Vajon hol vannak a bizonyítékok? Vajon miért nem találjuk a mindent eldöntő, azaz perdöntő bizonyítékokat a földben, a sírokban, a rejtekekben? Többen úgy látják ezt a kérdést, hogy a megtalált, fellelt bizonyító erejű leletek idegen kezek által azon­nal eltűnnek, nehogy a magyar valaha is megtudhassa, s pláne nehogy bizo­nyítani tudja, mily dicső is a múltja. Ez a válasz minden valószínűség szerint hordoz igazság magvakat, azonban ez a kesergő, pesszimista szemléletű, gyengeségre utaló direkt­válasz nem fedi a teljes valóságot.

  Szeretném kifejteni azt, amire gondolok.

  A kicsit is alaposabb magyarság­kutató szemében megállapítást nyer­het, hogy utolsó szakrális, azaz köz­vetlen Isten vezette királyunk Hunyadi Mátyás volt a XV. században.  Meggyőződésem, hogy ő egy olyan programot hajtott végre uralko­dása során, ahol amit csak lehetett, elrejtett, biztonságba helyezett egy majdan felvirágzó kor idejére. Itt nem arra gondolok, hogy sok barlangot épített ki, földalatti járato­kat rakott volna tele kincsekkel, netán külföldi szövetségeseink segítségével rejtett volna el mindent, ami fontos, mindent, ami megmaradt és érték. Mielőtt továbbmegyek, emlékez­zünk kicsit. Hunyadi Mátyás a világ egyik leggazdagabb királya volt, amely vagyon magában foglalta az V. szá­zadban élt hun világkirály, Atilla majd' minden kincsét és szellemi hagyatékát.

  Hunyadi korában a szellemi élet oly egyetemes és oly magas, hogy a világ több tudósa iskolába iratkozik a magyarok földjén. A kultúra és a művészetek minősége szintén oly magas, hogy utána bőven táplálkozhat belőle az európai népek közössége. Hunyadi nehéz sorsú, de nem szerencsétlen király volt. Akit Isten vezet, annak küldetése van, s a küldetésének egy része az Ősök örök­ségének megmentése volt. Hiszem, hogy így van. Közeleg az idő, amikor minden választ megkaphatunk ma már fesze­getett kérdéseinkre. Ahhoz, hogy meg­értsük, hol lehetnek a szellemi és tárgyiasult örökségei a magyarnak, ahhoz egy általában nem vizsgált elvet is fel kell idézniük a kutatóknak. A titok mindig a szemünk előtt van. Az örökségünk is - így hiszem.  Az az ok, ami miatt mégsem lát­juk, a szemünkben van. S ez nem más, minthogy szemünk nem lát.Nem látja, mert nem láthatja. Mert látni az őseink örökségét, ahhoz két feltétel kell minimum. Az egyik, hogy mi magunk keressük a helyét, s a másik, hogy legyen tudatunk látni. Ez utóbbi állítást boncolgatnám tovább. Ha a világ, amit látunk, csu­pán egy mozi, amit a tudatunk vetít a szemünk elé, akkor miért mennénk ásóval a kincsek után? Hunyadi pontosan tudta ugyanezt. Így az elrejtést nem fizikai módon tette meg. Hiszem, hogy ma még fennáll egy összemberi kód, amely minden tudatban lezárva tartja azt az ingert, amitől a szem láthatja majd, amit látnia lehet.

  Ez más szavakkal azt jelenti, hogy közeleg az idő, amikor „csak úgy" belebotlunk a bizonyítékokba, ahogy 1600 éve a tehénpásztor is felbukott a Hadúr kardjában. Lehet, hogy épp a saját házunk alatt nyug­szik a titok, az is lehet, hogy a szo­bánkból nyíló szomszédos dimenzió­ban, de ha egyszer az összkód fel­nyílik és az a dimenziók közötti zá­rakat megoldja, egy csapásra látha­tóvá és tapinthatóvá válhat a bizonyí­ték. Ne lepődjünk meg, ha hetek-hó­napok múlva minden áldott nap cso­dák szemtanúi leszünk. A csodák, amelyek csupán egy tudati kód akti­válása miatt jöttek létre, sok bizony­ságot és sok igazságot hoznak majd a lelkekbe. Hunyadi tudta, mit csinál, hiszen még az sem érdekelte, hogy előre figyelmeztették beavatottjai, a halálába megy Bécsbe 1490-ben. Elvégezte Istentől kapott feladatát, ahogy Jézus is tette, még akkor is, ha a Földön halál az ára. A magyar királyság öröksége, sí­rokkal, leletekkel, kincsekkel és elképesztő vagyonnal a magyarok rendel­kezésére áll. Az ajtók a csodákhoz azonban ma még nincsenek nyitva. De hiszem, hogy közel az idő.

  Az összkód, amely talán csak egy álom lesz mindenkinél, a Királyi lélektől ered, attól, aki már tavasz óta közvetlenül készíti elő a Szent Korona Országának érkezését.