főváros felé fordult, hanem előbb a Bosporus mentén lévő városokat vette ostrom alá. Utána végigpusztította Thracia után Macedoniát és Thessaliát egészen a Thermopylae szorosig. Csak amidőn Atilla innen visszatért, került sor a főváros elleni ostromra.
A keletrómaiak Ázsiából és Afrikából odarendelt új csapatokkal Chersonesosnál (ma Gallipoli félsziget) a hunok útját állták, de újból a bizánciak maradtak alul. Már nem maradt sereg mely Atillát megállíthatta volna. Atilla 70 várost pusztított végig, mire a fővárosig ért. A helyzet kényszerítő hatása alatt az eddig konok császár hajlott a békére. A részleteket Anatolius tárgyalta le Atillával.

A BÉKEKÖTÉS. AZ ANATOLIUS-FÉLE BÉKE
Atilla rendkívül szigorú feltételeket szabott.
1. Az évi adó 700 font aranyról 2100-ra (háromszoros díj) emelte
2. A keletrómaiaknak hadi kárpótlásul 6000 font aranyat kellett fizetnie
3. Ki kell szolgáltatni a hun szökevényeket, valamint a hun fogságból megszökött hadifoglyokat, de ők 12 soldius aranyért megválthatták magukat.
4. Atilla súlyos területi követelései: Belgrádtól (Singidunum) Szisztovóig (Novae) a Dunától számított 5 napi járásra katonailag teljesen ki kell üríteni. ( A polgári lakosság is idővel elhagyta ezen területre eső városokat.)

ATILLA HELYZETE AZ ELSŐ BALKÁNI HADJÁRAT UTÁN
A hun király a helyzetnek tökéletes ura volt. Theodosius próbált enyhíteni a feltételeken, de Atilla hajthatatlan volt. A császár végül mindent elfogadott. Súlyos teher volt ez rá nézve, mert a fizetséget csak úgy tudták teljesíteni, ha az egész birodalmat megadóztatták, beleértve a szenátori rendet, az egyházi személyeket. Mérhetetlen elkeseredést váltott ki. Ez az elkeseredés tette azután Atilla nevét gyűlöltté az egész római világ előtt. A császárban – e terhek súlya alatt – fordult meg az Atilla elleni orgyilkosság gondolata.
Atilla nem viselt háborút pusztán csak a háborúért magáért. Minden összetűzést megelőzően kimeríti a diplomáciai lehetőségeket.
Az összeütközések okai között súlyos szerepe van a bizánci kormányzat alattomos aknamunkájának, amikor egyrészt a hun alattvalókat fellázítani törekszenek, másrészt pedig szerződésellenesen hun katonaszökevényeket befogadnak, sőt szolgálatukba véve vezető tisztségekbe alkalmazzák őket. Ebből a szempontból nézve Atilla hadjáratainak retorziós jellege van.
Sirmum és Viminacium elfoglalásától kezdve az összes és elég nagy számú vár ostroma és bevétele amellett szól, hogy Atilla meg akarta semmisíteni a birodalom jól kiépített északi védelmi vonalát és mindazokat a fontosabb erődöket, melyek a Konstantinápoly felé vezető útvonalakat lezárták. Ezáltal biztosított a lovas hadseregeinek bármikori gyors felvonulását a birodalom fővárosa ellen.
Az a körülmény, hogy a határtól számított ötnapi járóföldre lakatlan övezetet (gyepű) létesített, csak azt bizonyítja, hogy a lovas-nomád népeknek megszokott védekezési eszközét alkalmazta a kívülről jövő meglepetések ellen. A tökéletes hun hírszolgálat mellett elegendő idő állt rendelkezésre, hogy egy alaposan előkészített római támadást megfelelő erők mozgósításával, és felvonulásával kivédjék.
Atilla hosszas várostromai, tervszerű stratégiát mutat a birodalom lassú, de annál biztosabb meghódítására. Atilla világhódító tervei csak ezután bontakoznak ki, amikor a hun külpolitika aktív lesz a nyugatrómaiakkal szemben is.
A nyugatrómaiak elleni felfegyverkezést a bizánciak pénzéből fedezte Atilla. Bizánc folyamatosan húzta-halasztotta a fizetések teljesítését. Atilla követeket küldött folyamatosan Konstantinápolyba, de nem ért el eredményt.

