A kezdet kezdetén a végtelen semmiben, a fortyogó sötétségben lüktetve jelenik meg az élet. Fénymagja kiárad, szerteárad a térben, s fényével betölti az addig csendes morajlást. Remény jelenik meg, melynek forrásában Ő áll, a Mindenek Atyja.

Létezése veszi kezdetét, az, amelyiknek talán sosem lesz vége, s amely létezés lehetővé teszi nekem is, hogy felfogjam Őt, s megértsem kilétét valamelyest. Nincsenek rá pontos szavak - látványára, jellemére, benső minőségére. Erős, tökéletes, bölcs, végtelen, korlátlan, elementáris, egyértelmű. - ha körül akarom írni.

Már árad is tovább, sodor bele a nagy kékségbe, mintha minden sötét kékség azt várná, hogy ő beléje hatoljon s benne kiáradjon minden létnek a forrása, a fényes mag hordozója, a Teremtő Isten.

Amikor a Forrás létrejött, megalkották a Paradicsomot, azt a helyet, amely az Atyán belül a kezdet helye. Nem a Mag maga, hanem a hely, ahonnan az élet elindul. Forrás kutak mindenhol, amelyek ontják, szórják magukból folyékonyan az életet s annak hordozóit láncra fűzve, folytatásokban, szervezetten, bár úgy tűnik, hogy szertelenül.

Minden kiáradó lélekforrás vágyja a létezést, vágyja, hogy bepásztázza a Mindenséget, melyet őnekik hagyott élni az Atyaisten. A kiáradók között olyanok is vannak, akik őrei, léteztetői a további részeknek.

Az Atya dolga kiáradni, megindítani a folyamot, a létezés energiáját, s azt szüntelenül kiárasztva fenntartható világokat, világmindenséget engedni létezéshez. A léteztetők is Őbelőle vannak. A Paradicsom őrei, gondozói s az azokon kívüli tevékenykedők is. Sokan vannak, rengetegen, akik segítik, fenntartják, működtetik a létezést, s még sokkal többen vannak, akik azért indulnak útnak a Forrás kutakból, hogy élvezzék a létezést s nem kevésbé, hogy megismerjék.

Ahogyan távolodunk a Forrástól, úgy alakulnak ki más és más, kisebb nagyobb világok, amelyeknek neve lesz, száma lesz, fenntartója lesz és lakosa lesz, azaz élvezője. Minden rendszernek Ura van, mindenről tud valaki más is, és mindent felügyel valaki más is. Mindenki vigyáz mindenkire, és mindenki vigyáz az élettérre, noha ekkor már nem mindenki tudja, hogy honnan is jött és miért is van.

Messze távol a Forrástól, de annak táplálékával a Kettő léteztetni kezdi az Egyet, egy olyan világegyetemet, amelyben minden élet tovább csavarodhat, tekeredhet, szaladgálhat és létezhet. A Kettő dolga megalkotni a Teret, a játszóteret, ahol az élet létezhet. Lehetőség és szabadság a Kettő munkája.

Messze benn a Térben újabb alrendszerek, azoknak felügyelő őrei, tudatai, kozmikus minőségei őrzik a rendet, a harmóniát, ami mindenben jelen van. A világegyetemek működési alapja a harmónia, az a harmónia, amelynek frekvenciája rezegteti az életet, amitől az Egy mozgásban marad.

A Terek legkisebb egyedeiben alakul ki a csillag, amely körül bolyongva kering a bolygó. Ezen élünk mi is emberek, a Föld nevezetűn.

Minden mindennel kapcsolatban áll. A Forrás tud minden világegyetemről, ahogy az összes csillag is tud minden magasabb tudatosságról, őrzőről és a Forrásról is. Minden mindennel Egy.

Összeköttetésük állandó masszaként örökérvényű, azonban rendszerükben rendszerszerűen haladnak az információk, a frekvenciák, az élet kódjai. Kiterjedt érhálózat, művészi tökéletességű felépítés az Isten érhálózata, a létezés gazdagon pompázó teste.

Mindig mindenki mindenről tud. Minden mindenben jelen van, és minden egyidejűleg Most van jelen. A létezés egyidejű.

