Amit az Arvisurákról tudni érdemes

2008. május 28. szerda, 06:59

A mű eredetéről és szerkezetéről
Paál Zoltán (1913-1982) ózdi kohász volt. A második világháborúban fogságba került, ahonnan egy szovjet partizáncsapat mentette őt ki. Itt megismerkedett egy manysi-földről származó ifjú legénnyel, Turával, aki az Urálon túli manysi fősámán unokája volt. A fősámán fogalom alatt a szellemi élet vezetőjét értsük, így annak leszármazottja is ebből a szellemi hatalmasságból hozott át valamit a mai Magyarország területére. Tura beszélni kezdett egy ősi történetről, egy sok évezredes törzsszövetség megannyi történetéről, és Paál Zoltán, aki ekkor szintén fiatal férfi volt, hallgatta is meg nem is, érdekelte is meg nem is, amit a nálánál tíz évvel fiatalabb fiú mesélt neki.
A mese ott ért véget, amikor Turát egy szombathelyi bombatalálat repesze megsebezte, majd megölte. Paál Zoltán karjaiban halt meg a hős ifjú, aki szerintem azért volt hős, mert átadta a manysi nép szellemi stafétáját az úz nép gyermekének, Paál Zoltánnak, vagyis az Urálon túlról Magyarország területére érkezett a szellemi láncolat fényközpontja. Valószínűleg emiatt írta Paál sok évtizeddel később egy levelében, hogy a hun törzsszövetség központja Budapest.
Paál a háború utáni éveket úgy töltötte, mint ahogyan én is az első öt arvisurás évemet, hogy ismerkedett és szoktatta magát a másik dimenzióhoz. Ebben úgy kapott segítséget, hogy az „agyrádióján” át szellemi üzeneteket kezdett papírra vetni és azokból tanulni, valamint feltérképezni azt, hogy mit is lát, mi is ez az egész.
Paál nemcsak a történetek magvát kapta meg Turától, hanem a beavatását is. A felvidéki hegyekben egy medvét kellett leteríteniük, nehogy nekik támadjon, csakhogy a manysiknál a medve szent állat, és annak szertartásos feláldozása komoly rituálé, amikoris a szert tartók kapcsolatba lépnek az égi világokkal, az életfa lakóival.
Paál Zoltánt az égi világ áldása kísérte onnantól, ám amennyire áldás egy ilyen, annyira teher is. Ugyanis akinek bekapcsol az égi szála, aktiválódik az égiekkel való telefonja, annak az életében már nincs módja azt kikapcsolni, nincs módja azt nem hallgatni, és nem tud elfutni már sehova előle.
Az úz fiú több történet magvát vehette át Turától a felvidéken, majd a háborút követő harminc évben az agyrádión kapottakkal folytatta a mű leírását, kiegészítését. Mindezt nem rendszerben, csak úgy, ahogyan hallotta, úgy, ahogyan a másik világ szellemi alakjai azt neki lediktálták.
Paál Zoltán 1982-ben halt meg nem sokkal azután, hogy szeretett fiát tragikus körülmények közt elveszítette. Kedves leánya ma is él ott, Ózdon és többedmagával részt vesz a hatalmas szellemi hagyaték őrzésében, apja örökségének életben tartásában.
A ránk maradt palóc regevilág említést tesz a Kr.e. 4040 óta lerótt 352 Arvisuráról, azonban ennek csak töredékéből hoz történeteket. Szám szerint 82 Arvisurát érint, amelyből éppen 144 alfejezetet ismertet rövidebb-hosszabb mértékben. Így született meg az a közel 1400 oldalnyi leirat, melyet két kötetben immár tíz éve nyomtatásban is elérhet bárki.
Sokan keresik, kérdik, hol van a többi történet, hiszen vannak évezredek, amelyekről egy betű említés sincs, így igen nehéz a történelmi foltokat kiegészíteni, azonban fontos látnunk, hogy a mű jelen állapotában is alkalmas arra, hogy az Olvasót átvezesse abba a világba, amelyben az egész mű létezik, és ott kedve szerint tovább tájékozódhat, amerre csak akar. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy ez jelenleg leginkább csak elmélet, de amikor néhány embernél gyakorlat lesz, ott újra csak leiratoknak kell születniük, hogy az utókor minél alaposabban megismerhesse ezt a másik dimenziót. Hogy miért? Mert talán nincs is másik dimenzió, hanem a mienk és a műben feltárt, az egy.
A ránk maradt két vaskos kötet elbeszéli a Kr.e. 5038-ban elsüllyedt ataiszi szigetbirodalom alapítását és életének történetét, bemutatja törzseit, népeit és kulturális beállítottságát, továbbá feltárja a magyarságfilozófia első alappontját és forrását.
Az ataiszi társadalom otthont adó szigetének elvesztése után sok száz évig bolyong a Földön, és legalább hat helyen alapít új kolóniát, olyan várost, ahol folytathatja már megszerzett szellemi küldetését. Kr.e. 4040-ben aztán újra egymásra találnak, és közös akarattal újraalkotják a szövetséget, amelynek krónikája, szellemi és történelmi leirata lett az Arvisura.
A törzsszövetség kezdetben 24 törzsből állt, amelyek mindegyike különböző volt, más-más szokásokkal, más-más külalakkal, ám bizonyos pontokban közös nevezőt találtak, és ezek a közös elvek tartották egybe évezredeken át a népeket.
A Kr.e. 4040 utáni évezredekből megismerhetjük az ázsiai hun világ kialakulását és szervezettségét, láthatjuk megalapítani az indiai hun világot, alaposan megismerhetjük Ménes családját és az Egyiptom földjén megalakuló ős-hikszosz világot, szintúgy végig élvezhetjük a mai Irak területén végbement civilizációfejlődést, valamint a kaukázusi Magyarország megszületését közel hatezer évvel ezelőtt.
Ahogy közeledünk a mához, megérthetjük, hogy miért vándoroltak ezek a szövetséges népek időről-időre a Kárpát-medencébe, melyet Melegvizek Birodalmának neveznek a leiratok és fokozatosan felismerhetjük a mára kialakult magyarsághelyzetet a többszöri bevándorlások eredményeképpen.
A ránk maradt hagyaték második fele csak és kizárólag az elmúlt ezer esztendő történéseit taglalja, kezdve az Álmos és Árpád vezette 895-ös ötödik kárpáti honfoglalástól. Az Árpád-ház működését nagy alapossággal és beavatotti szemszögből ismerteti, vagyis a történetek mesélői minden esetben olyan személyek lehettek a „másvilágról”, akik jártak az események helyszínén, akik pl. látták a királyt koronázni, akik ott voltak Budán a Kancelláriában és akik megjárták a káspivári vagy bugáti kereskedelmi útvonalat. Ha mindez nem így lenne, nem ragadná magával az embert az a végig fennálló őszinte hang, amivel az Olvasót szinte észrevétlenül a sorok közé vezetik.
A ránk maradt palóc hagyaték messze nem teljes mű, inkább egy krónikás hagyatéka, emlékiratai, amely olyan kulcsokat tartalmaz, amelyek átengednek a másik világba, abba, amelyikben az egész történetfolyam született, élt és él ma is. Az Arvisura ma is él, ma is íródik, és személyek, népcsoportok ma is élik. Kapcsolatba lehet velük kerülni.
A kapcsolat
Az Arvisurának az elmúlt években sok szkeptikusa akadt. Én magam jó párral találkoztam, de érveiken azzal jutottam túl, hogy nem láttam náluk a kulcsot a kapcsolathoz. Így megállapítottam, hogy akik nem jutnak el addig, hogy megkapják a szellemi kulcsot az átlépéshez, azok számára a palóc regevilág csak egy jól „összetákolt mese” marad, és sohasem lesznek képesek azt a célt elérni vele, amire szerintem az Élet Templomának vezető bölcsei ezt eredetileg szánták.
Azoknak, akik kézbe kívánják venni Paál Zoltán hagyatékát, arra kell törekedniük, hogy a szellemi kapcsolatot felvegyék a másik dimenzióval, azzal, amelyben a mű él. Ha erre nem lennénk képesek, akkor nem adatik meg számunkra, hogy valaha is felfogjuk e mű mögött létező teljes világot.
Arra, hogy hol van a kulcs, nem tudok pontos választ adni. Mindenkinek máshol. Nekem a mű első kötete adta meg ezt a kulcsot, és annak is csak bizonyos 300 oldala, de ez – ma már tudom – szubjektív. Mindenkinek más történetben rejlik az átlépés lehetősége, és nem is a mi szándékunk szerint történik meg a csoda, hanem ahogyan a szellemvilág ezt óhajtja.
A szellemvilág ismerete itt azt jelenti, hogy az Arvisura ma is és mindenkor egy hatalmas szellemi közösség birtoka, és ennélfogva szellemileg erősen védett. Egyre mélyebb ismeretei csak azoknak tárulnak fel, akiket a mű szellemi őrei átengednek, és a továbbiakhoz hozzáférési jogosítványt adnak.
Annak, hogy a kulcsok máshol és máshol vannak, az az oka, hogy különböző lelkek vagyunk. Más és más emlékekkel rendelkezünk, így a mű más és más részeiben találjuk meg önmagunk átlépési kapuját, ami egy saját személyes emlékhez, amolyan déja vu érzéshez kell hogy kapcsolódjon. Más szóval olyan léleknek, akinek nincs magyar történelmi vagy hun törzsszövetségi emlékezete, annak a palóc regevilágban nem terem átlépéshez szükséges kulcs, mert nincsen meg hozzá a szükséges lélekrezgése.
Ebből kivilágosodhat előttünk az is, hogy a palóc Arvisurák olyan leiratokat tartalmaz, amelyek csak és kizárólag a magyar lélekminőséghez kötött vagy valaha kötődő lelkeknek adnak dimenzióátlépési lehetőséget, kitörési és szellemiségváltási kiutat a jelen korunk szellemi kötelékeiből. Valljuk meg, ez a mai dimenzió éppen hogy nem a hun népek világának kódjain alapszik.
Paál Zoltán talán nem is tudta, hogy mit végez, talán fogalma sem volt arról, hogy egy következő nemzedék dimenzió átlépési kulcsait ágyazza bele a kommunista nemzetszellembe. Így ártatlan naivitásában hiába volt a figyelem középpontjában.
A palóc Arvisurák árnyai
Mint a magyarországi kommunizmusban szinte minden esetben, Paál Zoltán is rendszeres megfigyelés, jelentés és adatgyűjtés közepette végezhette csak munkáját. A 3/3-as ügyosztály embere talán „barátja” is lett Paál Zoltánnak, aki talán nem is tudta, hogy kik veszik őt körbe. Az „öreg” azonban szent ember volt sokak szemében – az öregek mondták így –, még akkor is, ha a kor megkövetelte, hogy mindenki mindenről tudjon. Paál Zoltán magánlevelei árulkodnak önnön személyéről, hogy tiszta lelkű és szeretettől csordultig teli lélekkel élt és dolgozott idős koráig, látva persze a sötétséget, a nehézségeket, de újra és újra csak visszatérve az ősi világba, a tisztánlátás hazájába.
Paál a leiratait a barátainak és szűkebb levelező körének folyamatosan megmutatta. Ma őket „Arvisura Öregeknek” nevezik a berkeken belül. Néhányukat személyesen is megismerhettem, és valóban jóra való emberekkel foghattam kezet.
Azonban mégiscsak történnie kellett valahol valaminek. A Paál által kiadott írások halála után, ma, furcsán szerepelnek a könyvekben. Olyan mondatok szerepelnek a mű sorai közt, amelyek gyanút keltenek az olvasóban, hogy talán ezt nem is az „öreg” írta oda, talán nem is a másik világból közvetített sorokkal állunk szemben.
Ezekről a tévinformációkról néhány gondolatot ejtsünk. Aki szeretné őket megtalálni, annak nem kell messzire mennie, hiszen a mérő műszer ott van a szívében. Amikor a másik dimenzió írásait, üzeneteit olvassuk, állandó frekvencia jelenlét vesz körbe minket, szinte szárnyal a szemünk és a szellemünk, ahol pedig evilági belerondítás történt, ott annál a sornál hirtelen megszűnik a rezgés, és mint akit földhöz vágnak, visszazuhanunk a hús-vér testünk valóságába, ráadásul össze is zavarodunk. Ez a legbiztosabb módja, annak hogy rajta kapjuk a kéziratot a hamis bejegyzéseken.
A tévinformációk egy része abból a „jó szándékból” született, hogy a már leírt anyaghoz néhányan saját kiegészítő gondolatot fűztek, netán más hasonló forrásból átemeltek egy-egy mondatot Paál leiratának megerősítése végett. Ezek lelkesedésből született tévedések.
A tévadatok másik forrása a gépelési hiba, amelyek sok esetben a dátumoknál jelentkeznek, de számos helyen a nevek is ellentmondanak egymásnak.
Zavar keletkezik akkor is, amikor Paál az eredeti leiratában csak ír, de nem tud racionálisan ellenőrizni írása felett, és „odaátról” egy már korábban leírt adatnak ellentmondó ismeret érkezik. Ezek nehéz esetek, de itt sem áll fenn a szándékos csalás esete.
