Mindennek ára van!

   Az életben sokszor kell/ene/ döntéseket hoznunk. A legtöbb esetben nem merjük meglépni amit a Sors felkínál, pedig a porcikáink zöme azt kívánná. Az elme nagy úr. Amikor pedig lépünk, mert volt erőnk és bátorságunk "ugrani", az ismeretlenbe is, a 'szakadékba', Isten láthatatlan kezébe, akkor pedig a döntésünk miatt érhet kellemetlenség, mert a tér, amelyet elhagyunk, a közösség amitől búcsút veszünk utólagosan is de kiközösít, megítél és néha haraggal utánunk is vet egy követ. Mindezt azért mert neked volt bátorságod ugrani, neki pedig nem. 

  

Ilyenkor ne haragudj rájuk, hisz csak te tudod mit miért teszel. Ahhoz is bátorság kell, hogy elviseld a döntésed utáni következményeket. Semmi sincs ingyen, de ha ütnek is egyet a vasadon, a te kardod lesz erősebb.

   A kérdés mindenkor ott lesz mindannyiunk előtt: Beállsz a sorba és idővel már becsapva, önmagadat meghazudtolva érzed majd magad, vagy kitörsz a sorból és akkor kis és nagy ellenségeket szerzel, de legalább még tudsz a magad tükre elé állni. A döntés mindenkor erről szól. Az ügy másodlagos.

   S hogy mi éri meg? Egy ismerősöm egyszer igy fogalmazott: az Isten idehozott egyszer az iskolába (Föld). Berakott, hogy tanuljak. Elment, nem fogja a kezem, nem is foghatja. Ha vége a szemeszternek eljön értem, és megkérdi hogy haladtam. Ha jól, beirat a következő szemeszterre is, ha nem jól, akkor újra ugyanoda tesz ahol még van mit tanulnom. Valahogy igy lesz ott is "fenn" a mérlegelésnél...