ATILLA LELEPLEZI A GYILKOSSÁG TERVÉT
Atilla leleplezte, hogy a bizánciak egy hun belső ember lefizetésével akarják megöletni. A bizánci arany vérdíjas zacskót egy követtel visszaküldte és a bizánci császárt Theodosiust megalázta.
Atilla a követekkel újabb követeléseket kért, amelyek már az ő fölényét mutatták. Arra is jó volt a helyzet, hogy a nem teljesítés egy későbbi háborús ürügynek is jó célt szolgált. Atilla azonban ekkor már a nyugatrómai birodalom felé figyelt. Sőt az egész földközi-tengeri művelt világ meghódítására kezdett összpontosítani. 449 és 450 páratlan méretű hadikészülődésekkel telt el, melyek mozgásba hozták a hunbirodalom minden népét, és rettegéssel töltötték el a nyugati világot.

A NYUGATRÓMAI BIRODALOM ÉS AETIUS HELYZETE
A két római birodalom közül a nyugati volt az erősebb. Fővezére Aetius. A birodalom ténylegesen csak Itáliával, a hozzá tartozó szigetekkel, a keleti hispániai és délkeleti galliai partokkal, valamint a meglehetősen kétes értékű dunai tartományokkal számolhatott, mivel a galliai barbár népek alánok, nyugati gótok, burgundok, és a hispániai suevek nem különösebben hódoltak Rómának, ahogy az afrikai vandálok, és a pannóniai hunok sem. Ők független nagyhatalmak akkor.
A birodalom védelmét barbár zsoldosok látják el, így a harcmodor is átalakul.
A birodalmon belüli széthúzó erő évszázadok óta bénította a vezetést. Aetius is nagyjából tehetetlen volt.
Aetius korai elődje Constantinus császárhoz hasonló nagy katonacsászár volt. Első Theodosius császár is meg tudta állni a helyét a nehéz időkben. Honorius szánalmas kormányzata idején a nyugatrómai birodalom csaknem megsemmisült. III. Valentinianus, a gyermekcsászár első éveit jellemző újabb káoszból Aetius vezette ki a birodalmat.
Aetius nem indított támadó hadjáratot a két legerősebb germán nép, a nyugati gótok és a vandálok ellen, de feltartóztatta őket. A frankokkal és a burgundokkal, pedig épp oly keményen leszámolt, mint a belülről fenyegető parasztforradalommal. Ehhez többször kért, és kapott hun hadi segítséget, amely nélkül a nyugati birodalom már 430 táján összeomlott volna.
Atilla érdeke már nem az volt, hogy hadisegítséget nyújtson, mert így Aetius jelentős mértékben megerősödik, s az ilyen hadi segítségekben a hun vér pusztul. Atilla érdeke az volt, hogy a római birodalom és germánjai egymással örökös harcban álljanak, mert így külön-külön könnyebben el tud bánni velük.
Amikor a hunok a keletrómaiakat ostromolták, Aetius nehéz helyzetben volt. Segítséget kellett volna nyújtania, részint, mert ő is kapott segítséget a vandálok elleni bajában, részint a közös politikai érdek, a keresztény vallás és római kultúra védelem miatt. Azonban Aetikus nem tehette, mert ő, személy szerint sokkal inkább le volt kötelezve a hunoknak, és egyensúlypolitikája épp a hatalmas szomszéd barátságától függött.
Aetius az első balkáni háború végén mégis közbelépett, és békíteni próbálta a feleket. Atilla és Aetius viszonya ettől kezdve kezdett hűlni.