Van azonban néhány hely a műben, ahol biztosan érezhetjük, szinte felordít bennünk az Igazság hangja, hogy ezt valaki okkal tette bele a műbe. Ilyen furcsa felordítások felett eltöltött hosszú óráim oda vezettek, hogy megállapítsam, a műbe való belerongálás – bárki is tette – két ok miatt sem lehetett hathatós. Az egyik, hogy nem volt olyan tudat, amelyik átlátta volna Paál teljes művét, így csak részlegesen szúrhatta a csaló a mű testébe bicskáját. A másik pedig az a ravaszság, ami a hiteles szellemi üzeneteket jellemzi, hogy akárhol kezdi el az Olvasó, mindig ugyanarra a történetre kap adatot. Vagyis hiába javították át, másították meg egy helyen az eredeti kéziratot, máshol, más nyomvonalon haladva kiderül, hogy a szöveg illetve a történet hogyan lehetett valós, és így az is, hol történhetett a csalás.
Végül pedig, ha felismeri az Olvasó ezeket a bukfenceket, akkor azt is megállapíthatja, hogy kinek állhatott érdekében ezeket a buktatókat a műben elhelyezni. Talán a politikának, talán a tudománynak, netán az egyháznak?
Paál hagyatékából – amiről szóbeszédet tudok – egyetlen dosszié nem került bele a ma ismert kiadott anyagba. Azért nem, mert abban olyan adatok és ismeretek tárultak fel, amelyet úgy ítélt meg valaki, hogy „nem érett arra a közvélemény". Mivel ezt a dossziét én sohasem láttam – de a hír igazát el tudom fogadni –, azt sem tudom megmondani, hogy aki kiemelte a dossziét, az utasításra tette-e vagy esetleg más okból kifolyólag.
Elképzelhető, hogy az idők folyamán más furcsaságok is felmerülnek majd a művet illetően, de azon a tényen nem változtat már semmi és senki, hogy a 10 éve közkézen forgó mű hordozza mindazokat a szükséges szellemi eszközöket, amelyek ahhoz kellenek, hogy az Arvisura világképet önmagunk kis világában felélesszük, és abban nagy magabiztossággal tájékozódni legyünk képesek.
Az Arvisura kezdete
A szóban forgó mű egy leirat-gyűjtemény sok évezred népeinek életéből, szellemi és fizikai tapasztalataiból. A történet eleje egy nagy tudású nőhöz megy vissza, akit Ardvisura Anyahita néven nevez a palóc regevilág.
Anyahita a Szíriusz naprendszerből a Földre érkezett beavatott asszony volt, egyike a Földön akkor már állomásozó szíriuszi és más galaktikus szövetséges nép választott küldötteinek.
Ataisz szigete, amely a Csendes-óceánon állt, ezeknek az égi delegáltaknak lett a földi bázisa, égi-földi kevert kolóniája. Anyahita űrhajója már a sokadik leszálló egység volt, és mivel balesetet is szenvedtek, ők nem hagyták el többet a Földet. Anyahita – aki később tolószékbe is került – tanítani kezdte Ataisz ifjúságát, az ott élő hun ifjakat.
Anyahita meglehetősen bölcs asszony volt, mert nemcsak a szövetséges égi birodalom ismereteit bírta, hanem tájékozott volt az Életfa ismeretei felől is, amely az akkor élt embereknek felfoghatatlan magas ismeret volt. Ez a bölcs asszony mégis az élete nagy részét azzal töltötte, hogy nekifogott, és az általa használt szíriuszi képjelekkel lerótta az ismereteit. Ezek a leiratok lettek az Arvisurák.
Ezekből az égi tanokból hallgattak előadásokat az ataiszi népek ifjai, és ezen tanokból nőtték ki magukat a későbbi világ beavatottjai és prófétái.
Anyahitának Van nevű gyermeke volt Magya édesapja. Ők Anyahita után a tanok hirdetését és átadását tekintették sorra életük feladatának, így a Magya és az ő fia, Magyar köré gyűlt ifjakat elkezdték magyaroknak nevezni. A magyar csupán a jó emberek közössége volt, akik az égi tanon nevelkedtek. Tagjai sohasem tartoztak egy néphez, és sohasem háborúztak, a tanok éltették őket, és ez az égi ismeret volt az, ami őket szellemben összetartotta.
Már Ataisz szigetén léteztek aranylapba rótt Arvisurák, ezeknek viszont a regéből több változata is ismert. Anyahitának is volt saját írása, az ataiszi Armogur fejedelemség is használt egyfajta rovást, és volt még ezen kívül is. Ne feledjük, hogy a szövetség egésze képviseltette magát a földi bázison, és nem csak a szíriuszi naprendszer, mely Anyahitát elküldte, így a galaktikus szövetség többféle népé­nek többféle írásmódja megjelenhetett a Földön.
Gondoljunk csak bele, milyen fantasztikus hitélet alakulhatott ki Anyahita páratlanul magas tanításai által, melyek oly maradandót adtak a világnak, hogy Anyahita kultusza sok évezreddel az élete után is az emlékezetben fennmaradt. Erre utal – többek között – az iráni Anyahita kultusz vagy a magyar Boldogasszony-tisztelet.
Az Arvisura szó úgy maradt fenn, hogy „Igazszólást” jelent. Anyahita tanításait tehát igaznak ismerték és ez az igazság évezredeken át, kortalanul fényesen világított.
Az Arvisura helye a civilizáció-történetben
Könyvtári kutakodásaim során forrásokat kerestem, amelyekbe beleágyazódik a Paál által ránk hagyott regevilág története.
A ma elérhető források a mai előtt több civilizációt ismertetnek, úgy mint a hiperboreust, a lemúriait, a Múbelit és az atlantiszit.
A hiperboreusról ismerjük a legkevesebbet, ez valahol északon lehetett, de vannak kutatók, akik ezt a Kárpát-medencével azonosítják. A szellemi üzenetek alapján Hiperborea egy kupolaváros volt a „Rám vidékén”, amelyet úgynevezett sárkányos népek alapítottak, és ott embereket kísérleteztek, akik valahogyan megszöktek, és a kupolaváros felrobbant. Később a sárkányi nép is távozott a Földről.
A lemúriai civilizáció a mai dél-ázsiai népek őshazája lehetett, és az Indiai-óceánon feküdt a ma ismert szárazfölddel együtt. Ennek megmaradt része pl. Indonézia teljes egésze. A lemúriai nép szellemben nem volt olyan fejlett, mint az időben következő, vagy térben mellette levő Múbeli.
A Mú civilizáció leginkább Churchward hadnagy hindu agyagtáblái után ismeretes, amelyből a tengerész Csicsáky Jenő magyarul írt egy jól használható kivonatot. Mú világa a Csendes-óceánon terült el, és maradéka ma Ausztrália, Új-Zéland és a szigetvilágok sora Mikronéziában, Kiribatiban és Polinéziában.
Itt lép a képbe az Arvisura. Megállapítottam, hogy Ataisz szigete ennek a Mú birodalomnak kellett hogy egy szigete legyen, netán egy megmaradt része, de az is lehet, hogy maga volt az. Mivel Ataiszról az első adat nagyjából Kr.e. 19.500-ból ered, amikor időszámítást kezdenek a szabírok, arra is gyanakodhatunk, hogy akár egy kataklizma utáni helyzetben indították újra az életüket ezen új időszámítással. Hajlok erre a megoldásra. Így Ataisz, a legendás Mú szigetbirodalom egy megmaradt szigete csupán. A kérdés még nem dőlt el.
A palóc regevilág említ Ataisz mellett egy Amú és egy Marja nevű szigetet, amelyek azt mutatják, hogy ekkor már nem egy egységes földrésszel találkozunk, mint amit a hindu agyaglapok tártak elénk.
Atlantisz szigete a mai Atlanti-óceánon található, már ha visszautazunk legalább 10 ezer évet az időben. Atlantiszról a források száma lényegesen nagyobb, mint Mú esetében, és korabeli kutatók igen szép és szerintem komoly forrásértékű művet hagytak ránk, gondolok itt a magyar dr. Cserép József 80-90 évvel ezelőtti tanulmányaira, de Csicsáky Jenő másik munkája (A magyar nemzetcsalád útja…) is ide vehető.
Atlantisz az amazon nőtársadalomnak is hazája volt, akik évezredes harcos létük végén a szkíták között nyernek egységet önmagukkal és az élettel. Gyárfás István az 1870-es években ránk hagyott több kötetes műve első kötetében alaposan sorra veszi az amazonokról fellelhető történelmi ismereteket, melyeknek forrásához nem árt dr. Cserép műveit mellé tenni, hogy az ismeretünk Atlantiszig visszanyúlhasson.
Maga az atlantiszi sziget feltehetően nem szigetként indult, hanem egy olyan földnyelvként, ami Dél-Amerikával egyben volt, és átérhetett egészen a mai Afrikai földrész nyugati feléig. Sőt, mivel a Földközi-tenger is száraz vidék volt, így joggal keresik ma Atlantisz nyomait pl. a görög szigetvilág Szantoriszánál, de ugyanígy a mai Kuba partjainál, netán a Bermuda háromszögnél vagy akár a déli sarkkör felé. Épp a fent említett dr. Cserép az, aki felkutatta azon ősi, elsősorban görög forrásokat, melyek Atlantisz szigetének többedik kataklizmáját feltárták, minek során a kontinensek létrejöttek, és a civilizációk vagy elpusztultak vagy tovább vándoroltak.
Az ősvilág vizsgálatához mindenképpen ajánlom az Olvasók figyelmébe a következő Cs-betűs magyar zsenit, Csobánczi Elemért, aki a hatvanas évek elején megírt Ősturánok c. művében meglehetősen fontos láncszemeket ad a fenti Cserép és Csicsáky szerzőpároshoz.
A civilizációkutatásban fejezetet nyithatunk az Ujgur birodalomnak is, melyről Baskói János honfitársunk tudósít Ausztráliából. A Kosloff professzor által vezetett Kara Kótai ásatások egy legalább 16 ezer éves birodalmat tártak fel, amely Baskói szerint kultúrájában erősen a Mú civilizációhoz köthető.
Itt álljunk meg egy szóra. Az Ujgur birodalom a mai Szibériát és Mongóliát jelentette, egészen elnyúlva a mai Urál hegységig. Ez majdnem az a terület, amely a palóc regevilágban a hun törzsszövetség mozgásterét jelentette, és amely szövetség szintén a csendes-óceáni szigetvilágból eredezteti magát. Igaz, hogy az Arvisurák csak alig négyezer éve említi területüknek, míg a Kara Kótai ásatások (Ujgur birodalom fővárosa volt) legalább négyszer régebben létező világról beszélnek, de nagyjából ugyanazon a területen.
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a később ismertté lett ujgurok, akik nagyjából 7 millióan ma is élnek még, a múlt évezredben azt a manicheizmust tették meg államvallásnak, amely égi tan – az Arvisurák szerint – Mánin és Jézuson át visszavezetődik Anyahitához, vagyis a csendes-óceáni Ataisz szigetének tanítójához. Ez a hittan pedig, mint láttuk, a magyaroknak nevezett jóemberek közösségének a sajátja volt.
Az évek során arra a gondolatra is eljutottam, hogy a hun törzsszövetség központjának választott Ordoszi-fennsík a mai Kínában éppen nem lehetett-e a korabeli Ujgur birodalomnak valamely jelentős helyszíne, így esetleg annak jogfolytonosságát tárhatjuk fel az Arvisura segítségével. Ha pedig ez így van, akkor az Arvisura nem mutat be mást, csak egy szeletet egy nagyon régen fennálló kultúrkör - nevezzük szkíta vagy turáni kultúrkörnek - életéből.
Immár három nyom, ami az Arvisurát a más civilizációs elméletek közé nem sok erőlködéssel beilleszthetővé teszi.
Nézzünk meg egy másik vetületet az Arvisura beilleszthetősége kedvéért, a Szíriusz-kérdést.
A Szíriusz-kérdés
Az Arvisura hosszasan beszámol arról, hogy a Szíriusz naprendszerből (ami a Nagy Kutya csillagkép alfa csillaga körül kering) űrhajón számos delegáció érkezett olyan szándékkal, hogy tanítsa a földi emberiséget és kiemelje a földieket a kataklizma utáni sanyargatott helyzetükből.
A szíriuszi magasan fejlett tudás beáramlását több nem magyar kutató is boncolgatja akkor, amikor arra keresi a választ, hogy a pattintott kővel dolgozó ősember hogyan lesz képes mára pl. számítógépet alkotva előre fejlődni. A tudati ugrások mögött én mindenképpen idegen dimenziók idegen tudatainak a jótékony, néha talán kártékony behatásait vélem felfedezni.
A palóc regevilág egy ilyen tudati behatást ismertet a szíriusziak Földre települése és beilleszkedése által. A regevilág káltesi emberekről is beszél, azonban ezt én nem kötném mindenáron a szíriusziakhoz, mert itt egy káltesi tudatminőséget és nem egy népet vélek tapasztalni. A káltesi népek kifejezés egy közös kozmikus szellemiséget (tudatminőséget) hordozót jelent, a szíriuszi pedig a helyet, ahonnan érkeztek.
