Német államstruktúra modell 17-18.sz.
2010. szeptember 21. kedd, 01:00
Egy jegyzéket szeretnék közölni, egy bálányi iratról, amely 2010. szept. 21. 20.30 perckor jelent meg a lelki szemeim előtt.
A bála hossza 2-3 méter és magasabb mint én vagyok. A bála tartalma irat, akták, dossziék, iratok, szinte minden sárgás, azaz ódivatú irat, régi. Keletkezésének kora az 1800-as évtizedek, de az időenergia lenyomat szerint bőven 1700-as és még az 1690-es évtizedig visszanyúlóan is érintett ennek az irattömegnek a "súlya".
Ennyi irat több minisztériumnak is elegendő aktát jelent, de ez egy már megtörtént történelmi korszak jegyzőkönyveit, aktáit és eredményeit tartalmazzák. Nem magyarországi események ezek, amelyek benne foglaltatnak, hanem német és osztrákföldi politikai ügyek valamint az osztrák hatalmi tengely politikai vonatkozásai az említett évszázadokban.
A leiratok tartalmaznak belpolitikai és külügyi iratokat, valamint statisztikai összevetéseket, elemzéseket, meglehetősen nagy számban a társadalomra vonatkozóan és más gazdasági tevékenységgel összefüggő iratokat.
Az említett bála egy hajó rakománya lehetett, amely jelenleg csak az időben érhető tetten, de mint a jelen pillanat mutatja a térben tetten érhető és elemezhető. A bála sértetlen, vagyis egy olyan adatköteg került a tudati terünkbe, amelynek fizikai nyomai az adott országban sem érhetőek el.
Ezek politikai és katonai iratok is egyaránt, de nem titkosított (minősítetten titkosított) iratok. Ellenben a társadalom szerkezetére és politikai berendezkedésére nézve valós és tényszerű adatokat közöl az európai 1690-1700-as-1810-20-30-as évek korszakából leginkább. De mindezt egy politikai irányító fej szemszögéből. Ez a fej német nyelvű.
Tekinthetjük ezt politikai örökségnek is, de talán fontosabbnak érzem - most - a benne foglalt szerkezeti megoldások értelmét áthozni a jelenbe, mert olyan strukturális átlátás fogalmazódik meg benne össz társadalmi és államvezetési szinten - ezekből az évszázadokból - amely párját ritkítja Európában, de még a fejlődő világokban is.
Egy módszertan, ami ennek a bálának a lényege, s ehhez, erre vonatkozóan fontos mindaz az irat ami itt elérhető. Tízezer oldalakról beszélünk. Több tízezer lapról.
Jegyzék vége.
| < Előző | Következő > |
|---|