A NAGY HÁBORÚ OKAI
Atilla nyugati hadjáratának kiemelkedő jelentősége van, nemcsak méreteinél, hanem kihatásainál fogva is. Pl. a catalaunumi csatában dőlt el, hogy a germán népek felveszik-e a római -keresztény kultúrát, vagy pedig visszazuhannak a pogány barbarizmusba. A nyugatrómai birodalom Atilla fellépése nélkül is megbukott volna.
Atilla nyugati támadása alaposan elő volt készítve. Az elkövetkező háború színtere a Gall tartományok, vagyis a mai Franciaország és Belgium. E területek az elrómaiasodás minta országa, a nyomor és a magány országa lett.
Hatalmas belső ellensége volt Aetiusnak az ún. bagaudok, akik olyan nagy urakból álltak, akik Pazar birtokaikon visszavonulva római-kelta szabadság ábrándjait kergették. Ezen tönkrement szegények soraiból toborzódtak a bagaudok. E megerősödött forradalmi mozgalom Galliából átterjedt Hispániába is.
A bagaudok vezére Eudoxius 448-ban Atillához menekült, és a nagy királytól az elnyomottak támogatását kérte. A hun király a váratlan szövetségest szívesen fogadta, mert kitűnő kalauzra talált a tervbe vett nyugati hadjárata során.
Atilla kapcsolatban állt a 442-ben Loire mentére telepített alán törzsekkel is, amelyek a háború kitörése után hajlottak az Atillához való átpártolásra.

ORLEANS (AURELIANUM) OSTROMA 451. MÁJUS-JÚNIUS
Már egymagában feltűnő, hogy Itália keleti határait nyugton hagyta. Valamint szembeötlő az is, hogy Galliának éppen azt a részét hagyta békében, amely egyedüli biztos birtoka volt a nyugatrómaiaknak. Atillát kétségkívül nem a zsákmányolás, hanem a hódító szándék vittel Galliába.
Atilla Orleans (Aurelianum vagy Genabum) felé indult. A város politikai, közgazdasági és közlekedési csomópont. Ez az ország középpontja. A városvédelem lelke a város püspöke, Szent Anianus volt, egy fanatikus hitű főpap.
Atilla felhasználhatta a galliai (pánikos) közhangulatban, hogy az ott letelepedett barbár népek (elsősorban az alánok) a fenyegető veszedelem hatására melléállnak. Az alánok királya Sangiban tárgyalt is Atillával, de a rómaiak megfúrták a dolgot, és nem lett egyezség.
Orleans ostroma 451. júniusára ért olyan stációba, hogy az általános roham megindítható lehetett.
Eközben Aetius az eltelt hónapok alatt hatalmas sereget szerezhetett. Besorozta a velük szövetséges barbár törzsek harcosait, és a galliai romanizált keltákat. A római sorhadat 50-60 ezer főre becsüljük, az egyéb segédcsapatokat pedig 80-100 ezer főre, ami óriási eredmény a halódó Róma részéről. A nyugati gótok vezére Theoderich király népét nem akarta áldozatul odadobni a hunok elé, hogy a rómaiaknak Galliát megmentse. Aetius elküldte Theoderichez Avitus particiust (aki amúgy barátságban volt a nyugati gót királlyal) és szövetségre léptek a hunok ellen, így jelentős erősítést kapott Róma, és a hunellenes koalíció immár 180-220 ezer főre duzzadt. Ez már Atilla ostromló seregét meghaladta, hiszen a hunok sok embert hagytak a hátvéd seregekben.

ATILLA VISSZAVONULÁSA
Orleans megadta magát, mire a hunok zsákmányolni berontottak. Eközben érkezett meg a koalíciós elősereg, amely felkoncolta a városban lévő hunokat. Atilla visszavonulást fújt. Atilla nem számolt talán a gót-római szövetség létrejöttével, és pláne nem az ekkora számú ellensereg felállításával. A döntő csatában Atilla csapatösszevonást rendelt el, mialatt hátrált Orleanstól. A gyülekezőhely a Seine és Aube folyók között lehetett. Aetius és a gótok szorosan nyomába voltak a visszahúzódó hunoknak.
A seregösszevonás Troyesnél (Tricassies) történt meg. A szövetséges előhadat Merovaeus frank király vezette. Belebotlottak éjfél körül a gepida előőrs vonalba, amiből véres csata alakult ki, 15 ezer halott. A végeredményt nézve nem volt döntő jelentőségű.

MAURIACUS MEZŐI (CATALANAUNUM) ÜTKÖZET JELENTŐSÉGE
Ha Atillának sikerül a koalíciós sereget legyőznie, akkor Gallia és Európa nyugati fele kénytelen lett volna behódolni neki. Atilla győzelme a nyugati kultúra bukását vonta volna maga után.
A kelőhold 451. szeptember 26-án kelet felől nagy fogyatkozást mutatott. Nyár közepén észak felől az égboltozaton hatalmas üstökös jelent meg, mely napokon keresztül vörösre festette a fellegeket. Egész Gallia népe rettegett a látványtól. Hatalmas földrengés pusztított a Földközi-tenger keleti medencéjében.
Atilla katonái egy remetét fognak el, akit a vezér elé vittek, aki szemébe mondta, hogy lehet hogy ő az Isten ostora, de a most következő csatát mégis el fogja veszíteni, mert neki is meg kell ismernie Isten sújtó hatalmát.