A Szíriusz-kérdést vizsgáljuk tovább, azonban rögzítsük előbb, hogy Ataisz szigetére a Galaktikus Szövetség szállt le, amely meglehetősen sok idegen nép égi szövetségén alapszik, és ide a szíriusziak vezetésével részben újrakolonizálni, részben pedig tanítani jöttek a csapatok.
A Szíriusz-kérdéshez azonnal hozzákívánkozik, hogy megemlítsük az egyiptomi piramisok tájolását, amelynek ma már viszonylag gazdag irodalma van, és ebben az Orion és a Nagy Kutya csillagképeknek kiemelkedő helye van. Az Orion a magyar csillagmitológiában Nimród, a nagy vadász, akinek hűséges társa ki lenne más, mint a kutya. Akik a peremeseket felhúzták, azok kapcsolatban álltak a Szíriusz naprendszerrel. Ezt biztosan állíthatjuk.
A másik elképesztő tudományos tény az afrikai Maliban élő dogon nép néprajzi vizsgálata, amely a múlt század közepén már rögzítette, hogy a műszerezetlen dogonok a Szíriuszra vonatkozóan olyan csillagászati ismereteket közöltek, amelyet a földi tudomány – pontos műszerek hiányában – csak több évtizeddel később tudott beazonosítani, és láss csodát, az afrikai dogonok adatai pontosak voltak. Ez azt jelenti, hogy a dogonok apáról-fiúra őrizték a szíriusziak emlékét és az általuk ránk, az emberiségre hagyott tanítások lényegét. A dogonok ugyanis a szíriusziak teremtéstörténetét is elmesélték, továbbá a csillagászati vonatkozású adataik elképesztő metafizikai tudást tárnak fel még így, sok évezred szájhagyományai után is.
Kevésbé ismert tényekkel folytassuk e kérdéskört. Erdélyben élt egy Izsáky László nevű ember, aki a hetvenes évek közepén a Gutin-hegységben találkozott űrhajósokkal, és tőlük egy időtálló dobozban közel száz kis aranylapot vett át, tele kozmikus ismeretekkel. Izsákyn és társain akkor rajtaütött a román titkos rendőrség, és többen meg is haltak, azonban a „kincs” egy rövid időre a közeli Aknasu­hatagon elmentésre került. Sajnos a rejtegetésért eztán többen az életükkel fizettek, és végül is elkobozták a tudományos ajándékot, de Izsáky, aki a securitáté verése miatt hetekig feküdt kómában, majd hónapokig kórházban, feléledt és húsz év munkája alatt megfejtette az aranylapok üzeneteit. Ezt úgy tehette meg, hogy az aranylapokról zsírpapírra átsatírozást végeztek, amit a biztonságiak nem vittek el. Pletykák keringtek, hogy a helyi forradalom után a román elnök koporsójába olvasztották be, de az égi információ ettől függetlenül is megmaradt.
Izsáky hagyatéka, - mert az ember 2004-ben eltűnt - egy nagy sporttáskában rövid ideig a birtokomba került, amit így volt módom áttanulmányozni. A témáról több hónapon át cikkeztem az általam szerkesztett magazinban. A leletek közt több olyan rovással íródott, amelyet ma kulcs segítségével folyékony magyarsággal el lehet olvasni. Alapvetően kapcsolatfelvétel a teljes leletanyag. Ezek után, amin érdemes lehetett elgondolkodni, hogy a küldőnek volt fontosabb a kapcsolat a Földdel vagy nekünk az idegenekkel? Ugyanis mindkettőnk élettere kihat a másikéra. És ha itt nem jó, akkor ott sem és fordítva. Látnunk kell, hogy kozmikus léptékben is felelősek vagyunk a világegyetemért. Bárhogy is van, a hetvenes években újságcikk és rádióhír is született Izsáky működéséről, mégis az ő láncszemének bármilyen munkába való beillesztését ezidáig még nem tette meg senki.
Egy hasonlóan érdekes és izolált eset Bartha Gizelláé, egy szászrégeni asszonyé, kinek egyszer – szintén – Erdélyben maguk a szíriusziak jelentkeztek be hús-vér formában. Gizellát szintén a securitáté akarta ellehetetleníteni, de mégis a sok gyógyszerezés ellenére életben maradt, és folyamatos kapcsolatban tudott maradni a szíriusziakkal, akik meglehetősen sok újkori és aktuális információt adtak át az ottani, jelenlegi Báthoriak által vezetett királyságról. Mélyreható ismereteket kapott a Turul és a Rákóczi nemzetségekről is, melynek ismeretében az ember már egyre jobban kezdi átlátni azt a sokféle és nagyon gazdag hagyományt, amit a mai magyarság megörökölt.
Bartha Gizella előadását többen rögzítették Magyarországon, valamint egy vidéki rádió is vendégül látta.
A Szíriusz-kérdés tehát több oldalról megtalálható, és az Arvisura csak egy alapot adhat hozzá. De ha hozzávesszük, hogy az Úz völgyében egykoron állt Úz Csillagváros irányította a Kárpátok szent erőpontjainak egykori, közel 350 Arvisura beavató szentélyét, akkor elgondolkodhatunk, hogy a szíriuszi örökség hova lett, mert ezeket a pontokat ugyan a Habsburgok a földdel tették egyenlővé, de több ilyen pontra a magyar nemesi családok kúriái és várai épültek fel.
Az Arvisura tömörsége
Maga a regevilág hatalmas időt és hatalmas tereket fog át. Ne feledjük, hogy az egész hun törzsszövetség életére kapunk adatot – igaz, hogy több megszakítással, de – hatezer éven át. Vagyis nem egy könnyű olvasmány. Hosszú időbe telt nekem is, mire egy összefüggő képként láttam Paál Zoltán hagyatékát, aki ráadásul ennek a gömb világnak csak egy-egy „oldalát” írta le mindig, és a saját elménknek kell összeraknia, amennyire csak képesek vagyunk rá.
Hiába telt el hét év, hogy a hagyatékot kutatom, mégis szüntelenül táguló világkép az, ami Paál Zoltán ránk maradt munkájából még feltárható. Talán sose lesz vége, de mégis dolgunk ezeket a kódokat kibontani, tovább fejteni és leírva, tanítva átadni.
Az Arvisura tele van adattal. Nem egy regényes forma amivel találkozunk, hanem irdatlan mennyiségű adattömeg egy láncra felfűzve. Ez a lánc számtalanszor megszakad, de mégis a tudatunk képes arra, hogy ezeket valahogyan összeszője.
Az Arvisura minden mondatának minden szava felfogható számomra egy kódnak, egy kapunak és egy kulcsnak is akár. Vagyis minden szava, adata, neve után egy újabb fejezetet lehetne nyitni, ami végeláthatatlan ismeretláncolatoknak nyitja meg az utat. Persze efféle kódbontogatás akkor megy könnyen, ha már van egy alapképünk, azaz megvan az Arvisura világképe a saját tudatunkban. Azt hiszem, rá vagyunk kényszerülve arra, hogy hosszú idő alatt először az Arvisura „alapprogramot” töltsük a fejünkbe, majd később pedig a részeket, illetve azok alrészeit.
Ez a betöltés a szellemvilág által megy végbe, mi hiába erőlködnénk magunktól. Az Arvisura szellemi erőtere pontosan érzékeli, ha valaki egy kaput feszeget, netán be akar jutni, és ekkor a szellemvilág mérlegeli, hogy kit, hol, melyik átjárón és miért enged át.
Olvasni a művet, a nagy adattömeg miatt meglehetősen nehéz. Pláne azért is, mert az elménk eleinte alig képes befogadni annyi adatot. Aztán idővel változunk, és képesek vagyunk a kezdeti pár oldal helyett már tíz oldalakat is elolvasni és megérteni akár elsőre is. Később már nem is olvas az ember, hanem csak felüti valahol, és szinte azonnal beleolvad a fátyolon túli világba, ahol pedig már másképpen kell tájékozódni. De aki ide eljut, annak meglesz az eszköze a továbbhaladáshoz.
A palóc Arvisurák feladata és üzenete
Paál Zoltán egy eszköz volt. Egy médium, akinek közvetítenie kellett egy rezgésvilágot, egy másik dimenzió emlékét, egy már megélt történelmet, amely a mába és a jelen magyarságához nagyon is köthető.
Külön tanakodás tárgya lehet, hogy mindez miért a második világháborúban érkezett. A legrosszabb megközelítés szerintem az, amikor azt mondják rá, hogy „Sztálin küldte ránk hamis múlt kitalálása végett”. Azt hiszem, ha Sztálin korában dívott volna efféle szellemi bölcsesség, mint ami az Arvisurákból felsejlik, a XX. század felért volna egy a Hunyadi-udvarban anno megélt reneszánsszal.
Azt gondolom, hogy a palóc regevilág egy előkészítés volt arra, hogy ha eljön az idő, a jelen civilizációs ciklus végideje, akkor legyen átvezető szellemi kapocs, híd abba a világba, amelyik évezredeken át békét tudott teremteni a világon. Ehhez persze egy hatalmas szervezetre volt szükség és annak szellemi hatalommal bíró vezető testületére. Ez volt az Öregek Tanácsa, amelyik ma már csak egy szellemi testület, de ugyanúgy létezik, mint mikor egy adott földrajzi helyen működött.
Ennek hátterében meg szeretném említeni, hogy a Földünk is része egy nagy kozmikus civilizációnak, amelyből nem maradtunk ki sosem. Bár egy hosszabb ideig a Föld elszakadt ettől, mégis, ha végleg elszakadna a kapcsolat ég és föld között, akkor itt nem maradna élet egy szikra sem.
A bolygónk Vének vagy Öregek Tanácsa két meg nem nevezett áttétellel összeköttetésben áll a bolygó körüli szellemi Nagytanácssal, amelynek 24 tagja van, és akik az egész földi történelmet átlátják, irányítják, összefogják. Ez a Tanács is tovább van fűzve magasabb tanácsokhoz, mert a rendszer nagyon összetett, de ami fontos, hogy a végén a Paradicsom közepe van, a hetedik mennyország, ahol Ata Isis lakik, az Atyaisten.
Mivel az évezredek során a bolygónkon jelentős szellemi háború alakult ki azért, hogy a bolygó ne tudjon szellemileg fejlődni, a Fény erői több módon és számtalan eszközzel próbáltak beavatkozni a halálba menő folyamatba, minek egyik fontos láncszemét vélem az Arvisurának előkerülésében felfedezni.
Fontos megértenünk, hogy az Arvisurák sohasem a köznépnek szólt. Ez mindenkor a beavatott társadalom égi birodalmakkal kapcsolatot tartó „részlegének” a magán irattárát képezte, amelyből értelemszerűen a király és kancelláriája is töltekezett, de az a tény, hogy fél évszázaddal ezelőtt mégis úgy döntött az Élet Temploma, hogy feltár az Arvisura világából egy kis részt, az össze kell hogy függjön a XX. század elképesztő szellemi sötétségével is.
Az Arvisura számtalan olyan emléket tár fel, amelynek ismeretében a magyar történelmet kutató ember fontos sorsfordulókat érthet meg. Egyik ilyen esemény a tatárjárás, amelyik Moháccsal ellentétben nem „vész”-ként őrződött meg, hanem járásként. Mi lehet a hatásában a különbség?
Hasonlóan érdekes momentum az első esztergomi érsekünk, Domonkos története, akiről máig szinte semmi lexikonadat nem áll fenn, és ami van, az is ellentmondásos vagy nyíltan hamisítványon alapszik.
Ezekről a történetekről a tanulmányok közt, illetve a bolygóirányítás metafizikája részekben bővebben olvashatunk.
A palóc regevilág nélkül pl. sohasem ismertem volna fel a Gilgames-ház jelentőségét, amelyet ma Árpád-háznak is nevezünk. Enélkül sosem értettem volna meg, hogy Álmos ősei kaukázusi fejedelmek voltak, és egy fejedelmi vérvonalban voltak Atillával, a hun nagykirállyal. Mindez névvel és uralkodási dátummal, rengeteg adattal körül van bástyázva. A hun-magyar fejedelemi ház családfáját a II. századtól a XV-ig, Corvin Jánosig hét évig szerkesztettem, mert az adatok mindenfelé szétszórva szerepeltek Paál hagyatékában. Ő sohasem állította egybe az egészet, bár nem kétlem, hogy a fejében mindez egyben megvolt.
A mű feladata felnyitni a szemünket arra, hogy a világ, amit ma élünk, nagyon sok évezreden át a hun törzsszövetség népeinek, szkítáinak, pártusainak, avarjainak, hunjainak és magyarjainak a munkájából épült fel, és nem a sáska népeknek nevezett atlantiszi menekült népek által. A civilizációnk köteles tudomást venni arról, aki azt felépítette, és nem csak arról, aki annak pusztítását, sáska elven való felemésztését nagy tempóban előidézte.
Az Arvisura lehetőséget ad a lelkünknek rendet találni a múltban és megérteni, hol és hogyan került szándékos csavar, manipuláció vagy időtorzítás a történelembe. S ennek felismerésével szinte azonnal kiviláglik az elkövető is. Nem azért hogy ítélkezzünk, hanem hogy tisztán lássunk. Mert csak az igazság tesz boldoggá.