A működés titka az Erő, amely az érhálózatban pulzál. Olyan, mint az embernek a vér. Az Erő egy forrásból ered, de sokféle arcot tud felvenni. Az erő sokféle arcát megmutathatja, de akkor is csak az Egy Forrásából ered, s oda is tér vissza. Rendszer, ami fönntartja önmagát.

Az Erő nem öncélúan halad a járatokban; halad, mert haladnia kell az élethez, amelynek felügyelői az Agyak, rendszerirányító szellemiségek, gépek a nem anyagi létezésben.

2. EMBER

A létezésben az életbe helyezkedéshez módozat szükséges. Módozat, ami megengedi a létezést életbe formálódni; testet ölteni. Ezért alkották meg az embert, a testet, amely a vérkeringése, agya és személyes Forrása, azaz a szíve által a teremtés megalkotóját hivatott az életterekben leképezve páratlan precizitással, isteni tökéletességgel megalkotni.

Az ember egy felsőbb akaratból született, hogy létezzen a lét az emberben is, akár a Földön is. A Forrás kutak lelkei belakták a Teret, azt, amelyikhez már volt módozatuk; volt hozzá testük.

A Teremtés Koronája lett az ember, amelyik tökéletesen azonos lett a Mindenség Atyjával; az anyag világában. Szervezete szívébe szőve vette át a Mindenség rezgését és erejét, s osztotta szét kicsiny, törékeny, de tökéletes testében az élet folyamát.

Az életterét kapta, a testét kapta, a szívébe szer elemét is kapta, ahogyan az életet is. Mindezt a Teremtőjétől szabadon, szabadságból, szerelemből. Mind, ami beléje árad, az övé, de csak addig, amíg tova nem árad belőle a szer. Megtartani nem tudja, cipelni gyenge, viselnie kell, mert ez létezésének alapja. Az élet alapja, hogy Isten ereje árad szét bennünk, s ezzel kezdünk valamit, amit sorsunk, lehetőségeink, vágyaink, álmaink és embertársaink meghatároznak számunkra. Néha még az Isten is közbe szól.

Minden emberi testben lélek lakik, az, amelyik magára húzza, mint egy ruhát. Felölti, hogy létezhessen az élettérben, hogy szívni tudja a Föld levegőjét, legyen orra szagolni, és legyen szája ízlelni, hallja a madarak énekét úgy, ahogyan senki más, mert minden érzékszerve az élet megtapasztalását engedi meg számára.

A test titka rejtett, a lélek csak fürkészheti. Genetika, kódolás, rejtett szerkezet, isteni talány és titok. Nem dolga az embernek Istent meglesni, de lehetősége, hogy istenként éljen.

A test hordozza a kódokat, rejtve benn a genetikában. Úgy rejti őket, mint ahogyan a világegyetemi véráram hordozza a rendszerurakat. Hol hallatják hangjukat, hol pedig nem, de ott vannak, s csak tőlük függ, mikor szólal meg hangjuk.

A test titka életre kelhet, csak egy impulzus kell hozzá és kész, s a lélek új lehetőségekhez férhet hozzá.

Az embernek sorsa van, írt és választott; olyan amilyenről kedve szerint döntött a ruhájának felöltése előtt. A sorsát felügyelik, és alkalomszerűen emlékeztetik.

A sorsút egy választott programsor a megtapasztalásért, a fejlődésért. A lét célja az ismeret, annak ismerete, amitől a lét élhetőbb lehet. Csak ez. Azon túl pedig az élvezet. Az élet élvezete.

Nincs két egyforma lélek, és nincsen két egyforma út sem. Ami azonos, az csupán a lelkek eredete és létezésük feltételei. Sorsuk, erejük, lehetőségeik és még ismeretük sem egyforma. Az Egység megannyi, miriádnyi arcai ők.

3. FEJLŐDÉS

Az ember az érkezése után eszmél. Felismeri, hogy megváltozott a létezésének formája, de útja, célja és sorsa nem. Csak a helyzete más, az útja nem. Nem a legelején kezdi, hanem mindig ott, ahol az előző létállapotában abbahagyta.

Az Út viszonylagosan örök, de egyszer minden lélek célba ér. Minden lélek teljesíti célját, azt amivel a lélek kutakból szerte áradtak. Minden lélek a Paradicsomból jött, és minden léleknek dolga a maga útját megtalálni s azon a maga eszközeivel boldogulni és haladni.