CSATAREND FELÁLLÍTÁSA 451. JÚLIUS (KB. 10-E)
Kb. 6-7 km szélességben, párhuzamosan a Seine vonalával felsorakoztak a hunok, Troyesnek háttal. A balszárnyat Valamir király vezette a keleti gótokkal, és Adarich király vezetésével a gepidákkal. A centrum volt a legütőképesebb, Atilla vezetésével. A jobbszárnyat valószínűleg a trónörökös Ilek vezette, a többi lovas nomád (szarmata, germán) nép élén.
A koalíciós hadsereg balszárnyát Aetius magánhadserege, a római sorkatonaság és a római- kelta népfelkelés alkotta. Ide tartozott még Thorismund nyugati gót királyfi is, nagyobb lovascsapat élén.
A koalíciós centrumban Sangiban alán király vezetése alatt alán, frank, burgund csapatok foglaltak helyet a jobbszárnyon, Theoderich király vezetése alatt a nyugati gótok zöme tömörült.
A két hadsereget egy dombhát választotta el egymástól. A dombhát a szövetséges erők balszárnya birtokába került a hun jobbszárny ellenében. Az Atilla vezette centrumbeliek rohama oly heves volt, hogy az ellenséget teljesen visszavetette.
A hun balszárny elkeseredett kézitusát vívott a nyugati gótok, és a gepidák ellen. Ezalatt esett le Theoderich lováról, és meghalt. E hír hatására óriási bosszúvágy fűtötte a nyugati gótokat, és a hun tábor felé hátráltak a hunok. Az északi hun szárny is hátrálásra kényszerült. Atilláékat így az átkarolás veszélye fenyegette, pláne, mivel előlük megfutamodott a középső koalíciós vonal. Az est beállta miatt a hunok visszavonultak, az őket követő szövetségeseket a tábor őrsége nyílzáporral űzte vissza.
A hun táboron kívül ellenség soraiban nagy volt a zűrzavar, támadásról így szó sem lehetett. Thorismundot egy nyíl a fején átlőtte, de csodával határos módon életét megmentették. A csata a népek csatája volt. Európa ifjúságának színe-virága ott pusztult. A halottak száma egyetlen nap alatt meghaladta a százezer főt.