A mű eredetéről és szerkezetéről


Paál Zoltán (1913-1982) ózdi kohász volt. A második világháborúban fogságba került, ahonnan egy szovjet partizáncsapat mentette őt ki. Itt megismerkedett egy manysi-földről származó ifjú legénnyel, Turával, aki az Urálon túli manysi fősámán unokája volt. A fősámán fogalom alatt a szellemi élet vezetőjét értsük, így annak leszármazottja is ebből a szellemi hatalmasságból hozott át valamit a mai Magyarország területére. Tura beszélni kezdett egy ősi történetről, egy sok évezredes törzsszövetség megannyi történetéről, és Paál Zoltán, aki ekkor szintén fiatal férfi volt, hallgatta is meg nem is, érdekelte is meg nem is, amit a nálánál tíz évvel fiatalabb fiú mesélt neki.
A mese ott ért véget, amikor Turát egy szombathelyi bombatalálat repesze megsebezte, majd megölte. Paál Zoltán karjaiban halt meg a hős ifjú, aki szerintem azért volt hős, mert átadta a manysi nép szellemi stafétáját az úz nép gyermekének, Paál Zoltánnak, vagyis az Urálon túlról Magyarország területére érkezett a szellemi láncolat fényközpontja. Valószínűleg emiatt írta Paál sok évtizeddel később egy levelében, hogy a hun törzsszövetség központja Budapest.