A cél egyfajta fejlődés, ami lehet emlékezés is, vagy akár kínszenvedés ugyanaz. Haladni és beteljesíteni az Okot, ami miatt vagyunk.

Az ember eszköze a Földön a tanulás, amihez holografikus szerve a tudata. A tudat nem anyagi, nem az agyban van, nem a matérában van. Az emlék lehet matérában, benn a sejtek legmélyén, de a tudat nem. A tudat formája a mágnesesség, forrása a lélek. A lélek és annak holografikus, mágneses mezeje a tudat. A tudat ösztönző forrása a szív szere, a Mindenségből beáradó Harmónia frekvencia. A tudat alapja a lélek emléke, segédje a test emléke, katalizátora a genetika rejtett kódja.

Az ember tudatossága rendkívül összetett, épp ezért jelentős kincse. A tudatosság fokozódik a tanulással, az emlékezéssel, az ismeretszerzéssel, a tájékozódással és az emberi mikrorendszer megértésével, a létezés alapkérdéseinek egyszerű megválaszolásával.

A tanulás eszköze a figyelem, az éber szemlélődés: a lélek vizsgálata, a mindenek elemzése s az érzések megválaszolása. Mindennek van miértje, mindennek van oka, s mindennek van forrása.

A lélek és a tudatosság a figyelem eszközével minősíti és bírálja a valóságot. Így halad az útján. Kódokat bont és old. Haladni akkor tud, ha helyzetét megértette. Az ember dolga vizsgálni a miérteket, azokat, amelyek őrá tartoznak, olyan mértékig, ameddig tudata képes befogadni.

A fejlődést könnyíti, hogy mindenben válasz van. Minden közvetíti az okot, amit keresünk, a különbség csupán a kódolás mértékében van. Az, hogy ki milyen hatékonyan képes a kódok kibontására önnön életében, az a hozott képesség és az adott élettérben felépített tudatosság mértékében található. A lélek tehát nem teheti meg, hogy a hozott ismeretével „üresen" végigéljen egy létezést, mert a tudatosság kiépítése az adott életszakasz feladata, annak felállítása, életben tartása a létfolyam során önmagunk kötelessége.

Az élet nem munka. Az élet tevékenységek sorozata, amelyben a lélek élvezi a Teremtőtől való viszonylagos elszakadozottságában is a szabadságot és a mindenhol jelenlévő végtelen szerelmet.

Az út során a teremtett világ sajátosságaiban kell helyt állnunk. Mindig úgy, ahogyan az a világ teremtve van. A lélek alkalmazkodni tud, a tudat is, azonban az akarat, amely a szív szeréből nyeri erejét és a tudat hatalma alatt áll, már nem mindig elfogadó.

Az erő uralása a tudat munkája. Az erő nem megfelelő uralása a harmónia veszte a testben. Aki elveszíti az erő feletti irányítást, elveszíti az egyensúlyát, s így képes a szívébe áradó szer elemet magában elzárni, hogy míg megleli ismét a harmóniát, legalább ne legyen újabb impulzus, ami kibillenti.

De becsapja magát a rendszer, mert egyensúlyt a kozmoszban csak a szer eleméből nyerhet újra, hiszen csak ez az egy erő létezik, ami Van.

Az úton egy elakadáskor ösztönzést a tudat, a lélek és a test emléke kevéssé adhat, ha nincs a rendszerben Szer. A szertelen ember vesztésre áll az élettel szemben. A szer forrása a szív. Így lett megalkotva.

Az ember úgy működik a Teremtésben, hogy a szívén át megleli a Forrás erejét, s azt megadott földi idejében, ameddig hordja jelmezét, lelki bölcsessége, tudatának ereje és sejtjeiben fellelt emlékei segítségével hasznosítja.

Az ember tökéletes, a lélek tökéletes, az Isten és a Forrás ereje is tökéletes. Az élettér is tökéletes. Azonban az ember élete tökéletlenné válik, ha az akaratot a tudat nem uralja, és ha a tudat nem elég erős, hogy a haladási pályán tartsa a lelket.

A lélek feladata az övé. Mindenkor az övé. Hordozott kódját csak akkor vetheti le, ha megsemmisül, ám ezt egyetlen lélek sem óhajtja magára idő előtt. A lélek feladata mindenkor őrá vár.

