Terheket cipelünk, terhek súlya nyomja a vállunk. Terheink nem mindig láthatóak. Vannak, amelyek csak a lelkünk legmélyét nyomják. Néha-néha felsejlik, hogy ott van, van ott valami, de nem megyünk érte, nem takarítjuk ki helyét. Évek, sőt évtizedek telhetnek el, és még mindig ott van, ott benne, lenn a mélyben, cipeljük, hordozzuk, szenvedünk tőle, de nem érdekel bennünket.
Az agy, az elme oly bölcsen utasítja el a rendteremtést a lelkünk dolgai felett, hogy azt sem veszi észre, hogy közben saját szenvedéstörténetébe üt egy újabb szeget ilyenkor. Az elme menekül, mindenkor menekül, mert nem reális.
Van olyan, aki azt mondja, nincs. Van olyan, aki azt mondja, ott van, de nem jelentős. Van egy másik, aki látja, hogy ott van, de nem akar vele foglalkozni és van olyan is, aki látja, hogy mit cipel, szembesül is vele, de tehetetlen, mert nincs elég ereje szembenézni vele.
Az idő mindent megold, gondolhatjuk, és ez valóban így is van. Mert minden idő elhozza a maga kipattanását, a szikráját a dolgoknak, mely megköveteli, hogy „akkor lásd, ember, mit hordoztál!". És olyankor nincsen menekvés önmagunk elől. Akár vártuk, akár nem, ott lesz; ott a szemünk előtt, és akkor dönteni kell sorsa felől. Takarítunk vagy fetrengünk benne. Mert az érzés úgy eluralkodik rajtunk, hogy teljesen az övéi leszünk, és akkor ki húz majd ki belőle? Ki lesz az, aki a hajunknál fogva kiránt bennünket a saját lelki mocskunk alól? Senki más csak Én magam. Csak én leszek képes rá, hogy felálljak és elmondjam, leginkább önmagamnak, hogy TÉVEDTEM. BOCSÁSS MEG NEKEM, de tévedtem. Mert az igazság ott és akkor, a mocsokban állva térdig vagy derékig, kinek tán nyakáig is, megmutatja magát és feltárul teljes valójában, hogy kérdés se maradjon a helyén.
Ilyen időket élünk. Amikor feltárul a mocsok, bármily mélyen is van. És ez jó. Látnunk kell benne, hogy ez jó. Mert a végén felismerjük, hogy mi az: szeretni. Szeretni azt, amit mocsokkal leptünk be. Szeretni őt, akit orrvérzésig szidtunk és utáltunk, szeretni azt, amit és akitől mindig rettegtünk. Szeretni. Szeretni, szeretni. Most megtanulhatjuk.

< Előző		Következő >