Paál a háború utáni éveket úgy töltötte, mint ahogyan én is az első öt arvisurás évemet, hogy ismerkedett és szoktatta magát a másik dimenzióhoz. Ebben úgy kapott segítséget, hogy az „agyrádióján” át szellemi üzeneteket kezdett papírra vetni és azokból tanulni, valamint feltérképezni azt, hogy mit is lát, mi is ez az egész.


Paál nemcsak a történetek magvát kapta meg Turától, hanem a beavatását is. A felvidéki hegyekben egy medvét kellett leteríteniük, nehogy nekik támadjon, csakhogy a manysiknál a medve szent állat, és annak szertartásos feláldozása komoly rituálé, amikoris a szert tartók kapcsolatba lépnek az égi világokkal, az életfa lakóival.
Paál Zoltánt az égi világ áldása kísérte onnantól, ám amennyire áldás egy ilyen, annyira teher is. Ugyanis akinek bekapcsol az égi szála, aktiválódik az égiekkel való telefonja, annak az életében már nincs módja azt kikapcsolni, nincs módja azt nem hallgatni, és nem tud elfutni már sehova előle.


Az úz fiú több történet magvát vehette át Turától a felvidéken, majd a háborút követő harminc évben az agyrádión kapottakkal folytatta a mű leírását, kiegészítését. Mindezt nem rendszerben, csak úgy, ahogyan hallotta, úgy, ahogyan a másik világ szellemi alakjai azt neki lediktálták.


Paál Zoltán 1982-ben halt meg nem sokkal azután, hogy szeretett fiát tragikus körülmények közt elveszítette. Kedves leánya ma is él ott, Ózdon és többedmagával részt vesz a hatalmas szellemi hagyaték őrzésében, apja örökségének életben tartásában.
A ránk maradt palóc regevilág említést tesz a Kr.e. 4040 óta lerótt 352 Arvisuráról, azonban ennek csak töredékéből hoz történeteket. Szám szerint 82 Arvisurát érint, amelyből éppen 144 alfejezetet ismertet rövidebb-hosszabb mértékben. Így született meg az a közel 1400 oldalnyi leirat, melyet két kötetben immár tíz éve nyomtatásban is elérhet bárki.
Sokan keresik, kérdik, hol van a többi történet, hiszen vannak évezredek, amelyekről egy betű említés sincs, így igen nehéz a történelmi foltokat kiegészíteni, azonban fontos látnunk, hogy a mű jelen állapotában is alkalmas arra, hogy az Olvasót átvezesse abba a világba, amelyben az egész mű létezik, és ott kedve szerint tovább tájékozódhat, amerre csak akar. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy ez jelenleg leginkább csak elmélet, de amikor néhány embernél gyakorlat lesz, ott újra csak leiratoknak kell születniük, hogy az utókor minél alaposabban megismerhesse ezt a másik dimenziót. Hogy miért? Mert talán nincs is másik dimenzió, hanem a mienk és a műben feltárt, az egy.


A ránk maradt két vaskos kötet elbeszéli a Kr.e. 5038-ban elsüllyedt ataiszi szigetbirodalom alapítását és életének történetét, bemutatja törzseit, népeit és kulturális beállítottságát, továbbá feltárja a magyarságfilozófia első alappontját és forrását.
Az ataiszi társadalom otthont adó szigetének elvesztése után sok száz évig bolyong a Földön, és legalább hat helyen alapít új kolóniát, olyan várost, ahol folytathatja már megszerzett szellemi küldetését. Kr.e. 4040-ben aztán újra egymásra találnak, és közös akarattal újraalkotják a szövetséget, amelynek krónikája, szellemi és történelmi leirata lett az Arvisura.


A törzsszövetség kezdetben 24 törzsből állt, amelyek mindegyike különböző volt, más-más szokásokkal, más-más külalakkal, ám bizonyos pontokban közös nevezőt találtak, és ezek a közös elvek tartották egybe évezredeken át a népeket.
A Kr.e. 4040 utáni évezredekből megismerhetjük az ázsiai hun világ kialakulását és szervezettségét, láthatjuk megalapítani az indiai hun világot, alaposan megismerhetjük Ménes családját és az Egyiptom földjén megalakuló ős-hikszosz világot, szintúgy végig élvezhetjük a mai Irak területén végbement civilizációfejlődést, valamint a kaukázusi Magyarország megszületését közel hatezer évvel ezelőtt.


Ahogy közeledünk a mához, megérthetjük, hogy miért vándoroltak ezek a szövetséges népek időről-időre a Kárpát-medencébe, melyet Melegvizek Birodalmának neveznek a leiratok és fokozatosan felismerhetjük a mára kialakult magyarsághelyzetet a többszöri bevándorlások eredményeképpen.
A ránk maradt hagyaték második fele csak és kizárólag az elmúlt ezer esztendő történéseit taglalja, kezdve az Álmos és Árpád vezette 895-ös ötödik kárpáti honfoglalástól. Az Árpád-ház működését nagy alapossággal és beavatotti szemszögből ismerteti, vagyis a történetek mesélői minden esetben olyan személyek lehettek a „másvilágról”, akik jártak az események helyszínén, akik pl. látták a királyt koronázni, akik ott voltak Budán a Kancelláriában és akik megjárták a káspivári vagy bugáti kereskedelmi útvonalat. Ha mindez nem így lenne, nem ragadná magával az embert az a végig fennálló őszinte hang, amivel az Olvasót szinte észrevétlenül a sorok közé vezetik.


A ránk maradt palóc hagyaték messze nem teljes mű, inkább egy krónikás hagyatéka, emlékiratai, amely olyan kulcsokat tartalmaz, amelyek átengednek a másik világba, abba, amelyikben az egész történetfolyam született, élt és él ma is. Az Arvisura ma is él, ma is íródik, és személyek, népcsoportok ma is élik. Kapcsolatba lehet velük kerülni.


A kapcsolat


Az Arvisurának az elmúlt években sok szkeptikusa akadt. Én magam jó párral találkoztam, de érveiken azzal jutottam túl, hogy nem láttam náluk a kulcsot a kapcsolathoz. Így megállapítottam, hogy akik nem jutnak el addig, hogy megkapják a szellemi kulcsot az átlépéshez, azok számára a palóc regevilág csak egy jól „összetákolt mese” marad, és sohasem lesznek képesek azt a célt elérni vele, amire szerintem az Élet Templomának vezető bölcsei ezt eredetileg szánták.
Azoknak, akik kézbe kívánják venni Paál Zoltán hagyatékát, arra kell törekedniük, hogy a szellemi kapcsolatot felvegyék a másik dimenzióval, azzal, amelyben a mű él. Ha erre nem lennénk képesek, akkor nem adatik meg számunkra, hogy valaha is felfogjuk e mű mögött létező teljes világot.


Arra, hogy hol van a kulcs, nem tudok pontos választ adni. Mindenkinek máshol. Nekem a mű első kötete adta meg ezt a kulcsot, és annak is csak bizonyos 300 oldala, de ez – ma már tudom – szubjektív. Mindenkinek más történetben rejlik az átlépés lehetősége, és nem is a mi szándékunk szerint történik meg a csoda, hanem ahogyan a szellemvilág ezt óhajtja.
A szellemvilág ismerete itt azt jelenti, hogy az Arvisura ma is és mindenkor egy hatalmas szellemi közösség birtoka, és ennélfogva szellemileg erősen védett. Egyre mélyebb ismeretei csak azoknak tárulnak fel, akiket a mű szellemi őrei átengednek, és a továbbiakhoz hozzáférési jogosítványt adnak.


Annak, hogy a kulcsok máshol és máshol vannak, az az oka, hogy különböző lelkek vagyunk. Más és más emlékekkel rendelkezünk, így a mű más és más részeiben találjuk meg önmagunk átlépési kapuját, ami egy saját személyes emlékhez, amolyan déja vu érzéshez kell hogy kapcsolódjon. Más szóval olyan léleknek, akinek nincs magyar történelmi vagy hun törzsszövetségi emlékezete, annak a palóc regevilágban nem terem átlépéshez szükséges kulcs, mert nincsen meg hozzá a szükséges lélekrezgése.


Ebből kivilágosodhat előttünk az is, hogy a palóc Arvisurák olyan leiratokat tartalmaz, amelyek csak és kizárólag a magyar lélekminőséghez kötött vagy valaha kötődő lelkeknek adnak dimenzióátlépési lehetőséget, kitörési és szellemiségváltási kiutat a jelen korunk szellemi kötelékeiből. Valljuk meg, ez a mai dimenzió éppen hogy nem a hun népek világának kódjain alapszik.
Paál Zoltán talán nem is tudta, hogy mit végez, talán fogalma sem volt arról, hogy egy következő nemzedék dimenzió átlépési kulcsait ágyazza bele a kommunista nemzetszellembe. Így ártatlan naivitásában hiába volt a figyelem középpontjában.


