A világ, amelyben élünk, olyanná képes alakítani az Istentől eredő lelkeket, hogy azok a mindennapokban elgépiesednek, és kihullik belőlük az élet illata, szele, zamata, mosolya. Az ilyen lelkek rabok, de olyan rabok, akik talán nem is tudják magukról, hogy azok. A rab robotok, bár emberi tes-tük van, és valaha Isten zenélt a lelkükben, mégis odáig fajultak, hogy képtelenek a szeretetre. Amit szeretetnek neveznek, nem más, mint az agy által alakított gondolatsor, amely az izmok mozgatása során testi formát, arckifejezést, ölelést stb. képes mímelni. Mindez hamis mind látványra, mind érzetre.
A döntések, amelyeket meghoznak, előre kiszámíthatóak, lévén az agyi programok, azaz sémák már előre kialakítottak, és mindaddig ugyanúgy jelennek meg a személy viselkedésében, ameddig az a program, séma ki nem múlik, át nem alakul, vagy át nem alakítódik. Ezek a beidegződések folyamatosan gátolják a lélek szabad áramlását, vagyis az Istentől eredő szeretet megtapasztalását. 

Nem minden beidegződésekkel élő ember robotem-ber. Azonban minden robotember beidegződésekkel él. A beidegződések rendszerint félelmekből alakulnak ki, és ekkor a félelmek építik fel az ember személyiségét. (Lehet így EGY-séges, Isteni valaki, ha FÉL-elemben él?) Mindez idővel leomlik, ha az illető egy őszintén, szívvel szerető ember közelébe kerül. Eleinte zavarban van, ugyanis nincs előre megírt sémája arra a vibrációra, amely a feltétel nélküli szeretet nevet viseli.

A robotember, aki egykor Isten látó gyermeke volt, megrendül a szeretet érzete alatt, ha éppen nem fut el előle.
A mai világban egy kicsit minden ember robotember is, de ne feledjük, hogy istenember is. Az istenember szeret, a robotember mér. Az istenember szabad, a robotember rab. A mi kezünkben van a döntés, hogy mivé akarunk lenni. Vagy ez, vagy az.

< Előző		Következő >