Az egyiptomi királysír és a pálos szentély
2007. március 15. csütörtök, 14:08
10 éve történt
|
Nagy dolog történt éppen 10 évvel ezelőtt a MAZZAR-ok (Egyiptom) földjén. Az akkor alig 25 éves pécsi születésű egyiptológus hallgató, Vörös Gyozo egy kicsi, de szorgos csapattal az egyiptomi kormány engedélyével a Théba melletti THOT hegyen feltárást végzett.
1995 ősze és 1997 tavasza között sikerült feltárni Montuhotep Szanhkaré 4000 éves templomát. A hosszú hónapok alatt, s talán mert minden áldott nap 2 óra hegymászással kezdődött az ásatás, volt ideje a hely szellemét magában felidézni s annak hangját meghallani.
A bejárat.
Mint azóta ismeretes Gyozo a 10 évvel ezelőtti januári napon olyat tett, amit utoljára Karol Michailovszky lengyel régésznek sikerült 1964-ben: Királysírt talált.
Nagy dolog történt éppen 10 évvel ezelőtt a MAZZAR-ok (Egyiptom) földjén. Az akkor alig 25 éves pécsi születésű egyiptológus hallgató, Vörös Győző egy kicsi, de szorgos csapattal az egyiptomi kormány engedélyével a Théba melletti THOT hegyen feltárást végzett.
1995 ősze és 1997 tavasza között sikerült feltárni Montuhotep Szanhkaré 4000 éves templomát. A hosszú hónapok alatt, s talán mert minden áldott nap 2 óra hegymászással kezdődött az ásatás, volt ideje a hely szellemét magában felidézni s annak hangját meghallani.
...a bejárat
Mint azóta ismeretes Győző a 10 évvel ezelőtti januári napon olyat tett, amit utoljára Karol Michailovszky lengyel régésznek sikerült 1964-ben: Királysírt talált.
Ez önmagában is szenzáció, hiszen Győző meglehetősen fiatal volt a szakma szemében, ám történetesen magyar, akinek a régészeti tudás mellett lehetett még valami a „tarsolyában". A királysír megtalálása további szenzációt is hozott, azonban ez már olyan súlyosan belenyúlt a világtörténelem mai őstörténetébe, hogy Győzőt mindennek lehordták, támadták, ahol érték. De ne szaladjunk előre, lássuk a hely felfedezésének körülményeit Győző szavaival: „Arra gondoltam, ha a Thot- hegyet az ókori egyiptomiak egy óriási természetes piramisként fogták fel amelyen a templom piramidionként piramiszáró csúcsként jelenik meg akkor biztosan az északi oldalon kellene valamilyen bejáratot találnunk Erre a felismerésre egy fáradt ásatási nap után jutottam, amikor lefelé jövet visszanéztem a hegyre, amely egy pillanatra óriási piramisként jelent meg a szemem előtt. Mivel az egyiptomi teológia már az Óbirodalom idején azt tanította, hogy a királyok lelke haláluk után csillaggá lesz, ezért a piramisok bejáratait (ill. a lelkek számára már „kijáratait") mindig az északi oldalon helyezték el, hogy az északi sarkcsillag körüli soha le nem nyugvó csillagcsoportra mutasson. 1997. január 7-én egy 35 méteres függőleges sziklafal félmagasságában megpillantottunk egy mesterséges kapunyílást a hegy gyomra irányába. Lehetetlen volt megközelíteni létra és biztosítókötelék nélkül, mivel a bejárat a szikla aljától 17 méter magasan helyezkedett el. Négy nappal később, már több száz méternyi kötéllel és erős munkásainkkal álltunk újra a sziklafal tövében, amelynek tetejéről kötéllétrát engedtünk le. (...) Halálos csendben vártuk Mahmoud el-Abed kiváló munkásunk felérkezését, majd végre belépett a kapun. Egyszercsak a „Mákbárá! Szúrá fáráóni!", „Sír! Fáraókori képek!" felkiáltások visszhangzottak arabul az objektum mélyéről. Izgatottságomban majd kiesett a szívem a torkomon. Mahmoud ledobta a magával vitt biztosítókötelet és azt derekamra tekerve vágtam neki a 17 méteres sziklafal megmászásának. |
Egy 120 m2-es sziklasír tárult elénk, amelyet már az ókorban teljesen kiraboltak. A 8,5 m hosszú szarkofágot feltörték. Valószínűleg itt nyugodhatott Montuhotep fáraó még 4000 éve. Az öt nagy terem mellett egy másodlagosan bemetszett, apszissal zárt szentélyben a Pantokrátor Krisztus életnagyságú alakjára bukkantunk. A sziklasírt a thébai remeték használták fel másodlagosan a Kr. u. IV. sz. idején." Práczki István: Vörös vihar Théba felett c. írásában a következőt jelenti ki: „Ennek a thébai Pantokrátornak azonban van egy nagy baja: azonos a Magyar Szent Korona felső Isten Pantokrátorával. Jobb kezüket parthus módra üdvözlésre emelik, bal kezükkel a Könyvet (a Törvénytáblát) tartják." Nyitva hagyva e feltárandó témát néhány kijelentést talán már megtehetünk:
Vörös Győző - munka közben
|
| < Előző | Következő > |
|---|