A palóc Arvisurák árnyai

Mint a magyarországi kommunizmusban szinte minden esetben, Paál Zoltán is rendszeres megfigyelés, jelentés és adatgyűjtés közepette végezhette csak munkáját. A 3/3-as ügyosztály embere talán „barátja” is lett Paál Zoltánnak, aki talán nem is tudta, hogy kik veszik őt körbe. Az „öreg” azonban szent ember volt sokak szemében – az öregek mondták így –, még akkor is, ha a kor megkövetelte, hogy mindenki mindenről tudjon. Paál Zoltán magánlevelei árulkodnak önnön személyéről, hogy tiszta lelkű és szeretettől csordultig teli lélekkel élt és dolgozott idős koráig, látva persze a sötétséget, a nehézségeket, de újra és újra csak visszatérve az ősi világba, a tisztánlátás hazájába.

Paál a leiratait a barátainak és szűkebb levelező körének folyamatosan megmutatta. Ma őket „Arvisura Öregeknek” nevezik a berkeken belül. Néhányukat személyesen is megismerhettem, és valóban jóra való emberekkel foghattam kezet.
Azonban mégiscsak történnie kellett valahol valaminek. A Paál által kiadott írások halála után, ma, furcsán szerepelnek a könyvekben. Olyan mondatok szerepelnek a mű sorai közt, amelyek gyanút keltenek az olvasóban, hogy talán ezt nem is az „öreg” írta oda, talán nem is a másik világból közvetített sorokkal állunk szemben.


Ezekről a tévinformációkról néhány gondolatot ejtsünk. Aki szeretné őket megtalálni, annak nem kell messzire mennie, hiszen a mérő műszer ott van a szívében. Amikor a másik dimenzió írásait, üzeneteit olvassuk, állandó frekvencia jelenlét vesz körbe minket, szinte szárnyal a szemünk és a szellemünk, ahol pedig evilági belerondítás történt, ott annál a sornál hirtelen megszűnik a rezgés, és mint akit földhöz vágnak, visszazuhanunk a hús-vér testünk valóságába, ráadásul össze is zavarodunk. Ez a legbiztosabb módja, annak hogy rajta kapjuk a kéziratot a hamis bejegyzéseken.
A tévinformációk egy része abból a „jó szándékból” született, hogy a már leírt anyaghoz néhányan saját kiegészítő gondolatot fűztek, netán más hasonló forrásból átemeltek egy-egy mondatot Paál leiratának megerősítése végett. Ezek lelkesedésből született tévedések.


A tévadatok másik forrása a gépelési hiba, amelyek sok esetben a dátumoknál jelentkeznek, de számos helyen a nevek is ellentmondanak egymásnak.
Zavar keletkezik akkor is, amikor Paál az eredeti leiratában csak ír, de nem tud racionálisan ellenőrizni írása felett, és „odaátról” egy már korábban leírt adatnak ellentmondó ismeret érkezik. Ezek nehéz esetek, de itt sem áll fenn a szándékos csalás esete.


Van azonban néhány hely a műben, ahol biztosan érezhetjük, szinte felordít bennünk az Igazság hangja, hogy ezt valaki okkal tette bele a műbe. Ilyen furcsa felordítások felett eltöltött hosszú óráim oda vezettek, hogy megállapítsam, a műbe való belerongálás – bárki is tette – két ok miatt sem lehetett hathatós. Az egyik, hogy nem volt olyan tudat, amelyik átlátta volna Paál teljes művét, így csak részlegesen szúrhatta a csaló a mű testébe bicskáját. A másik pedig az a ravaszság, ami a hiteles szellemi üzeneteket jellemzi, hogy akárhol kezdi el az Olvasó, mindig ugyanarra a történetre kap adatot. Vagyis hiába javították át, másították meg egy helyen az eredeti kéziratot, máshol, más nyomvonalon haladva kiderül, hogy a szöveg illetve a történet hogyan lehetett valós, és így az is, hol történhetett a csalás.
Végül pedig, ha felismeri az Olvasó ezeket a bukfenceket, akkor azt is megállapíthatja, hogy kinek állhatott érdekében ezeket a buktatókat a műben elhelyezni. Talán a politikának, talán a tudománynak, netán az egyháznak?
Paál hagyatékából – amiről szóbeszédet tudok – egyetlen dosszié nem került bele a ma ismert kiadott anyagba. Azért nem, mert abban olyan adatok és ismeretek tárultak fel, amelyet úgy ítélt meg valaki, hogy „nem érett arra a közvélemény". Mivel ezt a dossziét én sohasem láttam – de a hír igazát el tudom fogadni –, azt sem tudom megmondani, hogy aki kiemelte a dossziét, az utasításra tette-e vagy esetleg más okból kifolyólag.


Elképzelhető, hogy az idők folyamán más furcsaságok is felmerülnek majd a művet illetően, de azon a tényen nem változtat már semmi és senki, hogy a 10 éve közkézen forgó mű hordozza mindazokat a szükséges szellemi eszközöket, amelyek ahhoz kellenek, hogy az Arvisura világképet önmagunk kis világában felélesszük, és abban nagy magabiztossággal tájékozódni legyünk képesek.


Az Arvisura kezdete


A szóban forgó mű egy leirat-gyűjtemény sok évezred népeinek életéből, szellemi és fizikai tapasztalataiból. A történet eleje egy nagy tudású nőhöz megy vissza, akit Ardvisura Anyahita néven nevez a palóc regevilág.
Anyahita a Szíriusz naprendszerből a Földre érkezett beavatott asszony volt, egyike a Földön akkor már állomásozó szíriuszi és más galaktikus szövetséges nép választott küldötteinek.


Ataisz szigete, amely a Csendes-óceánon állt, ezeknek az égi delegáltaknak lett a földi bázisa, égi-földi kevert kolóniája. Anyahita űrhajója már a sokadik leszálló egység volt, és mivel balesetet is szenvedtek, ők nem hagyták el többet a Földet. Anyahita – aki később tolószékbe is került – tanítani kezdte Ataisz ifjúságát, az ott élő hun ifjakat.
Anyahita meglehetősen bölcs asszony volt, mert nemcsak a szövetséges égi birodalom ismereteit bírta, hanem tájékozott volt az Életfa ismeretei felől is, amely az akkor élt embereknek felfoghatatlan magas ismeret volt. Ez a bölcs asszony mégis az élete nagy részét azzal töltötte, hogy nekifogott, és az általa használt szíriuszi képjelekkel lerótta az ismereteit. Ezek a leiratok lettek az Arvisurák.
Ezekből az égi tanokból hallgattak előadásokat az ataiszi népek ifjai, és ezen tanokból nőtték ki magukat a későbbi világ beavatottjai és prófétái.


Anyahitának Van nevű gyermeke volt Magya édesapja. Ők Anyahita után a tanok hirdetését és átadását tekintették sorra életük feladatának, így a Magya és az ő fia, Magyar köré gyűlt ifjakat elkezdték magyaroknak nevezni. A magyar csupán a jó emberek közössége volt, akik az égi tanon nevelkedtek. Tagjai sohasem tartoztak egy néphez, és sohasem háborúztak, a tanok éltették őket, és ez az égi ismeret volt az, ami őket szellemben összetartotta.


Már Ataisz szigetén léteztek aranylapba rótt Arvisurák, ezeknek viszont a regéből több változata is ismert. Anyahitának is volt saját írása, az ataiszi Armogur fejedelemség is használt egyfajta rovást, és volt még ezen kívül is. Ne feledjük, hogy a szövetség egésze képviseltette magát a földi bázison, és nem csak a szíriuszi naprendszer, mely Anyahitát elküldte, így a galaktikus szövetség többféle népé­nek többféle írásmódja megjelenhetett a Földön.


Gondoljunk csak bele, milyen fantasztikus hitélet alakulhatott ki Anyahita páratlanul magas tanításai által, melyek oly maradandót adtak a világnak, hogy Anyahita kultusza sok évezreddel az élete után is az emlékezetben fennmaradt. Erre utal – többek között – az iráni Anyahita kultusz vagy a magyar Boldogasszony-tisztelet.
Az Arvisura szó úgy maradt fenn, hogy „Igazszólást” jelent. Anyahita tanításait tehát igaznak ismerték és ez az igazság évezredeken át, kortalanul fényesen világított.



Az Arvisura helye a civilizáció-történetben


Könyvtári kutakodásaim során forrásokat kerestem, amelyekbe beleágyazódik a Paál által ránk hagyott regevilág története.
A ma elérhető források a mai előtt több civilizációt ismertetnek, úgy mint a hiperboreust, a lemúriait, a Múbelit és az atlantiszit.


A hiperboreusról ismerjük a legkevesebbet, ez valahol északon lehetett, de vannak kutatók, akik ezt a Kárpát-medencével azonosítják. A szellemi üzenetek alapján Hiperborea egy kupolaváros volt a „Rám vidékén”, amelyet úgynevezett sárkányos népek alapítottak, és ott embereket kísérleteztek, akik valahogyan megszöktek, és a kupolaváros felrobbant. Később a sárkányi nép is távozott a Földről.


A lemúriai civilizáció a mai dél-ázsiai népek őshazája lehetett, és az Indiai-óceánon feküdt a ma ismert szárazfölddel együtt. Ennek megmaradt része pl. Indonézia teljes egésze. A lemúriai nép szellemben nem volt olyan fejlett, mint az időben következő, vagy térben mellette levő Múbeli.


A Mú civilizáció leginkább Churchward hadnagy hindu agyagtáblái után ismeretes, amelyből a tengerész Csicsáky Jenő magyarul írt egy jól használható kivonatot. Mú világa a Csendes-óceánon terült el, és maradéka ma Ausztrália, Új-Zéland és a szigetvilágok sora Mikronéziában, Kiribatiban és Polinéziában.