A sorsút csodálatos kalandregény, és minden léleknek megvan a sajátja. A fejlődés viszonylagos. A lélek az útja során mindenféle világokat bejár. Minden világban helyzetek vannak, s minden helyzetben kódok. Minden kód szükséges a továbbhaladáshoz, ha egy kód kimarad, a lélek beragad. A beragadt lélek addig nézi azt a világot és annak minden ismétlődő helyzetét, ameddig rá nem jön a megoldásra, ameddig meg nem leli az ő saját kulcsát, hogy az ajtón kilépve a következő világban folytathassa a sorsát. A bejárt világok minden kódjával érkezik vissza a lélek a Forrásba.

4. AZ OKOK

A teremtés oka a létezés megtapasztalása. Azért létezünk, hogy megtapasztaljuk, milyen.

A Teremtés kezdetén nincsenek vagy-vagy elvek, csak egység van, egy ok, egy vágy, egy cél, egyértelműség. Az ember a teremtés fő kedvezményezettje és végrehajtója, bár ugyan nem kizárólagosan. Így az ember célja is a létezés megtapasztalása, még akkor is, ha ő közben dolgát végzi.

Az élet nem feladat, hanem adottság, lehetőség, amivel élni kell, mert mást úgy sem lehet tenni. Az életet nem megélni nem lehet, mert mindenkor élünk, különben semmi sem lenne.

Az Isten beleárad a végtelen üres térbe, felszántja erejével, beléhasít vágyával, megtermékenyíti az ürességet. Ő az Élet. Minden élet forrása, minden létezés magja Ő egymaga.

5. A MŰKÖDTETŐK

A létezés minden fonalán őrök állnak. Minden kaput őr véd, minden kapunál kulcsok vannak. Feladatuk a védelem. Védeni a világokat, hogy a rend fennmaradjon. Sohasem harcolnak, feladatuk a harmónia fenntartása kapun innen és túl.

Minden hatalom a szer harmóniájában van, s így a kulcs is csak azoknak nyílik a zárban, akikben a szer harmóniája lüktet. A kapuőrök akkor nyitnak ajtót, ha a haladni vágyó lélek úgy zengi szívén át a szert, hogy az egy csapásra megnyitja az ajtót.

A Teremtésben minden viszonylagos, és mégis egyértelmű.

A rend fenntartása fontos. A rend magasabb elve a szer. Ha nincs rend, nem tapasztalható a szer sem. A Harmónia a rend alapja.

Egymásra épülő frekvenciák, amelynek folyamatát megbontani nem lehet. Harmóniából még nem lesz szer, csak a rend képes azzá fokozódni.

A harmónia hiánya rendetlenséget szül, a rend nélküliség pedig a szer elem hiányát. Ahol pedig nincs szer, ott isten emléke is szűnőben van.

Az őrökön kívül fenntartók vannak. Ők azok, akik a világokba pumpálják az Erőt. Tőlük függ, mennyi van egy térben. Motorjai ők az univerzumnak, erőforrásai, amelyek erősebbek a legtöbb lélek erejénél.

Ha egy világ beteg, a fenntartóknál van a gond. Ha egy világ virul, a fenntartók működnek. Az élet mindenhol vidám, mert mindenütt a Szer frekvenciája zengi fel a testeket.

Hatalom akkor születik, ha egy tudat önmagának keresi az Erőt. Harc a hatalom gyakorlásából születik, mert amit elveszünk, annak tükörképét is létrehozzuk.

Az őrök és a fenntartók nem hatalmak és eleve semmi sem hatalom a Teremtésben, csak létezés, vanság, szabad lüktetés. Vannak nagy erők és kisebbek, koncentráltak és kevésbé egyben lévők, de eredendően nincsenek hatalmak.

A világok vezetői, a királyok nem hatalmak, hanem földre született működtetők. Az élet kódjainak hordozói, a földi világba leképezett fenntartók.

Az élet működtetői a fizikai tereken belül az emberek. Azok az emberek, akiknek a szívébe képes áradni a szer, és akik azt az erőt az akaratukkal a létezés fenntartására és fejlődésére fordítják.

A Teremtő, a fenntartók, a kapuőrök és az ember mind együtt működtetik a teremtést. Ha az egyik vét, az a többire is hat. Ők együtt hozzák létre a teremtés harmóniáját, ez Isten dicsősége.