A CSATA UTÁNI KÖVETKEZŐ NAP
Szörnyű látvány fogadta az életben maradottakat. A csatateret valóságos hullahegyek borították, és a sebesültek ezrei ordítottak segítségért. Az ellenfelek a helyükön maradtak, és farkasszemet néztek egymással.
Az első összecsapás eldöntetlen helyzetet tartott fen. Aetius és Thorismund vezetésével haditanács ült össze, ahol eldöntötték, nem támadják meg a hun tábort. Kiéheztetésük egy esetleges körülzárással értelmetlen lett volna, hiszen biztos és erős utánpótlásvonala volt a hunoknak keleti irányban.
A nyugati gótok feletti irányítást a megölt Theoderichtől Thorismund vette át. Tehoderichet egy halott kupac alatt találták meg, majd díszesen felöltöztették és eltemették. A hunok csendben nézték végig a temetést. A gótok királyukká koronázták Thorismundot.
Atillának Tricassis városán keresztül biztosítva volt a visszavonulási útja, a sereg fegyelmezetten várt a táborban, de az időt mindkét fél önmagára fordította.
A CSATA VÉGE
Thorismund döntötte el a csatát. Azzal az indokkal, hogy otthonlevő testvérei veszélyeztetik az uralmát, a nyugati gót sereg élén elhagyta a csatateret és hazament. Példáját – azonos indokkal – követték a frankok is, majd az egész koalíciós sereg felbomlott. Atilla megvárta a felbomlást és támadás helyett a visszavonulás mellett döntött ő is.
A csatát erkölcsileg Atilla vesztette el. A világ urát a koalíciós erők feltartóztatták, és a nyugati országok nem kerültek Atilla birtokába. Sorozatos hadi hibák vezettek ehhez.
1. Atilla nem támadott egyidejűleg Itália irányába is.
2. A Rhone völgyén át való oldaltámadással nem szigetelte el egymástól ellenfeleit, és azok egyesülésének a megakadályozását elmulasztotta.
3. Túl sok időt töltött el várak ostromlásával, ezért lassú előrenyomulásával módot adott az ellenségnek a felkészülésre.
4. A döntő csatában nem lett volna szabad egy emelkedő dombhátat választani csatamezőül, amikor lovas hadainak széles felfejlődésre és rohamra alkalmas területre volt szükség.
5. Szakítva a hun taktikával, seregét egy tömegben, közelharcra használta fel. Atilla seregének jelentős részen nehéz fegyverzetű harcosokból állott. Ezeket csak a nyugati hadászat módjai szerint alkalmazhatta. Lovassága csaknem az egész hadjárat során másodrendű szerepet tölt be, a várostromló gyalogság mellett. Előrenyomulása nem elég gyors, nem érvényesül a régi félelmetes hun taktika, az állandóan mozgásba levő arcvonal, amely a meglepetésekre épít.
6. Nehéz eldönteni, hogy vajon az Atilla oldalán harcoló germánok elég tűzzel és lelkesedéssel harcoltak-e fajtestvéreik ellen.
7. A legfőbb hibának azt tarthatjuk, hogy lovasságot helyezett a centrumba, és gyalogságot a szárnyakra. Az emelkedő terep miatt is rossz döntés volt, hiszen a komoly lovasrohamot lehetetlenné tette.
Talán nem tévedünk akkor, amidőn feltesszük, hogy Atilla maga sem volt hozzászokva ily nagy létszámú sereg vezetéséhez, és a döntő pillanatban az irányítás az ő kezéből éppúgy kicsúszott, mint ahogy kiváló ellenfele Aetius sem tudott majdnem semmit sem serege jobbszárnya sorsáról, amikor az est beállott.
Július 20. körül volt, amikor Atilla Troyes városán át elhagyta a táborát kelet felé. Húsz nap múltán utolsó csapatai is átkeltek a Rajnán. 451. szeptember közepén érkezhetett meg Atilla Duna-Tiszaközi főhadiszállására.

ITÁLIAI HADJÁRAT
Atilla 451 telén gőzerővel szervezte új seregét, amely alig százezer fős volt, de sokkal hatékonyabb. Magvát a hunok és rokonnépei adták. 452 elején indultak el a Duna-Tisza közéről az Alpok felé. Aetius nem védte az Alpeseket, így veszteség nélkül jutottak be a hunok a Venetiai síkságra.
A lakosságot váratlanul érte a hunok nyomulása és portyázása. Aetius azt gondolhatta, Atilla legalább egy évig nyugton marad, de alig négy hónap alatt újra hadra indult.
Aeitius nem számíthatott a megtépázott koalíciós tagokkal, a saját serege alig 15-20 ezer volt, szétszórva a félszigeten. Aetius javasolta Valentinianusnak, hogy helyezze át székhelyét Galliába és onnan szervezzen meg egy erős hadsereget, de a császár ezt megalázónak tartotta és kitartott. Székhelyét azonban áttette Rómába.

AQUILEIA OSTROMA 452.
A rohanó Sentius (Isonzo) folyón átkelve elérte Venetia tartomány legfontosabb erődjét, Aquileia városát. Itt állomásozott rendszerint a római hajóhad egy osztálya, és jelentős szárazföldi alakulatok is védték századok óta Európa felöl Itália északi bejáratát.
Az ostrom a várőrség és a lakosság vitéz ellenállása következtében három hónapra húzódott el. Az itt eltöltött késlekedés ugyanolyan végzetes volt, mint tavaly Aurelianum. Az ostrom a hunok vasfegyelmét is kikezdte. Végül a várost lerombolták, előtte kirabolták, az ott levőket leölték. Ezután Észak-Itáliában mindenki behódolt, vagy elmenekült a hunok elől.
A Pó síkságon Concordia városának pusztulása után a hun sereg két részre bomlott. Az északi Opitergiumnak vette az útját, majd Tarvisiumon, Vicetián, Veronán és Bergamumon át Észak-Itália legnagyobb városa Mediolanum alá ért, melyet Atilla szintén elpusztított.