Itt lép a képbe az Arvisura. Megállapítottam, hogy Ataisz szigete ennek a Mú birodalomnak kellett hogy egy szigete legyen, netán egy megmaradt része, de az is lehet, hogy maga volt az. Mivel Ataiszról az első adat nagyjából Kr.e. 19.500-ból ered, amikor időszámítást kezdenek a szabírok, arra is gyanakodhatunk, hogy akár egy kataklizma utáni helyzetben indították újra az életüket ezen új időszámítással. Hajlok erre a megoldásra. Így Ataisz, a legendás Mú szigetbirodalom egy megmaradt szigete csupán. A kérdés még nem dőlt el.


A palóc regevilág említ Ataisz mellett egy Amú és egy Marja nevű szigetet, amelyek azt mutatják, hogy ekkor már nem egy egységes földrésszel találkozunk, mint amit a hindu agyaglapok tártak elénk.


Atlantisz szigete a mai Atlanti-óceánon található, már ha visszautazunk legalább 10 ezer évet az időben. Atlantiszról a források száma lényegesen nagyobb, mint Mú esetében, és korabeli kutatók igen szép és szerintem komoly forrásértékű művet hagytak ránk, gondolok itt a magyar dr. Cserép József 80-90 évvel ezelőtti tanulmányaira, de Csicsáky Jenő másik munkája (A magyar nemzetcsalád útja…) is ide vehető.


Atlantisz az amazon nőtársadalomnak is hazája volt, akik évezredes harcos létük végén a szkíták között nyernek egységet önmagukkal és az élettel. Gyárfás István az 1870-es években ránk hagyott több kötetes műve első kötetében alaposan sorra veszi az amazonokról fellelhető történelmi ismereteket, melyeknek forrásához nem árt dr. Cserép műveit mellé tenni, hogy az ismeretünk Atlantiszig visszanyúlhasson.


Maga az atlantiszi sziget feltehetően nem szigetként indult, hanem egy olyan földnyelvként, ami Dél-Amerikával egyben volt, és átérhetett egészen a mai Afrikai földrész nyugati feléig. Sőt, mivel a Földközi-tenger is száraz vidék volt, így joggal keresik ma Atlantisz nyomait pl. a görög szigetvilág Szantoriszánál, de ugyanígy a mai Kuba partjainál, netán a Bermuda háromszögnél vagy akár a déli sarkkör felé. Épp a fent említett dr. Cserép az, aki felkutatta azon ősi, elsősorban görög forrásokat, melyek Atlantisz szigetének többedik kataklizmáját feltárták, minek során a kontinensek létrejöttek, és a civilizációk vagy elpusztultak vagy tovább vándoroltak.


Az ősvilág vizsgálatához mindenképpen ajánlom az Olvasók figyelmébe a következő Cs-betűs magyar zsenit, Csobánczi Elemért, aki a hatvanas évek elején megírt Ősturánok c. művében meglehetősen fontos láncszemeket ad a fenti Cserép és Csicsáky szerzőpároshoz.
A civilizációkutatásban fejezetet nyithatunk az Ujgur birodalomnak is, melyről Baskói János honfitársunk tudósít Ausztráliából. A Kosloff professzor által vezetett Kara Kótai ásatások egy legalább 16 ezer éves birodalmat tártak fel, amely Baskói szerint kultúrájában erősen a Mú civilizációhoz köthető.


Itt álljunk meg egy szóra. Az Ujgur birodalom a mai Szibériát és Mongóliát jelentette, egészen elnyúlva a mai Urál hegységig. Ez majdnem az a terület, amely a palóc regevilágban a hun törzsszövetség mozgásterét jelentette, és amely szövetség szintén a csendes-óceáni szigetvilágból eredezteti magát. Igaz, hogy az Arvisurák csak alig négyezer éve említi területüknek, míg a Kara Kótai ásatások (Ujgur birodalom fővárosa volt) legalább négyszer régebben létező világról beszélnek, de nagyjából ugyanazon a területen.


Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a később ismertté lett ujgurok, akik nagyjából 7 millióan ma is élnek még, a múlt évezredben azt a manicheizmust tették meg államvallásnak, amely égi tan – az Arvisurák szerint – Mánin és Jézuson át visszavezetődik Anyahitához, vagyis a csendes-óceáni Ataisz szigetének tanítójához. Ez a hittan pedig, mint láttuk, a magyaroknak nevezett jóemberek közösségének a sajátja volt.


Az évek során arra a gondolatra is eljutottam, hogy a hun törzsszövetség központjának választott Ordoszi-fennsík a mai Kínában éppen nem lehetett-e a korabeli Ujgur birodalomnak valamely jelentős helyszíne, így esetleg annak jogfolytonosságát tárhatjuk fel az Arvisura segítségével. Ha pedig ez így van, akkor az Arvisura nem mutat be mást, csak egy szeletet egy nagyon régen fennálló kultúrkör - nevezzük szkíta vagy turáni kultúrkörnek - életéből.
Immár három nyom, ami az Arvisurát a más civilizációs elméletek közé nem sok erőlködéssel beilleszthetővé teszi.
Nézzünk meg egy másik vetületet az Arvisura beilleszthetősége kedvéért, a Szíriusz-kérdést.

A Szíriusz-kérdés


Az Arvisura hosszasan beszámol arról, hogy a Szíriusz naprendszerből (ami a Nagy Kutya csillagkép alfa csillaga körül kering) űrhajón számos delegáció érkezett olyan szándékkal, hogy tanítsa a földi emberiséget és kiemelje a földieket a kataklizma utáni sanyargatott helyzetükből.


A szíriuszi magasan fejlett tudás beáramlását több nem magyar kutató is boncolgatja akkor, amikor arra keresi a választ, hogy a pattintott kővel dolgozó ősember hogyan lesz képes mára pl. számítógépet alkotva előre fejlődni. A tudati ugrások mögött én mindenképpen idegen dimenziók idegen tudatainak a jótékony, néha talán kártékony behatásait vélem felfedezni.
A palóc regevilág egy ilyen tudati behatást ismertet a szíriusziak Földre települése és beilleszkedése által. A regevilág káltesi emberekről is beszél, azonban ezt én nem kötném mindenáron a szíriusziakhoz, mert itt egy káltesi tudatminőséget és nem egy népet vélek tapasztalni. A káltesi népek kifejezés egy közös kozmikus szellemiséget (tudatminőséget) hordozót jelent, a szíriuszi pedig a helyet, ahonnan érkeztek.


A Szíriusz-kérdést vizsgáljuk tovább, azonban rögzítsük előbb, hogy Ataisz szigetére a Galaktikus Szövetség szállt le, amely meglehetősen sok idegen nép égi szövetségén alapszik, és ide a szíriusziak vezetésével részben újrakolonizálni, részben pedig tanítani jöttek a csapatok.


A Szíriusz-kérdéshez azonnal hozzákívánkozik, hogy megemlítsük az egyiptomi piramisok tájolását, amelynek ma már viszonylag gazdag irodalma van, és ebben az Orion és a Nagy Kutya csillagképeknek kiemelkedő helye van. Az Orion a magyar csillagmitológiában Nimród, a nagy vadász, akinek hűséges társa ki lenne más, mint a kutya. Akik a peremeseket felhúzták, azok kapcsolatban álltak a Szíriusz naprendszerrel. Ezt biztosan állíthatjuk.


A másik elképesztő tudományos tény az afrikai Maliban élő dogon nép néprajzi vizsgálata, amely a múlt század közepén már rögzítette, hogy a műszerezetlen dogonok a Szíriuszra vonatkozóan olyan csillagászati ismereteket közöltek, amelyet a földi tudomány – pontos műszerek hiányában – csak több évtizeddel később tudott beazonosítani, és láss csodát, az afrikai dogonok adatai pontosak voltak. Ez azt jelenti, hogy a dogonok apáról-fiúra őrizték a szíriusziak emlékét és az általuk ránk, az emberiségre hagyott tanítások lényegét. A dogonok ugyanis a szíriusziak teremtéstörténetét is elmesélték, továbbá a csillagászati vonatkozású adataik elképesztő metafizikai tudást tárnak fel még így, sok évezred szájhagyományai után is.
Kevésbé ismert tényekkel folytassuk e kérdéskört. Erdélyben élt egy Izsáky László nevű ember, aki a hetvenes évek közepén a Gutin-hegységben találkozott űrhajósokkal, és tőlük egy időtálló dobozban közel száz kis aranylapot vett át, tele kozmikus ismeretekkel. Izsákyn és társain akkor rajtaütött a román titkos rendőrség, és többen meg is haltak, azonban a „kincs” egy rövid időre a közeli Aknasu­hatagon elmentésre került. Sajnos a rejtegetésért eztán többen az életükkel fizettek, és végül is elkobozták a tudományos ajándékot, de Izsáky, aki a securitáté verése miatt hetekig feküdt kómában, majd hónapokig kórházban, feléledt és húsz év munkája alatt megfejtette az aranylapok üzeneteit. Ezt úgy tehette meg, hogy az aranylapokról zsírpapírra átsatírozást végeztek, amit a biztonságiak nem vittek el. Pletykák keringtek, hogy a helyi forradalom után a román elnök koporsójába olvasztották be, de az égi információ ettől függetlenül is megmaradt.


