A Budavári Beavatott Központ története

A Beavatott Központ Ordoszból (K-Kína) Budára szállítását Buda fősámán rendelte el az V. század elején. Maga a Központ nemcsak a 24 Hun Törzsszövetség szellemi központja volt, hanem Susa város beavatottjainak és Karnak bölcseinek is. Atilla 433-ban foglalta el seregével Pannóniát, rá két évre, 435-ben Buda is megérkezett a Beavatott Központtal. E szent helyet az úz tömények védték.

A költözés oka volt az Ordosz térségben felmerült erős földrengések okozta károk, valamint a buddhizmus terjedése, mely a beavatott központ szellemi életet és a hun ifjak szellemi neveltetését veszélyeztette.

A Beavatott Központ a Kárpátokban Budavárába költözött. Itt a IX. században Abacil, 11 karéjos beavatott aranyasszony volt a központ vezetője. Abacil (meghalt 890-ben), Nyék vezér lánya volt, aki Árpád fejedelem első felesége lett. Ő utána Tarhos vezette a központot, aki Kuma-Magyarország fejedelemi leányát, Szavárdit vette feleségül. Mikor felesége meghalt, másodszorra Szavárdi-Júliát vette el, akitől a kis Szavárdi nevű beavatott leány született és aki Karcsú mongol ifjú vezér felesége lett.

A központ irányítása Árpád, Eperjestől született fiára, Zsolt-Zoltánra szállt tovább. Mikor Szabolcs jászvásári fejedelem halála után, Zsolt, aki rangban addig csak Magyarország fejedelme volt, a teljes 24 Hun Törzsszövetség nagyfejedelme lett és a Budavári Beavatott Központba tette át a székhelyét.

Zsolt szerencsétlen agyvérzése, majd bénulása után Derencsény fősámán (910-970) vette át a központban a Magyar Törzsszövetség irányítását. Ő a kaukázusi Magyarka sámánképzésén is részt vett, így igen nagy tekintélynek örvendett. Ibolya szavárd-magyar lányt vette el felségül.

Derencsény fia az a Turu-Domonkos-Mihály (954-1010) aki Magyarország első esztergomi érseke lett Szent István királyságának első éveiben.

Derencsény 942-955 között nyolc besenyő törzsből nagy titokban megszervezte Budavár Beavatott Központ hátsó védelmét. 942-ben Derencsény nemcsak a központ ura volt, hanem Urkán és Csák főtáltos után az alagútrendszer, azaz Alsó világ megbízott őrzője is lett.

A Beavatott Központ hatására egységesedett a háromnyelvű Magyar Törzsszövetség nyelve a 24 Hun Törzsszövetség Jász-síkságon kialakult nyelvjárására.

A központ vezetői irányították az avar kincsek visszaszerzésére irányuló hadjáratokat is.

Ezen a helyen szedték és osztották tovább az adópénzeket is.

A 973. márciusi mainzi értekezlet után a Központ vezetésével a nyugati kereszténység felé mozdultak el a vezetőink. Sajnos ebben a döntésben és véleménykülönbségben az Árpád-ház ketté szakadt.

A Beavatott Központ az a hely, ahol a teljes törzsszövetség jövőjét a beavatottak irányítják.