Ez önmagában is szenzáció, hi­szen Győző meglehetősen fiatal volt a szakma szemében, ám történetesen magyar, akinek a régészeti tudás mellett lehetett még valami a „tarso­lyában".

A királysír megtalálása további szenzációt is hozott, azonban ez már olyan súlyosan belenyúlt a világtörté­nelem mai őstörténetébe, hogy Győzőt mindennek lehordták, támadták, ahol érték. De ne szaladjunk előre, lássuk a hely felfedezésének körülményeit Győző szavaival:

„Arra gondoltam, ha a Thot- hegyet az ókori egyiptomiak egy óriási természetes piramisként fogták fel amelyen a templom piramidionként piramiszáró csúcsként jelenik meg akkor biztosan az északi oldalon kellene valamilyen bejáratot találnunk Erre a felismerésre egy fáradt ásatási nap után jutottam, amikor lefelé jövet visszanéztem a hegyre, amely egy pillanatra óriási piramisként jelent meg a szemem előtt. Mivel az egyip­tomi teológia már az Óbirodalom idején azt tanította, hogy a királyok lelke haláluk után csillaggá lesz, ezért a piramisok bejáratait (ill. a lelkek számára már „kijáratait") mindig az északi oldalon helyezték el, hogy az északi sarkcsillag körüli soha le nem nyugvó csillagcsoportra mutasson.

1997. január 7-én egy 35 méte­res függőleges sziklafal félmagasságá­ban megpillantottunk egy mesterséges kapunyílást a hegy gyomra irányába. Lehetetlen volt megközelíteni létra és biztosítókötelék nélkül, mivel a bejárat a szikla aljától 17 méter magasan helyezkedett el.

Négy nappal később, már több száz méternyi kötéllel és erős munká­sainkkal álltunk újra a sziklafal tövé­ben, amelynek tetejéről kötéllétrát engedtünk le. (...) Halálos csendben vártuk Mahmoud el-Abed kiváló mun­kásunk felérkezését, majd végre belé­pett a kapun. Egyszercsak a „Mákbárá! Szúrá fáráóni!", „Sír! Fá­raókori képek!" felkiáltások visszhang­zottak arabul az objektum mélyéről. Izgatottságomban majd kiesett a szí­vem a torkomon. Mahmoud ledobta a magával vitt biztosítókötelet és azt derekamra tekerve vágtam neki a 17 méteres sziklafal megmászásának.