Izsáky hagyatéka, - mert az ember 2004-ben eltűnt - egy nagy sporttáskában rövid ideig a birtokomba került, amit így volt módom áttanulmányozni. A témáról több hónapon át cikkeztem az általam szerkesztett magazinban. A leletek közt több olyan rovással íródott, amelyet ma kulcs segítségével folyékony magyarsággal el lehet olvasni. Alapvetően kapcsolatfelvétel a teljes leletanyag. Ezek után, amin érdemes lehetett elgondolkodni, hogy a küldőnek volt fontosabb a kapcsolat a Földdel vagy nekünk az idegenekkel? Ugyanis mindkettőnk élettere kihat a másikéra. És ha itt nem jó, akkor ott sem és fordítva. Látnunk kell, hogy kozmikus léptékben is felelősek vagyunk a világegyetemért. Bárhogy is van, a hetvenes években újságcikk és rádióhír is született Izsáky működéséről, mégis az ő láncszemének bármilyen munkába való beillesztését ezidáig még nem tette meg senki.
Egy hasonlóan érdekes és izolált eset Bartha Gizelláé, egy szászrégeni asszonyé, kinek egyszer – szintén – Erdélyben maguk a szíriusziak jelentkeztek be hús-vér formában. Gizellát szintén a securitáté akarta ellehetetleníteni, de mégis a sok gyógyszerezés ellenére életben maradt, és folyamatos kapcsolatban tudott maradni a szíriusziakkal, akik meglehetősen sok újkori és aktuális információt adtak át az ottani, jelenlegi Báthoriak által vezetett királyságról. Mélyreható ismereteket kapott a Turul és a Rákóczi nemzetségekről is, melynek ismeretében az ember már egyre jobban kezdi átlátni azt a sokféle és nagyon gazdag hagyományt, amit a mai magyarság megörökölt.


Bartha Gizella előadását többen rögzítették Magyarországon, valamint egy vidéki rádió is vendégül látta.
A Szíriusz-kérdés tehát több oldalról megtalálható, és az Arvisura csak egy alapot adhat hozzá. De ha hozzávesszük, hogy az Úz völgyében egykoron állt Úz Csillagváros irányította a Kárpátok szent erőpontjainak egykori, közel 350 Arvisura beavató szentélyét, akkor elgondolkodhatunk, hogy a szíriuszi örökség hova lett, mert ezeket a pontokat ugyan a Habsburgok a földdel tették egyenlővé, de több ilyen pontra a magyar nemesi családok kúriái és várai épültek fel.



Az Arvisura tömörsége


Maga a regevilág hatalmas időt és hatalmas tereket fog át. Ne feledjük, hogy az egész hun törzsszövetség életére kapunk adatot – igaz, hogy több megszakítással, de – hatezer éven át. Vagyis nem egy könnyű olvasmány. Hosszú időbe telt nekem is, mire egy összefüggő képként láttam Paál Zoltán hagyatékát, aki ráadásul ennek a gömb világnak csak egy-egy „oldalát” írta le mindig, és a saját elménknek kell összeraknia, amennyire csak képesek vagyunk rá.
Hiába telt el hét év, hogy a hagyatékot kutatom, mégis szüntelenül táguló világkép az, ami Paál Zoltán ránk maradt munkájából még feltárható. Talán sose lesz vége, de mégis dolgunk ezeket a kódokat kibontani, tovább fejteni és leírva, tanítva átadni.


Az Arvisura tele van adattal. Nem egy regényes forma amivel találkozunk, hanem irdatlan mennyiségű adattömeg egy láncra felfűzve. Ez a lánc számtalanszor megszakad, de mégis a tudatunk képes arra, hogy ezeket valahogyan összeszője.
Az Arvisura minden mondatának minden szava felfogható számomra egy kódnak, egy kapunak és egy kulcsnak is akár. Vagyis minden szava, adata, neve után egy újabb fejezetet lehetne nyitni, ami végeláthatatlan ismeretláncolatoknak nyitja meg az utat. Persze efféle kódbontogatás akkor megy könnyen, ha már van egy alapképünk, azaz megvan az Arvisura világképe a saját tudatunkban. Azt hiszem, rá vagyunk kényszerülve arra, hogy hosszú idő alatt először az Arvisura „alapprogramot” töltsük a fejünkbe, majd később pedig a részeket, illetve azok alrészeit.


Ez a betöltés a szellemvilág által megy végbe, mi hiába erőlködnénk magunktól. Az Arvisura szellemi erőtere pontosan érzékeli, ha valaki egy kaput feszeget, netán be akar jutni, és ekkor a szellemvilág mérlegeli, hogy kit, hol, melyik átjárón és miért enged át.


Olvasni a művet, a nagy adattömeg miatt meglehetősen nehéz. Pláne azért is, mert az elménk eleinte alig képes befogadni annyi adatot. Aztán idővel változunk, és képesek vagyunk a kezdeti pár oldal helyett már tíz oldalakat is elolvasni és megérteni akár elsőre is. Később már nem is olvas az ember, hanem csak felüti valahol, és szinte azonnal beleolvad a fátyolon túli világba, ahol pedig már másképpen kell tájékozódni. De aki ide eljut, annak meglesz az eszköze a továbbhaladáshoz.



A palóc Arvisurák feladata és üzenete



Paál Zoltán egy eszköz volt. Egy médium, akinek közvetítenie kellett egy rezgésvilágot, egy másik dimenzió emlékét, egy már megélt történelmet, amely a mába és a jelen magyarságához nagyon is köthető.
Külön tanakodás tárgya lehet, hogy mindez miért a második világháborúban érkezett. A legrosszabb megközelítés szerintem az, amikor azt mondják rá, hogy „Sztálin küldte ránk hamis múlt kitalálása végett”. Azt hiszem, ha Sztálin korában dívott volna efféle szellemi bölcsesség, mint ami az Arvisurákból felsejlik, a XX. század felért volna egy a Hunyadi-udvarban anno megélt reneszánsszal.


Azt gondolom, hogy a palóc regevilág egy előkészítés volt arra, hogy ha eljön az idő, a jelen civilizációs ciklus végideje, akkor legyen átvezető szellemi kapocs, híd abba a világba, amelyik évezredeken át békét tudott teremteni a világon. Ehhez persze egy hatalmas szervezetre volt szükség és annak szellemi hatalommal bíró vezető testületére. Ez volt az Öregek Tanácsa, amelyik ma már csak egy szellemi testület, de ugyanúgy létezik, mint mikor egy adott földrajzi helyen működött.
Ennek hátterében meg szeretném említeni, hogy a Földünk is része egy nagy kozmikus civilizációnak, amelyből nem maradtunk ki sosem. Bár egy hosszabb ideig a Föld elszakadt ettől, mégis, ha végleg elszakadna a kapcsolat ég és föld között, akkor itt nem maradna élet egy szikra sem.


A bolygónk Vének vagy Öregek Tanácsa két meg nem nevezett áttétellel összeköttetésben áll a bolygó körüli szellemi Nagytanácssal, amelynek 24 tagja van, és akik az egész földi történelmet átlátják, irányítják, összefogják. Ez a Tanács is tovább van fűzve magasabb tanácsokhoz, mert a rendszer nagyon összetett, de ami fontos, hogy a végén a Paradicsom közepe van, a hetedik mennyország, ahol Ata Isis lakik, az Atyaisten.
Mivel az évezredek során a bolygónkon jelentős szellemi háború alakult ki azért, hogy a bolygó ne tudjon szellemileg fejlődni, a Fény erői több módon és számtalan eszközzel próbáltak beavatkozni a halálba menő folyamatba, minek egyik fontos láncszemét vélem az Arvisurának előkerülésében felfedezni.


Fontos megértenünk, hogy az Arvisurák sohasem a köznépnek szólt. Ez mindenkor a beavatott társadalom égi birodalmakkal kapcsolatot tartó „részlegének” a magán irattárát képezte, amelyből értelemszerűen a király és kancelláriája is töltekezett, de az a tény, hogy fél évszázaddal ezelőtt mégis úgy döntött az Élet Temploma, hogy feltár az Arvisura világából egy kis részt, az össze kell hogy függjön a XX. század elképesztő szellemi sötétségével is.
Az Arvisura számtalan olyan emléket tár fel, amelynek ismeretében a magyar történelmet kutató ember fontos sorsfordulókat érthet meg. Egyik ilyen esemény a tatárjárás, amelyik Moháccsal ellentétben nem „vész”-ként őrződött meg, hanem járásként. Mi lehet a hatásában a különbség?


Hasonlóan érdekes momentum az első esztergomi érsekünk, Domonkos története, akiről máig szinte semmi lexikonadat nem áll fenn, és ami van, az is ellentmondásos vagy nyíltan hamisítványon alapszik.
Ezekről a történetekről a tanulmányok közt, illetve a bolygóirányítás metafizikája részekben bővebben olvashatunk.
A palóc regevilág nélkül pl. sohasem ismertem volna fel a Gilgames-ház jelentőségét, amelyet ma Árpád-háznak is nevezünk. Enélkül sosem értettem volna meg, hogy Álmos ősei kaukázusi fejedelmek voltak, és egy fejedelmi vérvonalban voltak Atillával, a hun nagykirállyal. Mindez névvel és uralkodási dátummal, rengeteg adattal körül van bástyázva. A hun-magyar fejedelemi ház családfáját a II. századtól a XV-ig, Corvin Jánosig hét évig szerkesztettem, mert az adatok mindenfelé szétszórva szerepeltek Paál hagyatékában. Ő sohasem állította egybe az egészet, bár nem kétlem, hogy a fejében mindez egyben megvolt.


A mű feladata felnyitni a szemünket arra, hogy a világ, amit ma élünk, nagyon sok évezreden át a hun törzsszövetség népeinek, szkítáinak, pártusainak, avarjainak, hunjainak és magyarjainak a munkájából épült fel, és nem a sáska népeknek nevezett atlantiszi menekült népek által. A civilizációnk köteles tudomást venni arról, aki azt felépítette, és nem csak arról, aki annak pusztítását, sáska elven való felemésztését nagy tempóban előidézte.


Az Arvisura lehetőséget ad a lelkünknek rendet találni a múltban és megérteni, hol és hogyan került szándékos csavar, manipuláció vagy időtorzítás a történelembe. S ennek felismerésével szinte azonnal kiviláglik az elkövető is. Nem azért hogy ítélkezzünk, hanem hogy tisztán lássunk. Mert csak az igazság tesz boldoggá.

< Előző   Következő >