AEMILIA PUSZTULÁSA
A déli szárny Altinumon, Pataviumon, Mantuán, Cremonán át Ticinumnak vette útját, melyet kiraboltak, de nem égettek fel.
Észak-Itália elfoglalása után Aemilia városainak lerombolása és Ravenna közvetlen fenyegetése miatt, 452 második felében a császár békére hajlott.

A BÉKEKÖTÉS
Aetius ezúttal nem tudta megvédeni Itáliát Atilla ellen, tekintélye aláhanyatlott. A császár, a szenátus és a nép békét akart, és most csatlakozott hozzájuk az egyház is. Követséget küldtek Atillához. Tagjai: Leó pápa, Gennadius Avienus (a 450. év volt consula) és Trygetius praefecturát viselt ember. Ez egy különösen előkelő követség volt a korábbiakhoz képest. Atilla a Mincius révnél foglalt állást (a Pó sikságon). Atilla örült a küldöttségnek, nem volt ellene a békének, ami létre is jött.
Valószínű, hogy Róma évi adót vállalt, nagyobb sarcot fizetett és Atillát az ilyenkor szokásos magister militumi címmel ruházták fel.
Atilla most sem feledte Honoriát, és követelte, hogy küldjék utána a császárlányt. A hun hadsereg ekkor hazament. Atilla utolsó hadjáratán félelmetes híre visszatért, megalázta a császárt és Aetiust.
A II. nyugati hadjárat – amit Jordanes mesél el – csak mese. E mesében újra legyőzeti Galliában Atillát. Ez az idétlen kitalálás valószínű újból csak Cassiodorus műve.
Atilla hazatérvén a kelet-rómaiak ellen indítandó újabb hadjárat tervével foglalkozott.

ATILLA ÉS A KELETI BIRODALOM
II. Theodosius utóda az energikus Marcianus gőgős szavakkal utasította el Atilla követeit, akik az évi adót sürgették.
451-452-ben Marcianus felvonult a Duna vonaláig seregével, de csata nem volt, mert nem lépte át a Duna vonalát. Ez a hetvenkedő magatartás végleg megrontotta a két ország viszonyát.
Atilla háborúra készült, és ha nem ölik meg esküvőjén, akkor 453-ban vagy 454-ben megindulhatott volna a hadjárat.

ATILLA ESKÜVŐJE ILDIKÓVAL
453-ban Atilla háreme egy újabb nővel gyarapodott. Vita van arról, hogy Ildikónak hívták-e az új feleséget és hogy gót vagy hun volt-e.
A pompás lakodalmon Atilla sokat ivott, visszavonult, majd elaludt. Ezután ezerféle verzió szól arról, hogy mi történt. Hiteles formában a halálesetet nem írták le. Priskos nem tud semmit, de ő is és a pápai udvar híreit leíró Prosper természetes halált nevez meg, vérömlés következtében.
Amikor másnap megtalálták a tetemet vérbefagyva, az egynapos királyasszony magára húzván a takarót, kétségbeesetten zokogott.
Callimachus – Atilla kései krónikása – elmondja, hogy Atilla halálát megelőző 21 napon át üstökös világította be az eget, az utolsó nap elpusztult kedvenc lova és mielőtt belépett volna hálószobájába, megbotlott a küszöbben.

VÉGTISZTESSÉG
Atilla holttestét a főváros előtti hatalmas mező közepén selyem sátorban ravatalozták fel.
Jordanes így emlékszik: „Atilla, Mundzuk fia, a hunok híres uralkodója, a legbátrabb népek ura, aki nagyhatalmú ura volt a szkíta és germán népeknek, megrettegtette mindkét római birodalmat, városaikat elfoglalván, nem pusztította el teljesen, hanem könyörgésükre megkegyelmezett nekik és elfogadta az évi adót."
Az utolsó aktus, a sötét éjszakában Atilla holttestét aranykoporsóba zárták, majd azt belehelyezték egy ezüstkoporsóba, végül azt is bele egy vaskoporsóba. Ismeretlen helyen, közel a Tiszához temették el. A sírásókat mind megölték.